A színház- és mozijegy igenis valami más

Parkolás: törvényt sértett a főváros

Fotó: Latzer Anna
2015. szeptember 22. Számos parkolási bírság miatt folyamatban levő eljárást érint, hogy a Kúria a fővárosi parkolási rendelet két pontját is törvényellenesnek minősítette. Nem fogadták el, hogy az érvényes jegy bemutatására öt munkanapos jogvesztő legyen az előírt határidő, és azt sem, hogy ezt az autósok havonta csak egyszer, és csak akkor tehetik ezt meg, ha nem tartoznak.

Megsemmisítette a Kúria a fővárosi parkolási rendelet azon pontját, amely szerint a nem jól látható helyen levő parkolási jegyet a kiszabott bírság elkerülése érdekében „az ellenőrzés napjától számított 5 munkanapos jogvesztő határidőn belül” lehet csak bemutatni. Ugyancsak törölték azt a kitételt is, amely a parkolójegy utólagos bemutatását naptári hónaponként legfeljebb egy alkalommal tette lehetővé. Azt is csak akkor, ha „az adott gépjárműre nincs 30 napnál régebbi jogosulatlan parkolási esemény miatt kiszabott és nem vitatott várakozási díj és pótdíjtartozás”. (A teljes szövegre itt bukkanhat rá.)

A Kúria közzétett határozatában kitér arra, hogy több, a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság előtt folyamatban levő ügyet is felfüggesztettek. (Ezek száma később tovább nőtt.) A fővárosi parkolási szabályokkal kapcsolatos bírói kifogás eredetileg egy mozgáskorlátozott utólagos jegybemutatásának ügyét vitte a legmagasabb fórumra.
Az önkormányzat érvelése szerint a parkolóhelyet igénybe vevő autós a parkolóhely igénybevételéért cserébe ellenszolgáltatásként nemcsak a parkolójegy megváltására, hanem ezzel egyidejűleg a megvásárlás megtörténtének igazolására is köteles. Ezt parkolójegy esetén csak a szélvédő üveg mögötti látható elhelyezésével biztosítható. Ennek elmulasztása esetén nem vehető igénybe a parkolási közszolgáltatás, ugyanúgy, ahogy megváltott, de otthon felejtett jeggyel sem lehet moziba, színházba menni. A legfőbb bírói fórum szerint viszont nem jó a hasonlat, előbbi esetekben ugyanis „tisztán magánjogi jogviszony” jön létre, ami a parkolási viszonyokról nem mondható el.

Külön üzletág a pótdíjasoknak érvényes jegyet értékesíteni?


A helyhatóság a rendelkezés indoklásaként felhozta még, hogy a kiadott pótdíjfizetési felszólítások 10 százaléka esetén élnek a gépjárművezetők az utólagos bemutatás lehetőségével. Szerintük pedig ez a nagy szám „felveti a visszaélésszerű alkalmazás gyanúját”. A hatóságnak állítólag tudomása van arról, hogy a pótdíjasok számára az ellenőrzés időpontjában érvényes más parkolójegyek értékesítése valamilyen külön üzletággá vált. Ezért voltak kénytelenek az 5 munkanapos jogvesztő határidőt és a havi egy alkalmat garanciális elemként bevetni. A Kúria azonban úgy véli, hogy a visszaélés lehetősége még nem alapozza meg a törvénysértő rendelkezés hatályában való fenntartását.  Mint hangsúlyozták: a jogalkotónak az esetleges visszaélések visszaszorítására törvényes eszközöket kell találnia.

Az önkormányzatok számos kérdést saját rendeleteikben szabályozhatnak. Az viszont – mint ezt a kúriai indoklás is tükrözi – nem képzelhető el, hogy ezek az előírások a közúti közlekedésről szóló törvény passzusaival ütközzenek. Esztergomban már 2014 elején felléptek az önkormányzat „túlkapása” ellen (a teljes közzétett határozat itt olvasható). Az indoklás szerint ugyanis „az önkormányzati normaalkotást mindig a hatályos joghoz mérve a hatályos jogrend keretei között” kell tartani. Ezt pedig több rendelkezésben is sérülni látta a Kúria. Éppen ezért akkor is megsemmisítették az esztergomi parkolási rendelet egyes – közte éppen az érvényes, de nem jól látható helyen levő parkolási jegy esetén kiszabható bírságra vonatkozó – pontjait.


Néhány fontos információ a parkolási bírságról

  • A bírságok behajtása keményebbé vált, így nem célszerű a „mikuláscsomagot” begyűrni valahová, és megfeledkezni róla
  • Az autó műszaki hibája nem mentesít a parkolási díj megfizetése alól
  • Az üzembentartónak csak akkor nem kell fizetnie, ha az autóját még a pótdíjazás előtt ellopták, a gépjárműlopást bejelentette, vagy az autó használója (akinél a büntetéskor volt a kocsi) magánokiratban elismeri a szabálysértést
  • A már befizetett pótdíj után érkező felszólító levelet is komolyan kell venni, ilyenkor a befizetést érdemes igazolni az ügyfélszolgálaton
  • A pótdíj az idő múlásával „hízik”: ha 15 napon belül kiegyenlíti valaki a tartozást, akkor 41 órányi parkolási díj helyett 13 vagy 15 órányi díjat kell fizetni (utóbbi akkor, ha a díjfizetési időszak 8-20 óráig tart)
  • A pótdíjról az autóst 60 napon belül kell értesíteni (ez jogvesztő határidő), a követelés elévülési ideje pedig egy év
  • Nem jogos a bírság, ha az ellenőrzés időpontja és a parkolójegy vagy a mobiltelefonos parkolási díjfizetés érvényességének kezdőidőpontja között nem telt el 5 percnél hosszabb idő (ezt a jegy, vagy vásárlás visszaigazolásának bemutatásával bizonyítani kell).
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok