Húsz százalékkal estek a törlesztők
2012. június 26.
Nagyot változott az autóhitelezés. Több bank is hajlandó akár a magánszemélyek közötti adásvételnél is kölcsönt nyújtani, vagy a kocsit bármire fordítható kölcsön fedezetéül elfogadni. A törlesztők pedig ötödével estek. A kereskedők tapasztalati szerint kevesen mernek eladósodni, de közülük is többen nem jutnak pénzhez.
Az OTP-csoporthoz tartozó Merkantil, a Budapest Bank és a CIB is kötetlenül kínálja autóhitelét (az autóhitelekről itt tájékozódhat). A gépjárművek vevői így a hitelintézeteket közvetlenül is megkereshetik, ha kölcsönt akarnak felvenni. Úgy tűnik azonban, egy szinte nem létező piac rendeződik most át, illetve pontosabban vissza (régen ugyanis természetes volt, hogy nem csak pénzügyi vállalkozások, hanem bankok is működnek ezen a területen). A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) idei első negyedévről készített gyorselemzésében is megállapítja: az átlagnál nagyobb mértékben esett a gépjármű-finanszírozás. Az új gépjármű-értékesítésben volt ugyan egy kis élénkülés 2011 hasonló időszakához képest, de a használt gépjárművek kereskedése ezzel egyidejűleg zsugorodott. Eközben – véli a felügyelet – a szektor jövője szempontjából az is kérdéses, hogy a gépjármű-finanszírozó leányvállalatok anyabankba történő beolvasztása mennyire erősödik fel.
Egyelőre lefelé tartó spirál ez. Szűkül a finanszírozói kör, de közben – mint azt több kereskedőtől is megtudtuk – csökken azoknak a száma is, akik hitelre akarnak autót venni. Körülbelül minden tizedik vevőben merül fel komolyan ez a lehetőség. Igény persze ennél több lenne, de sokan eleve kihullnak a rostán. A szolgáltatásukat melegen ajánló bankoknál számos kikötést találunk. Az elvárt önerő nagyságát meghatározza (egyébként logikusan) az autó kora, és a magánforgalomban persze előírnak állapotfelmérést is. Ezt amúgy ingyenesen kínálják.
Akinek azonban sikerül autóhitelhez jutnia, annak például a Budapestnél adatbázisunk szerint a néhány hónappal korábbinál majdnem negyedével kell kevesebbet fizetnie havonta. (A részletek egyébként általában is ötödével csökkentek.) Egy hároméves 2,5 millió forintba kerülő kocsihoz felvett egymillió forintos kölcsön havi részlete a Budapestnél akkor több mint 34 ezer forint volt. Most viszont ez megúszható 26,5 ezer alatti fizetendővel. Abban az esetben, ha valaki maga intézi a cascóját. Úgy látjuk viszont, hogy érdemes megfontolni a casco beépítését. Ez ugyanis esetenként olcsóbb lehet, mint ha a biztosítási díjat és a részletet valaki külön fizeti.
A bankok veszik kézbe (ismét) az autóhitelezést
Az OTP-csoporthoz tartozó Merkantil, a Budapest Bank és a CIB is kötetlenül kínálja autóhitelét (az autóhitelekről itt tájékozódhat). A gépjárművek vevői így a hitelintézeteket közvetlenül is megkereshetik, ha kölcsönt akarnak felvenni. Úgy tűnik azonban, egy szinte nem létező piac rendeződik most át, illetve pontosabban vissza (régen ugyanis természetes volt, hogy nem csak pénzügyi vállalkozások, hanem bankok is működnek ezen a területen). A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) idei első negyedévről készített gyorselemzésében is megállapítja: az átlagnál nagyobb mértékben esett a gépjármű-finanszírozás. Az új gépjármű-értékesítésben volt ugyan egy kis élénkülés 2011 hasonló időszakához képest, de a használt gépjárművek kereskedése ezzel egyidejűleg zsugorodott. Eközben – véli a felügyelet – a szektor jövője szempontjából az is kérdéses, hogy a gépjármű-finanszírozó leányvállalatok anyabankba történő beolvasztása mennyire erősödik fel.
Az autóhitelezésben aktívnak számít a Porsche Bank, az MKB lízingcége, de persze még több pénzügyi vállalkozás is. Ha valaki tehát részletre szeretne kocsit venni, érdemes először a hitellehetőségek között körülnéznie (akár már az autó kiválasztása előtt). De a devizakölcsönről mindenkit lebeszélnénk. Ez ugyanis alig kerül kevesebbe, viszont jóval kockázatosabb. Az autó fedezete melletti hitelfelvételt (bár ez szintén egyre terjed) sem ajánljuk. Ezzel a nem túl olcsó lehetőséget csak azok fontolják meg, akiknél más nem jöhet szóba.
Az autóhitelezés egészen biztosan átalakul (ezt jelzi az említett bankok példája is), de még nem igazán látjuk, hogy pontosan mi következik. A hitelre szorulókkal elsősorban a kereskedők találkozhatnak, de a szabályozás változása és a jutalékok csökkenése őket nem teszti eléggé érdekeltté abban, hogy az elmúlt években tapasztalthoz hasonlóan partneri kölcsönt ajánljanak. Az autófinanszírozásra szakosodott vállalkozások helyzete is egyre nehezebb, már csak azért is, mert kevesebb pénzhez jutnak a bankoktól (ebből a forrásból tudnak kölcsönözni).Egyelőre lefelé tartó spirál ez. Szűkül a finanszírozói kör, de közben – mint azt több kereskedőtől is megtudtuk – csökken azoknak a száma is, akik hitelre akarnak autót venni. Körülbelül minden tizedik vevőben merül fel komolyan ez a lehetőség. Igény persze ennél több lenne, de sokan eleve kihullnak a rostán. A szolgáltatásukat melegen ajánló bankoknál számos kikötést találunk. Az elvárt önerő nagyságát meghatározza (egyébként logikusan) az autó kora, és a magánforgalomban persze előírnak állapotfelmérést is. Ezt amúgy ingyenesen kínálják.