A hivatalos adatnál ötödével kevesebbet kerestünk
2022. május 3. Magyarországon az egy főre jutó havi nettó átlagkereset 210585 forint volt 2020-ban, ami 21 százalékkal kevesebb, mint a KSH által közölt, szűkebb körre vonatkozó adat – derül ki a GKI Gazdaságkutató vizsgálatából.A GKI Gazdaságkutató Zrt. a NAV adatait felhasználva megvizsgálta a nettó keresetek alakulását a COVID járvány első évében. Mint kiderült, valójában 210585 forint volt a nettó átlagkereset 2020-ban, ami a KSH által közölt, szűkebb körre vonatkozó 268405 forintnál 21 százalékkal kevesebb. (A KSH ugyanis a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, költségvetési intézmények és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezetek kereseti adatait vizsgálja, mindössze 3,1 millió munkavállaló keresetét figyelembe véve. )
Leszakadó területek
Szembetűnő volt az eltérés a keresetekben a település típusok között. Míg Budapesten 276 ezer forint volt (ez 17 százalékkal több, mint 2019-ben), addig a városokban 204 ezer forint (ez 16 százalékos növekedés), a falvakban pedig 178 ezer forint (15 százalékos növekedés). Ennek azonban részben az összetétel hatás az oka, mivel a munkajövedelmet bevallók száma 131 ezerrel kevesebb volt.Munkavállalók száma, havi nettó átlagkereset 2020-ban és a nettó kereset változása
Település típus | Munkavállalók száma (fő) | Havi nettó átlagkereset (ezer Ft) | 2020/2019 |
---|---|---|---|
Budapest | 690 792 | 276 | 17% |
Megyei jogú városok | 808 699 | 225 | 10% |
Városok | 1 368 702 | 204 | 16% |
Községek | 1 261 714 | 178 | 15% |
Ismeretlen | 77 533 | 158 | 1% |
Összesen | 4 218 443 | 211 | 15% |
Lesújtó adat, hogy 2020-ban (ekkor a minimálbér nettója 107 ezer forint volt) a települések 12 százalékán (375 település) 120 ezer forint alatt, a települések 31 százalékán 120–160 ezer forint között, 38 százalékán pedig 161–200 ezer forint között volt a nettó kereset.
Tehát a települések összesen 87 százalékán volt az országos átlag alatt, és csupán 4 százalékán (119 település) volt 240 ezer forint felett a havi nettó átlagkereset. A nagyon alacsony jövedelmű települések ilyen nagy száma rávilágít arra, hogy Magyarországon igen nagy kiterjedésű területek vannak leszakadóban – hangsúlyozza a GKI.
A legmagasabb keresetűek egyébként a II. és a XII. kerületben, Telkin és Nagykovácsiban laktak. A fővárosban (276 ezer forint), Pest (231 ezer forint) és Győr-Moson-Sopron (225 ezer forint) megyékben átlag feletti a keresetek szintje, míg jóval átlag alatti Szabolcs-Szatmár-Bereg (163 ezer forint), Békés (173 ezer forint), illetve Nógrád (175 ezer forint) megyékben. Ugyanakkor a keresetek változása 2019-hez képest közel azonos arányú volt, vagyis legalább a különbségek nem nőttek jelentősen.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: GKI, keresetek, NAV, fizetés, KSH, bérek
Kapcsolódó anyagok
- 2023.03.28 - Zuhan a reálkereset Magyarországon
- 2022.09.23 - Félmillió a bruttó átlagkereset
- 2022.09.13 - A hazai cégek több mint negyede tervez elbocsátásokat
- 2022.07.25 - Kiderült, mennyit keres a lakosság
- 2022.06.22 - Lerántották a leplet a magyar és a román keresetekről
- 2022.05.24 - Bő ötödével nőtt az átlagkereset az első negyedévben
- 2022.04.26 - Robbantak a bérek Magyarországon
- 2022.04.25 - 10 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók bére
- 2022.04.05 - Nyugdíj: szűkmarkúan és későn, de megjelent a rendelet
- 2022.03.28 - Hatalmasat ugrottak a magyar keresetek
- 2022.02.24 - Kiderült, mennyit kaphatnak a frissnyugdíjasok
- 2021.10.27 - A középvezetők bére reálértéken csökkent
- 2021.07.11 - Újra a járvány előtti szinten a vendéglátás
- 2021.05.05 - Betett a járvány a bérnövekedésnek
- 2021.04.01 - Tovább nőhet a kereseti szakadék
- 2021.01.25 - Csak Romániában és Bulgáriában kerestek kevesebbet a magyaroknál
- 2021.01.19 - Hatalmas a különbség a települések között a keresetekben
További kapcsolódó anyagok