A Föld megmentése jó befektetés

Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója
2020. április 26. Öt éven belül immár negyedszer lett az év legjobb globális részvényalapja az OTP Klímaváltozás 130/30 Alap. Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a fenntartható jövőt szolgáló iparágak továbbra is értékes befektetési célpontok.

A Privátbankár.hu Klasszis szakmai díjazásán 2016, 2018 és 2019 után negyedszer is az OTP Alapkezelő felelős alapja nyerte az év legjobb globális részvényalapjának járó elismerést, amit objektív módszertan alapján, a hároméves visszatekintő kockázatarányos hozamot számítva ítélnek oda.  Általános vélekedés, hogy a felelős alapok hozamhátrányban vannak azokkal szemben, amelyek csak a befektetéseik által elérhető megtérülés maximalizálására törekszenek, és nem veszik figyelembe az úgynevezett ESG kritériumrendszert, vagyis a társadalmi és környezetvédelmi szempontokat. Erre cáfol rá az OTP Klímaváltozás 130/30 Alap sikere, amely a hazai piacon az egyik első felelős alapként már 2008-ban elindult. 
 „A felelős befektetési alapok között is érdemes különbséget tenni. Az ESG szempontrendszer nemcsak a környezettudatosságot, hanem a társadalmi felelősségvállalást és a vállalatirányítás módszereit is méri. Az OTP Klímaváltozás 130/30 viszont inkább tematikus alapnak tekinthető. Ez azt jelenti, hogy kizárólag olyan cégek részvényeibe fektetünk, amelyek alaptevékenysége a fenntartható fejlődést, tehát a Föld jövőjét szolgálja” – mondta Czachesz Gábor befektetési igazgató, aki kitalálta és 12 éve sikeresen kezeli az alapot.

„Ezek jellemzően kisebb társaságok, nem a mindenki által ismert multik. A mi feladatunk, hogy megtaláljuk azokat a cégeket, amelyek olyan hasznos tevékenységet végeznek, amit a piac is visszaigazol. Ennek a legjobb fokmérője, ha e társaságok árbevétele komoly mértékben bővül, miközben az eredményük is jól alakul, ami aztán előbb-utóbb jó részvénypiaci teljesítményhez vezethet. Erre kiváló példa az amerikai Enphase Energy: a cég úgynevezett mikroinventereket gyárt, amelyek hatékonyabbá teszik a napelemes rendszerek működését. Emiatt a tengerentúli vásárlók előnyben részesítik e cég termékeit a többi, akár lényegesen nagyobb napelemgyártóéival szemben.”

Czachesz Gábor kitért arra is, miként változtak az alap befektetései az elmúlt 12 évben. Kezdetben elsősorban megújuló energiaára – napelem és szél – fókuszáló cégek részvényei voltak a portfolióban, de ezeknél az állami támogatások megléte volt kulcskérdés. Mivel a kínai állam is felismerte ezt a lehetőséget, dömpingárakkal letarolták az európai piacot, elsősorban német napelem cégeket csődbe taszítva. A 2008-as globális válságot követően tehát csődbemenetelek sorozata közepette kellett lavírozni az alapnak. Éppen emiatt 2012 környékén a befektetési politikát finomhangolták, és három részportfoliót alakítottak ki. Az egyikbe az úgynevezett zöldenergiás cégek részvényei kerültek, a másikba a vízgazdálkodással, a fenntartható hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalatoké, a harmadikba pedig azoké, amelyek a fenntartható élelmiszertermelésre fókuszálnak.  (A cikk a Befektetési alapok rovat része.)



Megkerülhetetlen a kérdés, hogy a jelenlegi krízis idején hogyan teljesít az alap, illetve mire számíthatnak a befektetők a jövőben. Czachesz Gábor elmondta, hogy a 130/30 stratégia révén a részvénysúlyt 30 százalékkal csökkenthették, így a hatalmas márciusi részvényárfolyam-zuhanásokat kisebb csökkenéssel tudták átvészelni. A koronavírus okozta leállások megmutatták, mennyivel tisztább lehet a levegő, mennyivel élhetőbb lehet a Föld, ha tanulunk a hibáinkból. A klímatudósok szerint már a 24. órában vagyunk bolygónk megmentésére, így a fenntartható jövőt szolgáló iparágak továbbra is értékes befektetési célpontok. Az alap kockázatos részvényalap, így a befektetésre minimálisan ajánlott időtáv is 5-7 év. Ilyen hosszú távon a válságok okozta árfolyamingadozások, visszaesések hatása általában mérséklődik.  A klímaváltozás iparág viszont jelentősen felértékelődhet, amiből az OTP Klímaváltozás 130/30 Alap is profitálhat.

A cikk megjelenését az OTP Alapkezelő támogatta.

Szerző: OTP Alapkezelő
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok