Megjelent az első kondíciós lista

Forrón eszik a bankok a CSOK-ot

Új időszámítás kezdődik
Fotó: Latzer Anna
2016. január 5. Már akad hitelintézet (igaz, egyelőre csak egyetlen), amelynek kondíciós listájában is szerepel az új otthonteremtési kedvezmény. Másutt a közvetítőknek már jelezték: február elsején tudják befogadni a kérelmeket. Más egy héten belül – tudta meg az Azénpénzem.hu – elindul. Ez elképesztő gyorsaságot jelent, hiszen a rendelet még csak néhány napja jelent meg.

December 29-én jelent meg a sokak fantáziáját jogosan megmozgató új családi otthonteremtési kedvezményről (CSOK) szóló rendelet. Az FHB pedig már közzé is tette, hogy nála igényelhető az új lakást vásárló háromgyerekesek számára a „10+10 OTK”. Vagyis: nemcsak a 10 millió forintos CSOK-ot kínálják, hanem már a feltételeket is meghirdették a hozzá kapcsolható 10 millió forintos hitelre. Utóbbinál ez igen egyszerűen hangzik: a felvevő fix három százalékos kamatot fizet 25 éven keresztül. (Arról, hogy ez a törlesztőben mit jelent, itt olvashat.)

A K&H közvetítői partnereit értesítette már arról, hogy az új CSOK-ra és az állami kamattámogatású lakáshitelre február elsejétől fogadják be a kérelmeket. Az MKB – tudtuk meg a banktól – ezt már egy héten belül megteszi. Mint hozzátették: addigra minden szükséges nyomtatvány, nyilatkozat rendelkezésükre áll. Ügyfeleik addig is a bankfiókokban tájékozódhatnak a részletekről. Érdeklődésünkre az OTP is hangsúlyozta: a fiókjaiba látogató, a támogatási rendszer iránt érdeklődő ügyfelek már most megkapnak minden szükséges információt.

Le is állították az otthonteremtési kérelmek befogadását


A legnagyobb magyar bank emlékeztetett arra, hogy a korábbi támogatásokkal és támogatott hitelkonstrukciókkal mindig az elsők között jelentek meg. Most is az a céljuk, hogy a lehető leggyorsabban elérhetővé tegyék az új támogatási elemeket, noha osztják a Bankszövetség véleményét, amely szerint az újdonságok teljes körű nyújtásához kapcsolódó informatikai és ügyviteli fejlesztések február elejéig elhúzódhatnak.

Az UniCredit arról tájékoztatta portálunkat, hogy a jogszabály megjelenése után azonnal elkezdték a bevezetés lehetőségének vizsgálatát. Tervezett határidőről azonban – mondták el – csak ennek az elemző-értékelő munkának a befejezését követően beszélhetnek. A Budapest Bank (BB) is serényen dolgozik azon, hogy a friss jogszabályt átültesse belső szabályozásába, és a szükséges módosításokat a számítástechnikai rendszerekben is végrehajtsa. Kiemelték még, hogy mivel a jogszabály-módosítások nemcsak az új támogatásokat vezették be, hanem a CSOK szabályait is átírták, ezeket is be kell vezetni szabályzataikba, rendszereikbe. Ennek megtörténtéig viszont a BB a CSOK kérelmek befogadását ideiglenesen felfüggesztette. A CIB – ahol egyelőre még a tavaly második félévben lehetővé tett CSOK sem érhető el – arról beszélt, hogy a módosított feltételrendszer alapján vizsgálja a bevezetés lehetőségét. (Megjegyezzük, a korábbi támogatás esetében is ugyanezt mondták, de azt a mostani átalkításig nem kezdték kínálni.)

Akadnak azért még tisztázatlan pontok


Információink szerint bármily magabiztos is néhány bank, még mindig akadnak a valóban friss rendelettel kapcsolatban értelmezési kérdések. Ezekről menet közben folynak a pénzintézeti jogászok és a kormányzati szakemberek között az egyeztetések. A bankokban közben még az ügyintézők betanítását is végezniük kell. Sokan feltételezik, hogy a hitelintézetek „megalkuvóak”, illetve a kormányzat kegyét keresik. Bizton állíthatjuk, hogy nem erről van szó.

A bankokat is helyzetbe hozta ugyanis a kormányzat az új támogatási rendszerrel. Fix közvetítői jutalékot szedhetnek be az államtól, ráadásul úgy helyezhetnek ki nagyösszegű hiteleket (a 10 millió forint már ennek számít), hogy kamatkockázatot sem nekik, sem ügyfelüknek nem kell viselnie. Azt teljes egészében az állam vállalja át. Az a kamattámogatás, amit a bank kap a kormányzattól, ötévente változik, követve a pénzpiaci folyamatokat.

Természetesen az is igen ösztönzően hathat, hogy már most látszik: a megemelt támogatásra igencsak van igény. Az MKB szerint érdeklődés már az első munkanapon is volt, bár az egyelőre még inkább csak az új szabályok, lehetőségek megismerésére irányult. Az UniCreditnél már december 31-én is „kopogtattak” a CSOK miatt az ügyfelek. A BB-nél nemcsak érdeklődésre, hanem az intézkedések hatására egyenesen az új lakások építésének ugrásszerű növekedésére számítanak.  

Az otthonteremtési támogatások, a CSOK egyre bővülő részleteiről itt tájékozódhat

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  CSOK, szocpol, lakáshitel, kamattámogatás, kormány, FHB, OTP, BB, CIB, K&H, MKB, UniCredit

Kapcsolódó anyagok

Összes cikk
Böngésszen cikkeink között!
Spórolós ajánlatok (x)

Legolvasottabb
Cikkajánló
Írjon nekünk
Hírlevél
Mi a facebook-on