Ezt kell tudni a lekérdezési rendszerről

Holnap élesedik a brókerellenőr

Fotó: Azénpénzem
2016. február 11. Hivatalosan február 12-én indul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) néhányak által befektetési rendőrnek nevezett szolgáltatása. Ezzel a kontrollal megakadályozhatóak a nyilvántartásokkal korábban tapasztalt visszaélések. Igazán akkor hasznos az alkalmazás, ha valóban sokan igénybe is veszik, bár az ügyeskedőket maga a lehetőség is elriaszthatja.

Már elérhető és holnaptól élesben működik az MNB honlapján az az oldal, amelyen a befektetők lekérdezhetik, hogy a brókercégek számláin nyilván tartott értékeik – részvények, befektetési jegyek, állampapírok – valóba ott vannak-e. A rendszert a tavaly tavaszi brókerbotrányok tanulságaként hozták létre. Mint emlékezetes, mind a Buda-Cash, mind Hungária Értékpapír Zrt, mind a Questor Értékpapír Zrt. hamis tájékoztatást adott az ügyfeleinek, utóbbi olyan kötvényeket is eladott, amelyek valójában a Keler Zrt. rendszerében nem léteztek.

A befektetőknek értékpapírszámlájuk vezetőjétől már meg kellett kapniuk az azonosító kódot, ami mellé havonta az értékpapírszámla-kivonattal jut el hozzájuk a következő hónapra érvényes jelszó. A hozzáférési kód egy 24 jegyű számsor, és a jelszó is megfelel az összes feltételeknek, amelyeket hasonló rendszerekhez az informatikusok hangsúlyosan ajánlanak: 12 karakterből áll, amelyek között véletlenszerűen kis és nagybetűket, valamint számok is vannak. Ez az átlagos felhasználó számára kissé megnehezíti a használatot, hiszen nem könnyű bepötyögni őket. Mégis érdemes megtenni, nemigen vonható kétségbe ugyanis, hogy ez szükséges a megfelelő biztonsághoz. Bár az oldal csak tájékozódásra szolgál, és ezen a felületen az értékek fölött nem lehet rendelkezni (tehát valószínűtlen, hogy a netes csalók célpontjává váljon), a belépő ügyfeleknek érdemes arra is figyelni, hogy megfelelőképp titkosított kapcsolatot használjanak, amit a böngésző felső sorában megjelenő lakat ikon és a https: betűk jeleznek.

A rendszerről és használatáról részletes tájékoztatás is található az MNB honlapján.
Azok, akik megakadnak, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától kérhetnek technikai segítséget reggel nyolc és este nyolc között
a 061-550-1826-os telefonszámon
vagy emailban, az eszla@1818.hu címen.
Mint korábban már megírtuk az értékpapírszámlát vezetők minden hónapban az 5. munkanapig juttatják el majd az adatokat a felügyeleti hatóságnak, és az ügyfelek azokat az ezt követő 5. munkanaptól a második hónap 10. munkanapjáig érhetik el. A rendszer az előző hónap utolsó napjának egyenlegét mutatja. Így azok, akiknek a számlához online hozzáférésük van, nem a pillanatnyi (holnap például 12-iki), hanem a pár nappal korábbi egyenleget látják.

Gyorsan kibukhatnak a hiányok


Azok, akiknek egy szolgáltatónál több számlájuk is van (például több TBSZ számla), egyetlen azonosítót kell kapniuk, de számlánként külön jelszót, így mindegyik számla ellenőrzéséhez külön be kell jelentkezniük, majd kilépniük, de a szolgáltató dönthet összevont kimutatás készítése mellett is. Akinek több szolgáltatónál van számlája, az mindegyiktől különböző azonosítót kap.

Az MNB ugyan ügyfelenként részletezve kapja meg az adatokat, személy szerint azonban nem azonosítja őket, ugyanis csak a szolgáltató által adott azonosító jut el hozzá. A befektetők így anonim módon kérhetik le az információkat. Az adatokat azonban az MNB értékpapíronként összesítve össze tudja vetni a befektetési szolgáltatóknak a Keler Zrt.-ben vezetett számláival, így azonnal kibukhat, ha valami hiányzik.

Ha az MNB rendszerén látható és a saját nyilvántartás szerinti adatok nem egyeznek, akkor be lehet jelölni a lekérdezést követő kérdéseknél a „nem”-et. Ilyenkor feljön egy boksz, amiben a befektetőnek célszerű a szolgáltatót megneveznie (saját magát nem szükséges azonosítania, bár megteheti). Ha több ilyen jelzés érkezik, akkor az MNB mindenképpen eljár majd.  Elsőként azonban a brókercéghez vagy bankhoz kell panasszal fordulni. Ennek nem megfelelő megválaszolása, vagy elutasítása után lehet a jegybanknál reklamálni.

Binder István, a jegybank felügyeleti szóvivője az Azénpénzem.hu érdeklődésére elmondta: a rendszer felkészült, bír bármilyen rohamot. Mint hozzátette: mindenkit bíztatnak is arra, hogy éljen a lehetőséggel. Annál hatékonyabb ugyanis ez a védelem, minél többen veszik igénybe. Nem csak a magánszemélyek, hanem a cégek is. Összesen kétmillió ügyfél 3600 milliárd darab értékpapírjáról van szó.

Szerző: Lenkei Gábor
Címkék:  befektetés, bróker, bank, MNB, Keler, nyilvántartás, értékpapírok

Kapcsolódó anyagok

Összes cikk
Böngésszen cikkeink között!
Spórolós ajánlatok (x)

Legolvasottabb
Cikkajánló
Írjon nekünk
Hírlevél
Mi a facebook-on