Újraindult, de havonta kell jelentenie a KÖBE-nek

2016. március 5. Az év végi biztosítási kampányból teljes egészében kimaradt a KÖBE, mert a jegybank letiltotta a biztosító kgfb-kötéseit. Most feloldották ezt a tilalmat, de az egyesületnek új tarifákat kellett hirdetnie, és továbbra is szoros megfigyelés alatt marad.

A KÖBE egyesület díjpolitikája nem kellően megalapozott, a megengedhetőnél lényegesen nagyobb a befektetési kockázata és kedvezőtlen tartalékhelyzete – indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly novemberben, hogy miért nem köthet a biztosító új kgfb-szerződéseket. Az év végi – tény, hogy a korábbiaknak csak az árnyékának tekinthető – biztosítóváltási kampányból így a társaság teljesen kimaradt.

A MNB hangsúlyozta, hogy a tiltás más biztosításokra nem vonatkozik. Ez megnyugtatóan hangzik, de megnéztük: a KÖBE díjbevételének közel 90 százalékát 2015-ben a kgfb adta.

A biztosító március 4-től újból köthet kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseket. A felügyeleti hatóság közleményében tudatta, hogy azért oldotta fel az értékesítés felfüggesztésére vonatkozó korlátozást, mert a biztosító megfelelő, a korábbi tartalékhiányt megszüntető pénzügyi tervet nyújtott be, illetve ezt követően – időközben már hatályba is lépett – új kgfb-díjtarifákat hirdetett meg, s elkészítette az utóbbiakat megalapozó díjkalkulációját is. Mindezek a jegybank megítélése szerint alkalmasak arra, hogy megakadályozzák a megszüntetett tartalékhiány újratermelődését.

Kitértek azonban arra is, hogy az MNB egy másik határozatában havonta teljesítendő rendkívüli adatszolgáltatást írt elő a KÖBE részére a biztosító állományváltozásának bemutatására az új szerződéskötések, illetve a már megszűnt vagy a jövőben felmondani szándékozott szerződésállomány vonatkozásában.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:   MNB, határozat, kgfb, KÖBE, korlátozás

Kapcsolódó anyagok

Összes cikk
Böngésszen cikkeink között!
Spórolós ajánlatok (x)

Legolvasottabb
Cikkajánló
Írjon nekünk
Hírlevél
Mi a facebook-on