A százmilliós mellé újabb bírságot kapott az állateledel bolt

2021. augusztus 16. A Fressnapf némi késedelmekkel, de teljesítette a Gazdasági Versenyhivatal által előírt kötelezettségeket a fogyasztók jóvátételére. A hiányosság miatt 3 millió forintos bírságot szabott ki a versenyhatóság. Öt és fél éve 100 millió forint bírságot kapott a cég, mert menet közben változtatott egy rosszul megtervezett promóció feltételein.

Lezárult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata a Fressnapffal szemben. A versenyhatóság egy balul sikerült pecsétgyűjtő kampány miatt kötelezte a céget – 100 millió forintos bírság mellett – a károsult fogyasztók kompenzálására.

Mint 2016 tavaszán megírtuk, jogsértő volt a Fressnapf 2015-ös promóciója, mivel a cég a rossz tervezés miatt kampány közben a fogyasztók számára hátrányosan változtatott a feltételeken – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Mint minden hasonló esetben, a Versenyhivatal a határidő leteltét követően ellenőrizte az előírtak teljesülését.

A GVH tájékoztatása szerint az utóvizsgálat feltárta, hogy a vállalkozás alapvetően teljesítette a számára előírt intézkedéseket, vagyis az előírt fogyasztói kompenzáció elérte a célját. Az ellenőrzés megállapította ugyanakkor, hogy a cég nem tartott be egyes határidőket, így a teljesítés bizonyos elemei késedelmet szenvedtek.

Bár a fogyasztók kompenzációja teljesült, hatósági kötelezettségek előírása esetén azok valamennyi elemét – így a határidőre és igazolásra vonatkozó intézkedéseit – is be kell tartani, hiszen ezek lényegesek a közérdek megfelelő érvényesülése szempontjából. A Versenyhivatal így 3 millió forintos bírságot szabott ki a cégre. A Versenytanács a bírság kiszabásakor figyelembe vette többek között azt is, hogy Fressnapf együttműködése jeleként lemondott mind a tárgyalás, mind a jogorvoslat lehetőségéről.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok