Még mindig nagyon pesszimista a lakosság
2023. március 27.
Ötödik hónapja javul a GKI konjunktúraindexe, de volt honnan visszajönni. Már az is jó hírnek számít, hogy a fogyasztók nem aggódnak jobban, mint 2020-ban, a Covid-járvány kitörésekor kialakult pánik idején. A cégek határozottan bizakodóbbnak tűnnek.
A GKI fogyasztói bizalmi index február után márciusban is jelentősen emelkedett. Mint közölték, a lakosság saját pénzügyi helyzetét márciusban az előző hónaphoz képest jelentősen, megtakarítási képességét pedig némileg javulónak értékelte. Az emberek a nagyértékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi és jövőbeli vásárlási lehetőségét egyaránt javulónak gondolták.
Ez az eredmény meglehetősen ellentmondani látszik több, nemrégiben készített felmérésnek. A gazdasági realitások a Trenkwalder szerint átlépték a háztartások küszöbét, így egyre jobban kitapinthatók kompromisszumok is a munkavállalói elvárásokban. Arra jutottak például, hogy az összes válaszadó 64 százaléka átmenetileg megelégszik azzal, hogy amennyiben a munkáltatója nehezebb helyzetben működik, 1-2 éves átmeneti időre fizetésemelésének egy részét nem anyagi juttatásként kapja.
Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalata 2023 februárjában 13 országban végzett reprezentatív kutatást arról, a lakosság miként reagált a megugró inflációra és az energiaválságra. Mint a válaszok alapján az EOS megállapította: az infláció és a magas energiaköltségek miatt átlagosan minden ötödik fogyasztó vett fel kölcsönt Európában, Magyarországon és Romániában viszont másfélszer ekkora arány jött ki.
Közelebbről megvizsgálva azért a GKI mostani eredménye sem annyira fényes. A lakossági értékek ugyanis csak annyit jeleznek, hogy a fogyasztók már nem aggódnak jobban, mint 2020-ban, a Covid-járvány kitörésekor kialakult pánik idején. Ez azonban így is nagyon erős pesszimizmust jelez. Közben pedig csökkent a lakosság munkanélküliségtől való félelem, és szerény mértékben ugyan, de tovább mérséklődött a fogyasztók inflációs várakozása.

Előbbi egybecseng a céges eredményekkel. Márciusban a vállalatok foglalkoztatási hajlandósága már ötödik hónapja erősödött, s bár egy-egy hónap javulása minimális, a bővítést tervező cégek aránya egy hajszállal már újra magasabb a csökkentést tervezőknél. A javulás márciusban minden ágazatra jellemző volt.
Márciusban folytatódott az üzleti szféra áremelési törekvésének hónapok óta tartó jelentős fékeződése, már a cégeknek – ezen belül a kereskedelmi vállalkozásoknak is – csak bő egynegyede készül áremelésre. Tavaly augusztusban ez az arány még kétharmad volt. Az áremelési szándék az építőiparban a legerősebb.
Az elmúlt hónapokban egyébként az üzleti szférán belül az egyes ágazatok hangulata meglehetősen hullámzóan alakult. Márciusban az ipari bizalmi index jelentősen emelkedett februárhoz képest, s elérte szeptemberi szintjét. Javult az előző háromhavi és a várható termelés, a rendelésállomány – ezen belül az exportrendelések – megítélése, a készleteké viszont kissé romlott. Az építőipar hangulata ellenben sokkal pesszimistább lett, ami már a Covid-járvány időszakára emlékeztet.
Szerző: BVJ
Címkék: gazdaság, GKI, bizalmi index, fogyasztók, cégek, várakozások, infláció, drágulás, konjunktúraindex
A kereskedők bő negyede emelné tovább az árakat
Fotó: clipart.com

Leginkább az építőipar drágítana
Közelebbről megvizsgálva azért a GKI mostani eredménye sem annyira fényes. A lakossági értékek ugyanis csak annyit jeleznek, hogy a fogyasztók már nem aggódnak jobban, mint 2020-ban, a Covid-járvány kitörésekor kialakult pánik idején. Ez azonban így is nagyon erős pesszimizmust jelez. Közben pedig csökkent a lakosság munkanélküliségtől való félelem, és szerény mértékben ugyan, de tovább mérséklődött a fogyasztók inflációs várakozása.
Előbbi egybecseng a céges eredményekkel. Márciusban a vállalatok foglalkoztatási hajlandósága már ötödik hónapja erősödött, s bár egy-egy hónap javulása minimális, a bővítést tervező cégek aránya egy hajszállal már újra magasabb a csökkentést tervezőknél. A javulás márciusban minden ágazatra jellemző volt.
Márciusban folytatódott az üzleti szféra áremelési törekvésének hónapok óta tartó jelentős fékeződése, már a cégeknek – ezen belül a kereskedelmi vállalkozásoknak is – csak bő egynegyede készül áremelésre. Tavaly augusztusban ez az arány még kétharmad volt. Az áremelési szándék az építőiparban a legerősebb.
Csak a szolgáltatók tekinthetők optimistának
Az elmúlt hónapokban egyébként az üzleti szférán belül az egyes ágazatok hangulata meglehetősen hullámzóan alakult. Márciusban az ipari bizalmi index jelentősen emelkedett februárhoz képest, s elérte szeptemberi szintjét. Javult az előző háromhavi és a várható termelés, a rendelésállomány – ezen belül az exportrendelések – megítélése, a készleteké viszont kissé romlott. Az építőipar hangulata ellenben sokkal pesszimistább lett, ami már a Covid-járvány időszakára emlékeztet.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az Európai Bizottság módszertanának megfelelően – konjunktúra-indexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem, az építőipar és a szolgáltató szektor (ez utóbbiban – hasonlóan az EU gyakorlatához – a pénzügyi és a közszolgáltatások nem szerepelnek a vizsgáltak között), illetve a lakosság várakozásait veszi figyelembe. A GKI konjunktúraindex a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga.
A kereskedelmi bizalmi index márciusban kéthavi emelkedés után csökkent. Az eladási pozíció és a rendelések várható alakulásának megítélése nem változott, a készleteké viszont sokkal rosszabb lett. A szolgáltatói bizalmi index a februári hatalmas ugrás után márciusban tovább emelkedett, s értéke egyetlen ágazatként ismét a pozitív tartományba került. A válaszadók a februárinál kedvezőbben ítélték meg az általános üzletmenetet, az elmúlt és következő időszak forgalmát. Szerző: BVJ
Címkék: gazdaság, GKI, bizalmi index, fogyasztók, cégek, várakozások, infláció, drágulás, konjunktúraindex
Kapcsolódó anyagok
- 2024.05.28 - A Covid-járvány alatti szinten az üzleti és fogyasztói bizalom
- 2024.01.22 - Mindenki további áremelésre számít
- 2023.08.28 - Pocsék a helyzetünk, de már kicsit derűsebben látjuk a gazdaságot
- 2023.07.24 - Egyre jobban félünk a munkanélküliségtől
- 2023.06.28 - GKI: jelentős forintgyengülés jön
- 2023.06.26 - Iszonyú pesszimizmus uralkodott el a gazdaságban
- 2023.04.14 - A Tesco is érzi, hogy egyre kevesebb a magyarok pénze
- 2023.04.12 - Még mindig durván drágul minden
- 2023.04.03 - Mától ismét drágul több bankszámla
- 2023.03.29 - Van pesszimista forgatókönyv is a magyar gazdaságra
- 2023.03.24 - Játszmázik a kormány és az MNB, mi pedig megisszuk a levét
- 2023.03.23 - Bárki a neten nézegetheti majd az élelmiszerek bolti árát
- 2023.03.22 - Sokan csak hitelből tudták fizetni a rezsiszámlákat
- 2023.03.20 - Ezért ilyen pokoli drága nálunk az üzemanyag
- 2023.03.16 - Sokan már féltik állásukat, még a bér is kevésbé fontos a korábbinál
- 2023.03.07 - Satuféket nyomott az ipar januárban
- 2023.02.20 - Megugorhat a magyar munkanélküliség
- 2023.02.14 - Várható volt: beütött a recesszió Magyarországon
- 2023.02.01 - A magyar keresetek az utolsók között kullognak az EU-ban
További kapcsolódó anyagok