Megjelent a Habitat friss jelentése a fiatalokról

A családtól függ a fiatalok lakáshoz jutása

2019. szeptember 12. Ma Magyarországon a fiatalok a lakhatási szegénység által az egyik legjobban érintett csoport. Kialakulóban van egy „bérlői generáció”, amit a lakáspolitikai intézkedések gyakorlatilag figyelmen kívül hagynak – derül ki a Habitat friss jelentéséből.

Szerda este mutatta be a Habitat for Humanity Magyarország a Periféria Kutatóközponttal közös, hetedik éves lakhatási jelentésének első fejezetét, ami kiemelten foglalkozik a lakáspiacra kilépő fiatalokkal. A jelentés megállapítja, hogy a magyarországi lakásrendszerben a fiatalok lakáshoz jutásának esélyét erősen meghatározza a családon belül, generációk között átadható erőforrások megléte vagy hiánya.

Meghatározó a családi háttér

A korábban is jelentős családi támogatás szerepe a 2OO8-as válságot követően tovább növekedett, és részben a kieső hitelek helyébe is az lépett. 2005 és 2008 között a lakást vásárló összes háztartás 26,3 százaléka, 2009 és 2015 között 33,5 százaléka vett igénybe családi támogatást, aminek az összege is nőtt. A családi vagyontranszfernek ez a jelentős és egyre növekvő szerepe tovább növeli az esélykülönbséget a különböző családi hátterű lakásvásárlók között. Azok a fiatalok, akik nem számíthatnak a család közvetlen anyagi támogatására, általában nagyobb mértékű eladósodás árán kisebb értékű lakást tudnak venni.

A lakástakarék-pénztári megtakarítások állami támogatásának 2018-ban történt megszüntetését követően az állami család- és otthonteremtési támogatások szinte csak abban az esetben támogatják a fiatalok lakásszerzését, ha az gyermekvállalással párosul. Emellett ezek a támogatások szisztematikusan jobban, illetve nagyobb összegben hozzáférhetők az anyagi erőforrásokkal inkább rendelkező közép- és felső-középosztálybeli fiatalok számára. Tehát nem kompenzálják a családi támogatások erős hatásából fakadó esélykülönbségeket, hanem erősítik azokat. A két tényező együttes hatása a jövőben valószínűsíthetően tovább fogja növelni az alacsonyabb és magasabb státuszú fiatalok közötti polarizációt.

Kitolódik a fiatalok önállósodása

Mindez szerepet játszik abban, hogy későbbre tolódott a fiatalok önállósodása, és nemzetközi összehasonlításban magas a szülői házban élő dolgozó fiatalok aránya. Míg az 1970-es években átlagosan 25 évesen költöztek el otthonról a fiatalok, a 2000-es évek elején csak 28 éves koruk körül. 2005 és 2015 között csak minimálisan hamarabb, 27,4 évesen önállósodtak. A szülői házban élő 18 és 34 év közötti fiatalok aránya 2018-ban a mediterrán országokhoz hasonló, 62,7 százalék volt, ami jóval magasabb az Európai Unió tagállamainak átlagánál (2017-ben 48,1 százalék). Ha csak a 25-34 éves korosztályt nézzük, még nagyobb az eltérés az Unió átlaga (28,5 százalék) és Magyarország (42,4 százalék) között.

Ugyan a saját tulajdonú lakáshasználat minden korosztályban domináns, a fiatalok között csökken a saját tulajdonú lakásban, és nő a magánbérlakásban élők aránya az idősebbekhez képest. Míg az ezredfordulón (a KSH 1999-es lakásfelvételének eredményei szerint) a 35 év alatti háztartásfővel rendelkező háztartások 83,1 százaléka élt saját tulajdonú és 10,2 százaléka magánbérlakásban, 2015-re a saját lakásban élő fiatal háztartások aránya 66,4 százalékra csökkent, a magánbérlakásban élőké pedig 30,3 százalékra, vagyis tizenöt év alatt háromszorosára nőtt. Ez az arány az idősebbek között is változott, de közel sem ilyen erőteljesen. Így a fiatalabb és idősebb háztartások között jelentősen megnőttek a különbségek.

Itt a bérlői generáció

Ez arra utal, hogy Magyarországon is kialakulóban van egy olyan „bérlői generáció" (generation rent), amely a magánbérlakás-szektorban koncentrálódik. Az önkormányzati bérlakásszektor sem a fiatal, sem az idősebb korosztályok lakhatásának biztosításában nem játszik érdemi szerepet.

Egy fiatal „bérlői generáció" szempontjából különösen kritikus a magánbérlakás-piac szabályozása és működése. Ez ma Magyarországon rendkívül kiszámíthatatlan, szabályozatlan, és a bérlőt (valamint adott esetben a bérbeadót is) kiszolgáltatott helyzetbe hozza. A magánbérletben jellemző megfizethetőségi problémákat figyelembe véve kritikus lenne egy a megfizethetőség javítását célzó támogatási rendszer kialakítása. Jelenleg viszont ezt a csoportot a lakáspolitikai intézkedések gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják (a néhány évvel ezelőtt bevezetett, sok szempontból korlátozott hatású mobilitási támogatást és a csökkenő mértékben hozzáférhető, a lakásfenntartási költségek viseléséhez elérhető települési támogatásokat leszámítva).

A magyarországi „bérlői generáció" helyzete más szempontból is sajátos. Egyrészt, az önkormányzati bérlakásszektor gyakorlatilag nem játszik szerepet a lakhatásuk megoldásában. Másrészt, a magánbérlakás-piac laza szabályozásából fakadó, a tulajdonosokat is sújtó bizonytalanság következtében a tulajdonosok vonakodnak attól, hogy kockázatosnak ítélt bérlőknek, például kisgyerekes családoknak adják ki az ingatlanjukat. Ez utóbbi középtávon befolyásolhatja egy magyarországi fiatal „bérlői generáció" lakáskarrierjét: amennyiben nem születik egy a tulajdonosok számára is nagyobb biztonságot garantáló bérlakás-szabályozás, a gyereket vállaló fiatalok számára bezáródhat vagy nagyon leszűkülhet a lakáspiacnak ez a szegmense. Kérdés, hogy a lakástulajdonhoz jutni továbbra is képtelen fiatal háztartások számára mi lesz ebben az esetben az alternatíva.

Virágzik a lakásuzsora

A folyamatosan emelkedő albérletárak és az alacsony jövedelmű háztartások bevételei között egyre tágabbra nyíló olló következtében létrejött a magánbérleteknek egy alsó szegmense. Ez kifejezetten azoknak a legalacsonyabb jövedelmű csoportoknak nyújt rossz minőségű és kizsákmányoló lakhatási lehetőséget, amelyek a magánbérleti piac elfogadhatóbb minőségű lakásaiból kiszorulnak. Ezt uzsoraalbérletnek nevezzük, mivel a rossz lakáskörülményekhez képest aránytalanul magas árat kérnek. Sokan még ezekből a kizsákmányoló jellegű lehetőségekből is kiszorulnak, és tartósan olyan intézményekben élnek, amelyek alapvetően átmeneti szállások (például munkásszállók vagy a szociális ellátórendszer intézményei- családok átmeneti otthona, átmeneti szálló stb). Egyre gyakoribb jelenség, hogy egy családban több generáció is családok átmeneti otthonaiban éli az életét úgy, hogy soha nem volt tartósan és önállóan fenntartott lakhatása. A szociális ellátórendszer szálláshelyeire bekerülők albérletet jellemzően később sem képesek hosszú távon megfizetni. Az intézményekből kikerülve szívességi lakhatásként rokonokhoz költöznek, majd onnan visszajutnak az intézményekbe. Az ezekben lévő helyekre azonban sokszoros túljelentkezés van.

Szerző: LG
Címkék: lakás, lakhatás, albérlet, bérlakás, adó, Habitat

A családtól függ a fiatalok lakáshoz jutása

Meghatározó a családi háttér

Kitolódik a fiatalok önállósodása

Itt a bérlői generáció

Virágzik a lakásuzsora

Kapcsolódó anyagok