Az ajánlatok és a bánásmód is bankonként változó

Adósgyilkos különbségek

2012. július 2. A bajba került devizaadósok meghökkentően különböző bánásmódra számíthatnak aszerint, melyik bank ügyfelei. Összegyűjtöttük, milyen durva különbségek tapasztalhatók a különböző hitelintézetek forintosítási ajánlatainál.

Mint azt korábbi cikkünkben megírtuk, sikerül a lehető legrosszabb árfolyamon forintra váltani a bedőlt devizahiteleket. Nagyon nem mindegy viszont, erre melyik banknál kerül sor (lásd alábbi táblázatunkat). Kifejezetten baráti a Budapest Bank ajánlata a bajba jutott adósainak. A pénzintézet hozzáállását az is jól mutatja, hogy itt a legmagasabb a jelentkezők aránya, ugyanis a jogosultak 50 százaléka jelentkezett a forintosításra. A banknál a kamat megegyezik a 6 havi BUBOR-ral (Budapesti Bankközi Kamatláb), erre semmilyen felárat nem tesz rá a bank, így a legolcsóbb ajánlatot adja az ügyfeleknek.

A CIB a 3 évre rögzített kamatozású CIB Fix3 Megoldás hitelét kínálja. A kölcsön 11,35 százalékos kamatával a középmezőnyben helyezkedik el, így nem várható, hogy az eddig fizetésképtelen adós rendben törleszteni tudja majd. Azonban a bank lehetővé teszi, hogy az ügyfelek 3 éven át a törlesztőrészletnek csak a felét fizessék, a felhalmozott tartozás pedig növeli a 3 éves időszakot követő részleteket. Például 30 ezer svájci frankos tartozás forintra váltása, majd a tartozás 25 százalékának elengedése után 5,592 millió forint lesz az ügyfél hitele. A könnyített, 3 éves időszakban a havi törlesztőrészlete mintegy 29.800 forint lesz, ami 3 év után 74.500 forintra emelkedik. (Az eredeti svájci frankos havi részlete most 71 ezer forint körül alakul.) A mostani összeghez képest tehát – még ha átmenetileg is – 60 százalékkal kevesebbet fizethet az ügyfél.

A K&H Bank több lehetőséget is felkínál a hitelüket forintra váltó adósoknak. Az ügyfelek igénybe vehetik az 5 éven át, évente csökkenő mértékben járó állami kamattámogatást. Ebben az esetben a kamat az első évben 7,35 százalék. A hitel kamata az ötéves államkötvények hozamához igazodik, erre tesz rá a bank még 3 százalék felárat (11,7 százalék ügyleti kamat). Ezt csökkenti 5 éven át az állami támogatás. Aki nem élhet vagy nem akar élni a kamattámogatással 3 havi BUBOR-hoz igazodó kamatozású forinthitelt kap a banknál. A K&H felajánlja azt is, hogy 5 éven át csökkentett mértékű legyen a törlesztés, a havi részletek 40 százalékát kell csak fizetni kezdetben. Ekkor viszont 25 évesre módosul a hitel, és 5 év után a maradék 20 évre oszlik el az 5 év alatt felhalmozódott tartozás. Ez átmeneti megoldásként jónak tűnhet, ugyanakkor 5 év után túlzottan is megnőhet a felhalmozott tartozás miatt a törlesztőrészlet, ami újabb csapdahelyzetet hozhat. Aki pedig nem kér könnyítést, annak valamivel magasabb felárat kell fizetnie a kölcsön kamatában.

Átmeneti megoldás

Az MKB 15,5-16,8 százalékos forinthitelt ajánl fel az ügyfeleknek, amit feltehetően nem fognak tudni fizetni az eddig is bajban lévő adósok. A pénzintézet egyébként eddig még nem osztotta meg, hogy hányan igényelték nála a forintosítást. A feltételek alapján nem valószínű, hogy túl sokan. Az OTP Bank 12,84-14,14 százalékos kamatozású kölcsöne esetében is kérdéses, hogy az ügyfelek fizetni tudják-e majd a hitelt.

Az Erste Banknál a hitel az aktuális, piaci feltételű kondíciókkal egyezik meg. Az ügyfelek más banktól felvett kölcsönből vagy saját forrásból bármikor visszafizethetik a tartozásukat – mondták el a banknál. Az Unicredit mindössze annyit árult el: a hitel kamata referenciakamathoz kötött lesz, és legfeljebb évente változhat majd (egyéves kamatperiódus). A hitelszerződésre a hatályba lépésekor aktuális kondíciók lesznek érvényesek, így a kamat mértékét – mivel a referenciakamat addig változhat – jelenleg még nem ismerhetjük.

A forintosítás sikere tehát nagyban függ attól is, hogy a bank valós alternatívát ajánl-e az ügyfélnek, vagy csak letudja a jogszabályi kötelezettségét. Az egész procedúra azoknak segíthet, akik az új törlesztőrészleteket képesek lesznek fizetni, akár átmenetileg is. A csökkentett részletekkel az a gond, hogy a türelmi idő leteltével nagyon megugorhat a havi összeg, amit utalni kell a banknak. Azonban átmeneti segítségként jól jöhet. Ugyanakkor a forintosítással lehetővé válhat, hogy a tartozás negyedének elengedése után a tartozás kisebb legyen, mint az ingatlan értéke. Így az adós úgy adhatja el az ingatlanát, hogy nem marad tartozása, sőt esetleg némi megtakarítás is lehet a végső egyenleg. Ezzel lehetővé válna a kiszállás a csapdahelyzetből.


                  
 
BankTípusFelárBáziskamatKamat 
BudapestLakáscélú jelzáloghitel0%6 havi BUBOR7,44%
 Nem lakáscélú0%6 havi BUBOR7,44%
CIBCIB Fix3 Megoldás Lakáscélra-Nincs, fix kamat11,35%
 CIB Fix3 Megoldás Szabad felhasználású-Nincs, fix kamat12,35%
ErsteLakáscélú jövedelem jóváírás nélk.5,90%6 havi BUBOR**13,22%
 Lakáscélú jövedelem jóváírással4,90%6 havi BUBOR**12,22%
 Szabad felhasználású jöv. Jóváírás nélk.6,90%6 havi BUBOR14,22%
 Szabad felhasználású jöv. Jóváírással5,90%6 havi BUBOR13,22%
K&HKamattámogatott hitel3,00%5 éves államkötvény átlaghozama7,35%*
 Fizetéskönnyítéssel3,00%3 havi BUBOR10,19%
 Lakáscélú fizetéskönnyítés nélkül4,20%3 havi BUBOR11,39%
 Ingatlanfedezetes személyi5,70%3 havi BUBOR12,89%
MKBLakáshitel8,35%3 havi BUBOR15,55%
  8,35%12 havi BUBOR15,85%
 Ingatlanhitel8,85%3 havi BUBOR16,05%
  8,85%12 havi BUBOR16,35%
 Magánhitel9,35%3 havi BUBOR16,55%
  9,35%12 havi BUBOR16,85%
OTPForint Átváltó Lakáshitel5,65%3 havi BUBOR12,84%
 Takarékos Forint Átváltó Lakáshitel5,65%3 havi BUBOR12,84%
 Forint Átváltó Jelzáloghitel6,95%3 havi BUBOR14,14%

                   * Évente csökkenő kamattámogatás , első évben 11,7%-4,35%
                   ** 15-én a 6 havi BUBOR 7,32% volt

Kapcsolódó anyagok

Hírlevél
Legolvasottabb
Cikkajánló
Összes cikk és hír
Írjon nekünk
Mi a facebook-on
Ezt is nézze meg!
Olvassa el blogunkat, szóljon hozzá!