A biztosítók igyekeznek inkább távol tartani a rolleres ügyfeleket
2024. szeptember 4. A biztosítók többsége a 80-as években használt korszerűtlen, személyes ügyintézéssel, vagy drága, 100-150 ezer forintnál magasabb éves díjjal igyekszik elvenni az ügyfelek kedvét attól, hogy velük kössék meg a július óta a rollerekre is kötelező biztosítást. Tartanak ugyanis attól, hogy sokat kell(ene) kártérítést fizetniük.Nem könnyítik meg az elektromos rollerekre kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) megkötését a biztosítók, úgy tűnik, a legtöbb nem akarja rolleresekkel növelni az ügyfelei számát – számolt be a CLB biztosítási alkusz tapasztalatairól Németh Péter. A cég online értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint néhány üdítő kivételtől eltekintve a legtöbb biztosító túlárazással riasztja el magától a rollereseket vagy úgy viselkedik, mintha a 80-as években lennénk: csak személyesen, a fiókirodákban lehet szerződést kötni.
A rollerező kiskorúak miatt bekövetkezett balesetért biztosítási szempontból a „sor" végén a szülő áll, ő felelős, a szerződést is természetesen az ő nevére kell kötni. Egy biztosított rollerrel okozott kárért helytáll a biztosító, ám, ha nincs szerződés, a jármű tulajdonosa – kiskorú esetén a szülő - saját zsebből kell fizessen.
A rollerek elterjedésével egyre több a védőfelszerelés és minden tapasztalat, valamint a szabályok ismerete nélkül vezethető elektromos kétkerekűekkel okozott baleset. Tartani lehet attól, hogy a helyzet a tanév kezdetével tovább romlik majd. Úgy tűnik ugyanis, hogy státuszszimbólum lett elektromos rollerrel suliba járni, egyre több diák cseréli le a korábbi bejárós biciklit a gyorsmozgású kétkerekűre, amit egyre vakmerőbben, veszélyesebben használnak.A helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy bár kötelező biztosítást kötni a 25 kilónál nehezebb vagy az óránként 25 kilométeres sebességre is képes elektromos rollerekre, közúti használatukat semmi nem szabályozza. Valószínűleg ettől, pontosabban a várható, ám egyelőre felbecsülhetetlen mértékű kártérítéstől, és a balesetek körülményes helyzetfeltárástól ódzkodnak azok a biztosítók, amelyek igyekeznek adminisztrációs eszközökkel vagy szándékosan drága, akár évente 100-150 ezer forintos díjjal távol tartani maguktól a rollereseket. A cégek tulajdonában lévő rollerekre az egyébként is nehezített körülményeknél még bonyolultabban lehet kgfb-t kötni.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: biztosítás, CLB, roller, biztosítók, kgfb
Kapcsolódó anyagok
- 2024.12.09 - Indokolatlanul sokat fizetnek biztosításra az autósok
- 2024.11.29 - Egy helyben fut a biztosítási szektor
- 2024.11.06 - Átlag 13 ezret spóroltak a kgfb-t gyorsan váltók
- 2024.11.04 - Csendben indult el a kgfb-kampány
- 2024.07.11 - Átlag 6 ezerért köthetünk biztosítást a villanyrollerekre
- 2024.06.25 - Még mindig nem tudni, pontosan mikre kell újonnan biztosítást kötni
- 2024.06.04 - Ennyibe kerül az e-rollerekre a biztosítás, ha egyáltalán kell
- 2024.05.13 - Júliustól kötelezőt kell kötni az e-rollerekre is
- 2024.04.18 - A robogók fele sincs biztosítva
További kapcsolódó anyagok