A tavalyinál magasabb átlagdíjjal zárul a kgfb-kampány

2022. december 1. Több mint 27 ezer forintos átlagdíjon kötötték meg az érintettek az új, kötelező biztosításaikat az év végi kampányban, ami 14 százalékos növekedés tavalyhoz képest – derül ki a Netrisk.hu adataiból. A kampányban érintett autók átlagéletkora 20 év.

December elsejével véget ér az idei kötelező kampány, amikor a 2010. előtt gépkocsit vásárlók válthatnak január 1-jével biztosítót. Ehhez viszont ma éjfélig kell felmondaniuk a kgfb-szerződésüket a régi biztosítójukkal. Az új szerződést ugyanakkor ráérnek megkötni december végéig. A Netrisk.hu-nál november 1. és 29. között több mint 19 ezer új kötelező szerződést kötöttek az autósok, ami 4 százalékkal elmarad a tavalyi szinttől. Az átlagdíj pedig 14 százalékkal 27631 forintra emelkedett.

Az alkuszportál szerint a 2010. előtti kgfb-kötések esetében 20 év az autók átlagéletkora. Az érintett autómárkák toplistáját a Suzuki vezeti, a második helyen áll az Opel, a harmadikon pedig a Volkswagen, majd a Skoda és a Ford következik. A top 10-ben helyet kapott még a Toyota, a Renault, a Peugeot, a Fiat és a Daewoo is.

Emelkedő átlagdíj

-  A tavalyi 24 ezer forintosnál magasabb átlagdíj több tényezővel magyarázható. A kárkifizetések – a balesetek számának növekedéséhez köthető – emelkedése mellett az alkatrészek drágulása áll a háttérben – mondta Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.

A Netrisk.hu adataiból az is kiderült, hogy az autósoknak igencsak megéri a balesetmentes közlekedés.

A teljes idei kötésállományt nézve a bonus kategóriákba tartozó autósok esetében az átlagdíj közel 37 ezer forint volt az idén. A ranglétra tetején lévő B10-es osztályzatú autósoknál azonban ez már lecsökkent 27 ezer forintra.  Az okozott balesetek miatt malus kategóriába sorolt autótulajdonosoknál és -üzembentartóknál ellenben már több mint 110 ezer forintra ugrik a kötelező felelősségbiztosítás átlagdíja, azaz a bonusos értéknek majdnem a háromszorosára. A legmagasabb díjkategóriát jelentő malus 4-es osztályba tartozó kötelezős átlagdíj pedig az idén megközelítette a 163 ezer forintot, ez a hatszorosa a legalacsonyabb, B10-es átlagértéknek.

Szerző: L.J.
Címkék:  , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok