A fránya külföld segíthet a rokkantnyugdíjasokon

2018. november 9. Hosszas vita után az Alkotmánybírság kimondta: a kormány megszegte az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést azzal, ahogy az elmúlt években elvette a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét. A döntéshez két strasbourgi ítélet és a Kúria kérése kellett.

Az Alkotmánybíróság a rokkantnyugdíjasokkal kapcsolatban hozott friss határozatában rögzítette: Magyarország vállalt nemzetközi kötelezettségeivel ellentétes, ha az ellátás csökkentésére kizárólag a jogi keretek átalakításából következően az egészségi állapot meghatározására használt százalékos értékek változása miatt kerül sor. A testület egyúttal felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2019. március 31. napjáig tegyen eleget.

A jövőben – írta meg az Index.hu – a bíróságoknak egész máshogy kell kezelniük az érintettek peres ügyeit, mint eddig. Korábban is volt már, hogy bíróság kimondta, a felülvizsgálat által adott százalékos érték alapján egyáltalán nem biztos, hogy az adott ember tényleg jobban lett, de a kormányhivatal eddig általában fellebbezett az ilyen döntések ellen, sikeresen. Az történt ugyanis, hogy a 2012-es nagy átalakítás során ugyanolyan beteg vagy sérült emberekhez rendelt a rendszer alacsonyabb százalékos értéket. A kormány nem is titkolta, hogy a dolog mögött spórolási szándék (is) állt.

Ha valaki azt gondolná, hogy ennyi év kellett ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság komolyan foglalkozzon az üggyel, persze téved. Valójában az történt, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság két esetben is kimondta: a magyar kormány a rokkantakkal így bánva megsértette az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményt.

A Kúria egy másik ügyben úgy ítélte meg, hogy az ugyanebbe a sorba tartozik. Ezért kérték az Ab-t külön vizsgálatra. Csak az Alkotmánybíróságnak van ugyanis joga kimondani, hogy egy magyar jogszabály nemzetközi jogba ütközik. Az Ab pedig (lényegében) igazat adott a Kúriának. 

További érdekességek, esetek és számok találhatón az Index.hu cikkében

Szerző: Azénpénzem/Index
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok

Sikerük titka a gyors döntés
2019. június 24. A vízilabdában másodpercek alatt történnek az események. Nincs idő hosszas gondolkodásra, a kínálkozó helyzeteket azonnal ki kell használni. A befektetések világában is gyakran adódnak olyan lehetőségek, amelyeket csak rövid ideig lehet megragadni.


Szívós Márton világbajnok vízilabdázó és Hosszú Ferenc, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. Mindketten nagyon sikeresek a hivatásukban, de más is közös is van bennük: tudnak és mernek gyorsan dönteni. Jó helyzetfelismeréssel egy vízilabdázó győzelmet is szerezhet a csapatának, egy befektetési alapot kezelő szakember pedig a piaci átlagnál magasabb hozamot érhet el a befektetők számára.
Szívós Márton utánpótlás játékosként ifjúsági Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes, Universiade győztes. A magyar férfi vízilabda válogatott tagjaként világbajnok és Világliga győztes. Londonban és Rio de Janeiroban az olimpiai 5. helyezett csapat tagja volt. Klubcsapataival ötszörös magyar bajnok, olasz bajnok, ötszörös magyar kupa, olasz kupa, Euroliga és Európai Szuperkupa győztes.
Hosszú Ferenc 2006-ban diplomázott a budapesti Corvinus Egyetemen, 2007-től az OTP Alapkezelő termék-, majd portfoliómenedzsere, 2017-től pedig befektetési igazgatója. Elsődleges szakterülete az árupiaci befektetések. Az OTP Föld Kincsei Alap portfoliómenedzsere, amely eddig hat alkalommal nyerte el az Év Legjobb Árupiaci Alapja díjat a Privátbankár.hu Klasszis szakmai díjazásán.
2019-ben a szakma az Év Feltörekvő Portfoliómenedzserévé választotta.
Az OTP Föld Kincsei Alap a hazai piacon egyedülálló stratégiát követ: abszolút hozamú származtatott alap, amely a határidős árupiacokon keresztül energiahordozókba, nemesfémekbe, ipari fémekbe, mezőgazdasági terményekbe fektet.
„Az árupiacokon a vedd meg és tartsd (buy and hold) stratégia akkor sem biztos, hogy jó hozamot eredményez, ha az árfolyamok egyébként felfelé tartanak. Ezekre a piacokra ugyanis határidős ügyleteken keresztül lehet befektetni, amelyeknek folyamatos megújítása jelentős költségekkel jár. A jó stratégia ezért az aktív kezelés, a kínálkozó lehetőségek gyors kihasználása akár vételi (long), akár eladási (short) pozíciókkal, amelyeknek a hatékonyságát tőkeáttétel segítségével lehet tovább növelni. Az árupiacok azonban rendkívül kiszámíthatatlanok, teljesítményüket nemcsak a világgazdasági folyamatok, hanem gyakran a politika, az időjárás, vagy akár a természeti jelenségek is befolyásolják. A döntések kockázattal járnak, amelyeket vállalnom kell.” – mondta el Hosszú Ferenc.
Az OTP Föld Kincsei Alap tehát olyan befektetés, amelynek jelentős kockázata van ugyan, de a legalább 3-5 éves ajánlott befektetési időtávon várható hozama is magasabb, mint amit kockázatvállalás nélkül el lehet érni.
Az alapról részletesen itt tájékozódhat: https://www.otpbank.hu/otpalapkezelo/hu/A_FoldKincsei
A befektetési jegyek elérhetőek az OTP Bank fiókhálózatban, illetve az OTPdirekt elektronikus csatornáin keresztül, illetve több más pénzintézet is ajánlja az alapot privátbanki ügyfelei számára.