Végzettség, kor és nem szerint elég nagyok az eltérések

A magyarok fele nem szereti a munkahelyét

2025. január 29. Két éven belül munkahelyet váltana a magyar munkavállalók fele az Erste felmérése szerint. Sokan nem igazán elégedettek a munkahelyükkel, minden második dolgozó úgy látja, jelenlegi munkáltatójánál nincs esélye építeni a karrierjét, és nem igazán tudja kibontakoztatni a tehetségét sem.

A magyarok közel fele (45 százalék) nem igazán elégedett a munkahelyével – derül ki az Erste Magyarország 16-69 éves népességét reprezentáló, közel 1200 fő megkérdezésével készült felméréséből. A legnagyobb arányban a kis- vagy közepes vállalkozásoknál (kkv), valamint a nagyvállalatoknál dolgozó, fizikai munkát végzők elégedetlenek valamilyen mértékben jelenlegi munkahelyükkel (55 illetve 54 százalék). A skála másik végén a szellemi munkát vállalkozóként végzők vannak: közülük csak 16 százalék nem elégedett, ami érthető, hiszen ők leginkább azt a munkát végzik, amit maguk választottak.

Az érettségivel rendelkezők és a szakmunkás végzettségűek nyilatkoztak a legnegatívabban az elégedettség kapcsán, míg a diplomások voltak a legkevésbé elégedetlenek. Életkor alapján a 40-49 évesek a leginkább elégedetlenek (53 százalék a negatívan nyilatkozók aránya). Az idősebbek, a 60-69 évesek érzik magukat a legjobban a munkában, közöttük arányaiban a legkevesebb a munkahelyével elégedetlen és a legtöbb az elégedett.

A felmérés szerint a munkavállalók 51 százaléka úgy érzi, nem igazán tudja kibontakoztatni a tehetségét a munkahelyén. Míg az érettségivel vagy valamilyen szakmunkás végzettséggel rendelkezők negatívabban ítélik meg a kérdést, 59 illetve 54 százalék gondolja úgy, hogy nem igazán tudja kibontakoztatni tehetségét a munkahelyén, a diplomások és a nyolc általánossal rendelkező munkavállalók körében ez az arány 47 illetve 43 százalék.

A válaszadók fele (49 százalék) nem lát esélyt karrierje építésére jelenlegi munkahelyén, nem tartja valószínűnek, hogy házon belül váltani tudna vagy előléptetnék. Másik szakterületre, munkakörbe történő mozgást csupán a munkavállalók 20 százaléka tartja reális lehetőségnek, míg a magasabb pozícióba kerülésre 15 százalék lát esélyt. A férfiak körében magasabb, 18 százalék azoknak az aránya, akik úgy gondolják, van esélyük előléptetésre, a nőknek csak 12 százaléka kalkulál ezzel. Összességében a legfiatalabb munkavállalók (16-29 évesek) a legoptimistábbak karrierjük cégen belüli alakulását illetően.

Mindezek alapján nem meglepő, hogy a munkavállalók közel fele (47 százalék) nem a jelenlegi munkahelyén képzeli el magát, és két éven belül váltani szeretne: közülük 42 százalék minél hamarabb lépne, míg 58 százalékuk képzeli el ezt a következő 1-2 évben. Bár sokan szeretnének mozdulni, a kimondottan hosszú (5+ év) távban gondolkodók aránya is magas, 32 százalék, ugyanakkor a fiatalabbak (16-29 illetve 30-39 év közöttiek) sokkal kisebb arányban (22 százalék) terveznek öt évnél is hosszabb időre. A diplomások körében is alacsonyabb a ragaszkodás: 21 százalék mozdulna, amint lehet, mindössze 10 százalék tervez öt évnél tovább.

A lakosság 44 százaléka több mint öt éve dolgozik a munkahelyén. A nem olyan régen munkahelyet váltók aránya is magas: 18 százalék kevesebb mint egy éve, míg 14 százalék 1-2 éve dolgozik az aktuális munkáltatójának. A 16-29 évesek, illetve a 30-39 év közöttiek körében jelentősen magasabb (28 és 25 százalék) azoknak az aránya, akik kevesebb mint egy éve dolgoznak csak a jelenlegi munkahelyükön, míg a 60-69 évesek esetében kiugróan sokan, 80 százalék van ugyanazon a munkahelyen több mint öt éve.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok