Megugrott a Start-számlák nyitásának aránya
2012. augusztus 16.
Másfél hónap múlva csak az államnál vehetünk babakötvényt. A bankok azt mondják, igyekeznek majd megtartani a náluk levő állományokat. A portálunknak adott válaszokból azonban az is kiderült: kamatversenyre kár lenne számítani. A legjobb ajánlatok már most eltűntek.
Számításaink szerint a bankok most mintegy 20 milliárd forintot kezelhetnek a Start-számlákon (népszerű nevén babakötvény). A játékszabályok azonban szűk másfél hónap múlva alapvetően megváltoznak. Ezt követően új számlát már csak a kincstárnál lehet nyitni, amennyiben pedig valaki váltani akarna, csak az államnál köthet ki. (A lényeges módosításokat, a babakötvény jelenlegi kínálatát itt nézheti meg.) A portálunknak nyilatkozó bankok kivétel nélkül azt állították: korábban sem volt és most sem érzékelhető mozgolódás az ügyfelek részéről. Ez egyébként nem is csoda. Nagyon jól alakították ugyanis a jogalkotók a határidőket. A törvénymódosítás júliusban jelent meg, az új rendszer pedig már október elsejétől él. Ahogy az UniCreditnél fogalmaztak: a szabadságok és az iskolakezdés időszaka miatt a szülők figyelme nem erre összpontosul.
A kedvezőtlen kamatozású Start-számlákból még másfél hónapig ki lehet úgy szállni, hogy az állomány ne a kincstárnál, hanem másik banknál kössön ki. A váltás előtt persze érdemes tisztázni, pontosan mit tartalmaz a korábban aláírt szerződés. Könnyen bukhatja ugyanis az ügyfél az aktuális kamatot. Ha azonban valaki mégis ki akarná használni a hátralévő rövid időt, a korábban a legmagasabb kamatokat kínáló szolgáltatóknál (A Fókusz Takaréknál és a DRB Banknál) már nem találhatja meg a közzétett kondíciós listában az ajánlatot. Ez azt jelezheti, hogy eszük ágában sincs ringbe szállni az esetleg kapkodva váltókért.
* Az Én Pénzem becslése, a bank csak annyit közölt, hogy a Start-számlák mindössze 1,5 százalékos súlyt képviselnek nála
** 2011-es adatok
Ennek amúgy nem is lenne sok értelme. A Startra ajánlott legmagasabb kamat ugyanis nyolc százalék volt, míg a Magyar Államkincstár augusztusra 8,4 százalékos hozamú állampapírt ajánl a szülőknek. Kérdés persze, hogy akkor mekkora lesz az elérhető kamat, amikor egyeduralkodóvá válik az állam. Elgondolkodtató mindenesetre, hogy tavaly és tavalyelőtt is találhattunk olyan banki ajánlatokat (nem is egyet), amelyek magasabb kamatozásúak voltak a kincstárinál.
Érdekes kérdés az is, hogy a verseny (ami azért, lássuk be, korábban sem is igazán lángolt) eltűnése milyen kamatok alkalmazására sarkallja a bankokat. Az Erste – mondták el érdeklődésünkre a pénzintézetnél – a meglévő állomány védelmében folyamatosan nyomon követi a piaci (így a kincstár által fizetett) kamatok alakulását, és ha szükségesnek látja, beavatkozik. Mint azonban hozzátették: mivel az állomány kis része lehet csak a kereskedelmi bankoknál, ezért a bankok közötti árversenyre az elkövetkező hetekben nem lehet számítani. Az állomány megtartását kiemelten fontosnak nevezték a CIB-nél és az OTP-nél is. Leépítésre nem készül az MKB, az UniCredit és a Budapest Bank (BB) sem. (A babakötvényt kínáló bankok közül a K&H és a Volksbank nem adott semmilyen információt.)
Az Erste tapasztalata szerint csak nagyon kevés szülő használta ki a jelenlegi felső limitet a befizetésre, ami összefüggésben lehet fizetőképességükkel, de azzal is, hogy a maximális állami támogatást már évi 60 ezer forinttal el lehet érni. Ők úgy gondolják, az állami támogatás változatlanul hagyásával nem várható a megtakarítási kedv növekedése. Optimistábbak viszont a BB-nél és a CIB-nél. Mindkét bank növekedésre számít a korlát eltörlése következtében.
Olvassa el jegyzetünket is!
Októbertől államosítják a babakötvényt
A babák is hozzájárulhatnak az ország finanszírozásához
Fotó: www.azenpenzem.hu
Fotó: www.azenpenzem.hu
Számításaink szerint a bankok most mintegy 20 milliárd forintot kezelhetnek a Start-számlákon (népszerű nevén babakötvény). A játékszabályok azonban szűk másfél hónap múlva alapvetően megváltoznak. Ezt követően új számlát már csak a kincstárnál lehet nyitni, amennyiben pedig valaki váltani akarna, csak az államnál köthet ki. (A lényeges módosításokat, a babakötvény jelenlegi kínálatát itt nézheti meg.) A portálunknak nyilatkozó bankok kivétel nélkül azt állították: korábban sem volt és most sem érzékelhető mozgolódás az ügyfelek részéről. Ez egyébként nem is csoda. Nagyon jól alakították ugyanis a jogalkotók a határidőket. A törvénymódosítás júliusban jelent meg, az új rendszer pedig már október elsejétől él. Ahogy az UniCreditnél fogalmaztak: a szabadságok és az iskolakezdés időszaka miatt a szülők figyelme nem erre összpontosul.
A kedvezőtlen kamatozású Start-számlákból még másfél hónapig ki lehet úgy szállni, hogy az állomány ne a kincstárnál, hanem másik banknál kössön ki. A váltás előtt persze érdemes tisztázni, pontosan mit tartalmaz a korábban aláírt szerződés. Könnyen bukhatja ugyanis az ügyfél az aktuális kamatot. Ha azonban valaki mégis ki akarná használni a hátralévő rövid időt, a korábban a legmagasabb kamatokat kínáló szolgáltatóknál (A Fókusz Takaréknál és a DRB Banknál) már nem találhatja meg a közzétett kondíciós listában az ajánlatot. Ez azt jelezheti, hogy eszük ágában sincs ringbe szállni az esetleg kapkodva váltókért.
Banki Start-számlák
| Bank | Ezer darab | Állo- mány (millió Ft) |
|---|---|---|
| Budapest | 4,5 | 700 |
| CIB | 15 | 3000 |
| Erste | n.a. | 5500* |
| K&H** | 10 | 1000 |
| MKB | 5 | 880 |
| OTP | 80 | 7000 |
| UniCredit | 4,5 | 700 |
** 2011-es adatok
Most mindent ver a kincstári kamat
Ennek amúgy nem is lenne sok értelme. A Startra ajánlott legmagasabb kamat ugyanis nyolc százalék volt, míg a Magyar Államkincstár augusztusra 8,4 százalékos hozamú állampapírt ajánl a szülőknek. Kérdés persze, hogy akkor mekkora lesz az elérhető kamat, amikor egyeduralkodóvá válik az állam. Elgondolkodtató mindenesetre, hogy tavaly és tavalyelőtt is találhattunk olyan banki ajánlatokat (nem is egyet), amelyek magasabb kamatozásúak voltak a kincstárinál.
Érdekes kérdés az is, hogy a verseny (ami azért, lássuk be, korábban sem is igazán lángolt) eltűnése milyen kamatok alkalmazására sarkallja a bankokat. Az Erste – mondták el érdeklődésünkre a pénzintézetnél – a meglévő állomány védelmében folyamatosan nyomon követi a piaci (így a kincstár által fizetett) kamatok alakulását, és ha szükségesnek látja, beavatkozik. Mint azonban hozzátették: mivel az állomány kis része lehet csak a kereskedelmi bankoknál, ezért a bankok közötti árversenyre az elkövetkező hetekben nem lehet számítani. Az állomány megtartását kiemelten fontosnak nevezték a CIB-nél és az OTP-nél is. Leépítésre nem készül az MKB, az UniCredit és a Budapest Bank (BB) sem. (A babakötvényt kínáló bankok közül a K&H és a Volksbank nem adott semmilyen információt.)
A tehetősebbek használhatják ki a befizetési korlát eltörlését
Nem csoda, hogy feltámadt az állam étvágya a Start-számlákra. Az idén ugyanis már minden második gyermeknek nyitottak ilyent a szülők. A legfrissebb adatok szerint 2012 első félévében a babák 55,2 százalékának volt Start-számlája (egy évvel korábban még mindössze 34,8 százalék volt ez az arány), amire külön 1,25 milliárd forintot fizettek be.
Az új szabályozásban lényeges módosítás, hogy eltörölték az éves befizetésekre vonatkozó korábbi 120 ezer forintos korlátot. Nyilvánvaló, hogy a kormány ettől (is) az állampapírok lakossági értékesítésének felfutását várja. Különösen azért, mert a Starton elér hozam is adómentes. Persze ennek kihasználásához megfelelő jövedelem kell. Az UniCreditnél azt gondolják, hogy azok a szülők, akik gyermekeik jövője érdekében képesek félretenni, valószínűleg élnek is majd a lehetőséggel, de ez nem lesz általános. Az OTP azoktól számít plusz befizetésekre, akik eddig maximálisan ki tudták használni az állami támogatást. Ez egyébként a számlák több mint felénél van így. Az Erste tapasztalata szerint csak nagyon kevés szülő használta ki a jelenlegi felső limitet a befizetésre, ami összefüggésben lehet fizetőképességükkel, de azzal is, hogy a maximális állami támogatást már évi 60 ezer forinttal el lehet érni. Ők úgy gondolják, az állami támogatás változatlanul hagyásával nem várható a megtakarítási kedv növekedése. Optimistábbak viszont a BB-nél és a CIB-nél. Mindkét bank növekedésre számít a korlát eltörlése következtében.
Olvassa el jegyzetünket is!
Kapcsolódó anyagok
- 2013.02.07 - Kinyírta az államosítás a babakötvényt?
- 2012.10.01 - Mától már állami a babakötvény
- 2012.09.13 - Megzuhantak a betéti kamatok
- 2012.09.11 - Mindent visz az állampapír
- 2012.08.17 - A babák és a hajánál fogva kirángatott ország
- 2012.04.10 - Cáfolták, mégis államosítják a babakötvényt
- 2012.02.14 - Megvágták a babakötvény kamatát
- 2012.02.14 - Babakötvény: méltatlanul hanyagolt a banki szolgáltatás
- 2011.10.24 - Ötmilliós is lehet a startolás
Kérjen, bíráljon, segítsen, hogy mi is minél jobban segíthessünk.


