Rekordot hozott az adóhajrá a pénztáraknak

Felszárnyalt a nyugdíjpénz!

2016. február 3. Hihetetlen mértékben megugrottak az önkéntes pénztári befizetések. Az egyéni takarékoskodás összege helyenként 40-50 százalékkal is emelkedett– derült ki az Azénpénzem.hu adatgyűjtéséből. Igazunk lett, amikor azt feltételeztük, hogy az év végi adómegtakarítási hajrában tarolhatnak az adójóváírást biztosító lehetőségek. Egy friss KSH-jelentésből az is kiderül, kik spórolnak így.

A jelenlegi igen alacsony hozamkörnyezetben jól jár, aki (persze, ha teheti) minél szélesebb körben veszi igénybe az adójóváírási lehetőségeket – figyelmeztettünk még tavaly. Az elérhető adóelőny révén ugyanis szép hozam érhető el. Az eddigi információink szerint (az összesített adatokra még várni kell) sokan ismerhették fel ezt az összefüggést. Például az Aegon önkéntes nyugdíjpénztárnál (önyp.) – tudtuk meg Ludvai Judittól, a pénztárszolgáltató vezérigazgatójától – történelmi rekordot hozott a 2015-ös év.

Nemcsak az egyéni befizetések, hanem a cafeteria keretében adott munkáltatói hozzájárulások is szépen híztak 2015-ben az előző évi stagnálás után. Az MKB például 21 százalékos, az Aranykor 15 százalékos növekedésről beszélt. Ez mindenképpen trendfordulót jelez, hiszen a válság után 2014-ig rendre – nem kevéssel – csökkent a céges pénz.
A harmadik legnagyobb piaci szereplő éves tagdíjbevétele meghaladta a 12,4 milliárd forintot, amire még a válság kitörése előtt sem volt példa. Az utolsó negyedévben, az adóhajrában érkezett be az egyéni tagdíjbefizetések 38 százaléka, közel 2,5 milliárd forint. Ludvai arról is beszélt, hogy az utóbbi években folyamatosan dinamikus volt a növekedés.

Érdeklődésünkre az MKB-nál is látványos eredményekről számoltak be. Közel minden második tagjuk élt 2015-ben az egyéni adókedvezmény lehetőségével. Az utolsó negyedévben a megelőző negyedévhez viszonyítva megháromszorozódott az egyéni befizetések értéke: 729 millióról 2,2 milliárd forintra nőtt. Az Aranykor önyp. éves tagdíjbevétele 2015-ben az előző évit 34 százalékkal haladta meg. Mint portálunknak elmondták: az adójóváírás lehetősége miatt is népszerű egyéni megtakarítások közben 49 százalékkal emelkedtek.

Az OTP önyp. 2015-ben több mint 16 milliárd forintnyi befizetést könyvelhetett el. Az „adóhajrában” 2015 végén pedig az előző év azonos időszakában befolyt 2,3 milliárd forinttal szemben már 3,2 milliárd forintot ért el az eseti befizetések összege, ami szintén igen impozáns, 40 százalékos növekedést jelent. A bővülés pedig 2012-höz képest két és félszeres.

A fiatalok is takarékoskodnak, de nem annyira


A nyugdíjpénztári piac legnagyobb szereplője kiszámolta, hogy tíz év alatt megkétszereződött az egyéni rendszeres befizetések összege. Amíg 2005-ben még egy év alatt 3,5 milliárd forintot fizettek be a tagok, addig ez az érték tavaly már megközelítette a 7 milliárd forintot. Az OTP 2016-ban is arra számít, hogy folytatódik az utóbbi négy évben tapasztalt trend, és emelkedik az egyéni hozzájárulások összege.

A pénztár kimutatta, hogy ha valaki például havi tízezer forintot tesz félre nyugdíjpénztárban, akkor az adóvisszatérítés és hat százalékos hozam mellett 10 év alatt nem egészen félmillió, 30 év alatt viszont majdnem hétmillió forinttal egészítheti ki nyugdíját. Utóbbi időtávban még a havi ötezer forintos spórolás is közel 3,5 millió forintra szaporodik.

Ezért hangsúlyozzák a kasszák, hogy minél hamarabb célszerű elkezdeni a takarékoskodást (negatívumként ugyanakkor sokan azt említik, hogy ilyen időtávnál – amiben, lássuk be, azért van valami – Magyarországon már óriásira nő a szabályozási kockázat is). A KSH nyugdíjjal kapcsolatban megjelent friss elemzéséből (ennek teljes szövegét itt találja) kiderül, hogy az önkéntes pénztári tagok között mennyire aktívak a fiatalok. (Lásd képünket.)

Mint aligha meglepő módon megállapították: az 1970–1974 és az 1960–1969 között születetteknél, tehát a 39–54 éveseknél volt a legmagasabb, a fiatalabb, 34 év alatti korosztályokban, és az idősebb, az öregségi nyugdíjkorhatárt már elért korosztályokban a legalacsonyabb az önkéntes nyugdíjpénztári tagok száma. Legalábbis a 2014-es adatok szerint (azóta aligha változott alapvetően a helyzet, bár a befizetések – mint láthattuk – szépen nőttek).

Az egy tagdíjfizetőre jutó tagdíj összege 2014-ben a fiatalabb korosztályoktól az idősebbek felé haladva folyamatosan emelkedett. Míg a 29 évesek és fiatalabb tagdíjfizetők évente átlagosan 63 ezer forintot fizettek be a pénztárakba, addig a 70–74 évesek ennek a négy és félszeresét: 283 ezer forintot. A tagdíjból a saját rész (egyéni befizetés) aránya szintén együtt növekedett az életkorral. Ez a 29 évesek és fiatalabbak esetén 20, a 40–44 éves korcsoportnál 41, a 2014-ben érvényes nyugdíjkorhatárt betöltőket is magába foglaló 60–64 éves korcsoportnál pedig 60 százalék volt.

Az önkéntes nyugdíjpénztárakról, a korábbi években elért teljesítményről itt tájékozódhat

Az általunk összegyűjtött és kiszámolt 2015 évi (előzetes) hozamot itt találja

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  önkéntes nyugdíjpénztárak, nyugdíj, pénztárak, cafeteria, béren kívüli juttatás, egyéni befizetés

Kapcsolódó anyagok

Összes cikk
Böngésszen cikkeink között!
Spórolós ajánlatok (x)

Legolvasottabb
Cikkajánló
Írjon nekünk
Hírlevél
Mi a facebook-on