Akár otthoni intenzív osztályt is berendeztetnének a nagyon tehetősek
2020. szeptember 23.
A koronavírus – derült ki a leggazdagabbakat kiszolgáló üzletág első számú szakértőjének számító Blochamps, kifejezetten a Covid hatásait vizsgáló elemzéséből – befektetési szemléletben, de az eszközökben is átalakítja a bankok és az ügyfelek kapcsolatát. A szakértők szerint a járvány miatti változások következtében csak a mostaninál még gazdagabbakkal foglalkozhatnak majd a szolgáltatók.
A járvány mostani második hulláma idején (elején?) az országos tisztifőorvos tegnapi tájékoztatása szerint az igazolt fertőzöttek között változatlanul a 20-29 éves fiatalok vannak túlnyomó többségben. A tavaszi tapasztalatok alapján azonban csak idő kérdése lehet, mikor éri el a mostaninál tragikusabb hatással az idősebbeket a vírus. Az eddig elhunyt mintegy hétszáz beteg közül a legfiatalabb 51 éves, a legidősebb 94 éves volt. Müller Cecília elmondta azt is, hogy már azt is tudni például, a koronavírus nem az influenzavírushoz hasonló felső- és alsólégúti megbetegedést okoz, hanem a teljes szervezetet támadja. Az erek felületén is képes például gyulladást létrehozni.
A leggazdagabb magyarok túlnyomó része 50-64 éves, de több privátbanki szolgáltató vezet egyharmad vagy ennél magasabb arányban 65 felettieknek számlát. Az Ersténél pont 33 százalék, a CIB-nél 35, az OTP-bél 36, az MKB-nál azonban 39 százalék a leggazdagabbak között a 65+-os ügyfél.

Fontos az egészség, de azért az is látszik, hogy a nagyon gazdagok pénzüket sem szeretik munkátlanul hagyni. A vagyonok összetételében jelentős változást hozott az idei második negyedév, például az állampapíroktól elfordulásban. Márciusban és áprilisban összesen 370 milliárd forinttal csökkent a lakossági állampapírok állománya, és jellemzővé vált a privátbanki tőkekivonás a hazai befektetési alapokból. Közben erőteljesebben a befektetések fókuszába kerültek a nemesfémek, a likvid eszközök és az ingatlan. Utóbbi a maga fizikai valójában, az alapok ugyanis már lejárt lemezt jelentenek.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: koronavírus, járvány, gazdagok, Blochamps, befektetés, egészség
A leggazdagabbakra is ráijesztett a járvány
A járvány mostani második hulláma idején (elején?) az országos tisztifőorvos tegnapi tájékoztatása szerint az igazolt fertőzöttek között változatlanul a 20-29 éves fiatalok vannak túlnyomó többségben. A tavaszi tapasztalatok alapján azonban csak idő kérdése lehet, mikor éri el a mostaninál tragikusabb hatással az idősebbeket a vírus. Az eddig elhunyt mintegy hétszáz beteg közül a legfiatalabb 51 éves, a legidősebb 94 éves volt. Müller Cecília elmondta azt is, hogy már azt is tudni például, a koronavírus nem az influenzavírushoz hasonló felső- és alsólégúti megbetegedést okoz, hanem a teljes szervezetet támadja. Az erek felületén is képes például gyulladást létrehozni.
A leggazdagabb magyarok túlnyomó része 50-64 éves, de több privátbanki szolgáltató vezet egyharmad vagy ennél magasabb arányban 65 felettieknek számlát. Az Ersténél pont 33 százalék, a CIB-nél 35, az OTP-bél 36, az MKB-nál azonban 39 százalék a leggazdagabbak között a 65+-os ügyfél.
Most tényleg az egészség az első?
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a járvány hatására – derül ki a Blochamps elemzéséből – kulcsmondattá vált, hogy az „egészség az első, a befektetések másodlagosak”. Magán-egészségügyi szolgáltatóktól egyébként úgy értesültünk, hogy határozott igény lett „házi intenzív osztályok” létesítésére. Az orvosok viszont állítják, hiába tudná ezt megfizetni valaki, a dolog nem kivitelezhető. Például a szükséges személyzet hiánya miatt.A Blochamps szerint nem kétséges, hogy a minőségi privátbanki modell a kiszolgálási költségeket nem bírja, nem bírhatja el egy bizonyos vagyonméret alatt. Ez azt jelenti, hogy tovább emelkedhetnek a belépési limitek.
A Blochamps elemzése szerint a víruskarantén teremtette egyik legfontosabb szükség a virtuális kapcsolattartás. Az ügyfeleknek akkor és azóta is meg kell adni a lehetőséget, hogy a vagyonkezelőjükkel személyes kontaktus nélkül egyeztethessenek. Minden szükséges információt be kell tudniuk szerezni online, és fontos, hogy ugyanígy kapjanak átfogó képet pénzügyeikről.A pénznek pedig dolgoznia kell!
Gond azonban a szakértők szerint, hogy a hagyományos pénzügyi szolgáltatók csak lassan és csekély hatékonysággal képesek ebbe az irányba mozdulni. Annak ellenére, hogy a kísérleti projektekre már százmilliókat költöttek el. A Blochamps szerint a változás iránti hajlandóság ma már nem elég, tartani kell a lépést a technológiával, és el kell kezdeni használni a megfelelő digitális eszközöket.Fontos az egészség, de azért az is látszik, hogy a nagyon gazdagok pénzüket sem szeretik munkátlanul hagyni. A vagyonok összetételében jelentős változást hozott az idei második negyedév, például az állampapíroktól elfordulásban. Márciusban és áprilisban összesen 370 milliárd forinttal csökkent a lakossági állampapírok állománya, és jellemzővé vált a privátbanki tőkekivonás a hazai befektetési alapokból. Közben erőteljesebben a befektetések fókuszába kerültek a nemesfémek, a likvid eszközök és az ingatlan. Utóbbi a maga fizikai valójában, az alapok ugyanis már lejárt lemezt jelentenek.
Nézze meg karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!Szerző: Azénpénzem
Címkék: koronavírus, járvány, gazdagok, Blochamps, befektetés, egészség
Kapcsolódó anyagok
- 2021.02.22 - Néhány ezer család visz itt mindent
- 2020.11.07 - Kárpótolná részvényeseit az OTP
- 2020.10.25 - Még több ágyat és kórházat állítanak be a covidosok ellátására
- 2020.10.13 - Már előfoglalható a Covid-vakcina
- 2020.10.07 - Kiürült rendelőkhöz vezethet az új egészségügyi törvény
- 2020.10.07 - Belendültek a nyugdíjasoknak csodaszereket kínálók
- 2020.10.06 - Összesen 8 ezer forint hálapénz adható majd
- 2020.10.02 - Egyelőre csak száz koronavírusos beteget gyógyíthatnak a szuperszerrel
- 2020.09.28 - Reggelit, de alkoholt is többen rendelnek házhoz
- 2020.09.24 - Járvány nélkül is jócskán szűkült a középosztály
- 2020.06.26 - A középosztály kárára hízhatnak a leggazdagabbak
- 2020.05.20 - Már nem menekítik ki pénzüket a gazdagok
- 2020.03.11 - Így úszhatja meg a gazdagok zsebe a koronavírust
További kapcsolódó anyagok