A Tescóban minden korábbinál nagyobb MediaMarkt nyílt
2023. július 14. Hódmezővásárhelyen nyílt meg a Tesco területén az eddigi legnagyobb MediaMarkt áruház. Közel 1000 négyzetméteren várják a vásárlókat. Még idén további két új üzlet megnyitását tervezi Magyarország legnagyobb műszaki áruházláncaAz eddigi legnagyobb alapterületű, „Üzlet az Üzletben” típusú MediaMarkt áruházat vehették Hódmezővásárhelyen birtokba a vásárlók július 13-án. Az új üzlethelyiség a SIS (Shop-in-Shop) formátumnak megfelelően a helyi Tesco hipermarket területén kapott helyet. Az együttműködést a két kiskereskedelmi márka 2016-ban kezdte el. A modell lényege, hogy az elektronikai áruház a hagyományos MediaMarkt áruházakhoz képest kisebb területen, ám hasonlóan széles választékot kínál a Tesco hipermarket eladóterén belül.
A most megnyílt hódmezővásárhelyi áruház a legnagyobb SIS-ek egyike: közel 1000 négyzetméteren várja széles termékkínálattal és a MediaMarkt megszokott szolgáltatásaival a vásárlókat. Újdonság, hogy a tavaly év vége óta – kezdetben csak a nagy áruházakban – elérhető Vodafone előfizetés szolgáltatás mobilkészülékekhez már a SIS áruházakban is megtalálható.
A Tesco hipermarkettel közösen megvalósított üzletformában még idén további két egység átadását tervezi a cég. A három új áruházzal így összesen tizenhétre bővül a 2016 óta létező SIS egységek száma. A korábban már megnyílt egységekhez hasonlóan, a műszaki áruház saját munkatársakat alkalmaz a most nyíló üzleteiben is, így a hódmezővásárhelyi és a még idén további két egységgel bővülő áruházlánc összesen több min 40 új munkahelyet teremt a kiskereskedelemben elhelyezkedni kívánók számára.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: kiskereskedelem, Tesco, MediaMarkt, áruház, nyitás
Kapcsolódó anyagok
- 2023.10.19 - Már az Auchanba is beszállt a NER
- 2023.08.17 - Csaknem mindent teljesített a Tesco, de azért kapott 7 milliós bírságot
- 2023.07.27 - A MediaMarkt után a Rossmann is beköltözött a Tescóba
- 2023.07.07 - Készpénzt venne fel vásárláskor? Arra még várhat!
- 2023.07.06 - Tovább esett a bolti forgalom
- 2023.06.23 - Teljes zűrzavar jöhet a bolti áraknál?
- 2023.06.06 - Nagyot esett a boltok forgalma, mégis többet költöttünk
- 2023.06.05 - Akár kedvenc boltját is eltüntetheti a kormány
- 2023.05.16 - A régióban is nagy a gond, de a magyar cégek helyzete még rosszabb
- 2023.05.13 - Az infláció miatt így spórolnak a magyarok
- 2023.04.14 - A Tesco is érzi, hogy egyre kevesebb a magyarok pénze
További kapcsolódó anyagok