Egyre mélyül a szakadék az igazán idősek kárára
2025. április 7.
A kormány infláció ellen hirdetett nagy harcának eredménye az lehet, hogy elmarad a már bejelentett novemberi nyugdíjemelés. Persze választási év jön, így nehéz elképzelni, hogy valami módon ne próbálnának kedvezni a jókora szavazótábort jelentő idősebbeknek. Minél régebben ment valaki nyugdíjba, annál siralmasabb lehet a helyzete.
Az idei nyugdíjemelés mértéke 3,2 százalékot tett ki, ami a meglóduló árak miatt határozottan kevés. Úgy tűnt, ezt a kormány is belátta, mert a március végén tartott Kormányinfón a kancelláriaminiszter bejelentette: újabb nyugdíjemelésről határoztak, ami egy átlagos juttatás esetén majdnem 40 ezer forint. Erre a célra pedig már el is különítettek több mint 90 milliárd forintot. Ezt követően jött a csavar, Gulyás Gergely ugyanis azt is mondta, hogy reményeik szerint nem is kell majd fizetni, mert az árrésstoppal kellően lenyomják az inflációt.
Az elmúlt időszakban jól látszott, hogy milyen kétségbeesetten igyekszik a feladattal megbízott nemzetgazdasági miniszter, Nagy Márton kedvező irányba módosítani a statisztikát. Naponta érkezett valamilyen bejelentés, amikor nem volt más, az árrésstop hatásán örömködtek. Majd újabb ötleteket is előhúztak. A kormány szabályozása alapján vált lehetővé, hogy a bankok, a távközlési cégek utólag, az előző évi infláció mértékében emeljék díjaikat. Az előző években ez a drágulás igen brutális volt, de akkor valahogy nem, csak most eszméltek.
A miniszter közösségi oldalára hétvégén kitett videójából egyébként úgy tűnik, a telefon és a net esetében csak a további áremeléseket szeretné elkerülni a kormány. Az állami tulajdonú Magyar Posta is csak azt vállalata, hogy a korábbi, sorozatos áremelések után az idén már nem drágít tovább, a „levélszolgáltatások díjait mostantól befagyasztja”. A bankokra viszont az eddig hírek alapján az árstop a tavaly decemberi díjakra vonatkozna, vagyis azt sem engednék a szektornak, hogy a tavalyi elképesztő mértékű kormányzati adóemelést (arról, hogy miként foszt ki mindannyiunkat a kormány, részletesen itt írtunk) érvényesítsék.
Nagy Márton egyébként korábban úgy kalkulált, hogy az árrésstop az élelmiszerek inflációját 2 százalékponttal, a teljes inflációt pedig egy teljes százalékponttal viszi lejjebb. A nyugdíjasok kosarában nagyobb arányban szerepelnek élelmiszerek, így az őket érintő hatások erőteljesebbek lehetnek – legalábbis papíron. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb prognózisa szerint az infláció 2025-ben 4,5-5,1 százalék, a kormány szerint 4,5 százalék lehet. Ha az összes intézkedéssel ezt sikerülne nagyjából 1,3 százalékponttal lejjebb vinni, akkor máris szükségtelenné válhat az évközi – a bejelentés szerint pont ekkora mértéket kitevő – nyugdíjemelés. Több olyan évre is emlékezhetünk, amikor végül pontosan a nyugdíjemelés mértékére hozták ki a drágulást.
A nyugdíjasok számára bíztató lehet azonban, hogy választási év jön. Nehéz tehát elképzelni, hogy valami módon ne próbálnának kedvezni a jókora szavazótábort jelentő idősebbeknek. Arra viszont cseppet sem figyel a kormány, hogy minél régebben ment valaki nyugdíjba, annál siralmasabb lehet a helyzete. Erre magyarázat lehet, hogy éppen ebben a körben tulajdonképpen a legmagasabb arányú a Fidesz támogatottsága.
A frissen és a jóval régebben nyugdíjba vonulók között egyre mélyül a szakadék. Ennek oka, hogy a nyugállományba vonulás előtti kereseteket minden évben a béremelkedés mértékével átszámítják. Az évenkénti korrekcióhoz hirdeti ki a kormány a szorzószámot, ami idén március 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A szorzó tavaly 14,2 százalék, most pedig 13,3 százalék lett. Közben a nyugdíjemelés (ami a régebben nyugállományba vonultakat érinti) 2024-ben 6, az idén pedig 3,2 százalék lett – legalábbis eddig. A jelenlegi rendszerben még akár az is lehetséges, hogy a frissen megállapított nyugdíj a legutolsó keresetet is meghaladja.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, nyugdíjemelés, infláció, KSH, szorzószám
A nyugdíjasokon spórolna a kormány?
Fotó: Latzer Anna

Játék a számokkal

...és még egy kis matek

Kapcsolódó anyagok
- 2025.04.14 - Zuhant a nyugdíjak vásárlóértéke
- 2025.04.10 - A választások után drágul a mobil, a net
- 2025.04.08 - Márciusban megállt a drágulás
- 2025.04.07 - Csalódást okozott a bolti forgalom
- 2025.04.03 - Kevesebb kamatot ad az állam a pénzünkre
- 2025.04.01 - Már kérés nélkül is osztogatja a Gondosórát a kormány
- 2025.04.01 - Előírták, most pedig megtiltanák az inflációkövető áremelést a bankoknak
- 2025.03.28 - Sok nyugdíjas eleshet a vidéki otthonfelújítási támogatástól
- 2025.03.27 - Már biztos, kapnak plusz pénzt a nyugdíjasok
- 2025.03.25 - Magyar hullámvasút: infláció fel, növekedés le
- 2025.03.14 - Kiderült, miért drágulnak az élelmiszerek
- 2025.03.12 - Még több termék után kaphatnák vissza az áfát a nyugdíjasok
- 2025.03.02 - Kiráznák a nyugdíjasokat nagy lakásukból
További kapcsolódó anyagok