A vakáció kezdetével megnő a balesetek száma
2021. június 17. A nyári szünet minden évben a gondtalan szabadságot hozza el a gyerekek számára, de ezzel együtt sajnos megnő a fiatalokat érő balesetek száma is. A szülők számára fontos gyermekeik biztonsága, amit igazol az is, hogy tízből hat felnőtt köt valamilyen biztosítást gyermekére. A vakáció kezdetével érdemes még nagyobb figyelmet fordítani a fiatalok biztonságára.Ahogy elkezdődik a vakáció, úgy növekszik a gyerekbalesetek kockázata. A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint a legjellemzőbb sérülések a csonttörés, ideértve a fogtörést is, ezt követik a mérgezések, a kutyaharapás és a kullancscsípés. Emellett megnő a közúti balesetek kockázata, a rendőrségi statisztikák szerint a kicsiket érintő kerékpáros sérülések 40 százaléka például nyáron történik. Az Országos Mentőszolgálat szakemberei is arra hívják fel a figyelmet, hogy a jó idő beköszöntével a gyermekbalesetek száma emelkedni szokott, de ezeknek a legnagyobb része megelőzhető lenne.
Az Országos Mentőszolgálat néhány egyszerű, de fontos biztonsági szabály betartását javasolja, hogy minimálisra csökkenjen a balesetek esélye:
Az elővigyázatosság ellenére balesetek óhatatlanul megtörténnek, és ha a sérülést nem is lehet teljesen kizárni, az anyagi következményekre van megoldás. Az OTP Bank megbízásából készített gyermekbiztosításokról szóló kutatás szerint a megkérdezettek közel 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kötött gyermekére biztosítást. Nagyobb részük, 55 százalékuk nem tanulóbiztosítást választott, a tanulóbiztosítást kötők háromnegyede pedig más biztosítással is kombinálja azt.- Utazás során az autóban feltétlenül használjunk biztonsági gyermekülést! Így egy esetleges baleset során a gyermek súlyos sérülésének esélye drámaian csökkenthető.
- Nagy energiájú sérülés esélyekor (kerékpározás, görkorcsolya, lovaglás, stb.) mindenképpen adjunk a gyermekre bukósisakot! Megfelelő védőfelszerelés alkalmazásával a balesetek és sérülések esélye sokkal kisebb.
- A kertben kisgyermeket soha ne hagyjunk felügyelet nélkül, a kertkaput mindig tartsuk zárva! A nyitott kapuk a felfedezni vágyó kicsik számára nagyon csábítóak.
- A biztonsággal úszni nem tudó gyermeket még egy pillanatra se hagyjunk felügyelet nélkül kerti medence vagy tó közelében! Ne feledjük, a kisgyermekek akár néhány centiméteres vízben is meg tudnak fulladni!
- Gondoskodjunk a lépcső, garázs - vagy pincelejáró biztonságos kialakításáról! A vízaknát feltétlenül lássuk el jól zárható fedővel!
- A kerti játékok (hinta, mászóka, homokozó) állapotát gyakran ellenőrizni kell, rendszeres karbantartásukról mindig gondoskodjunk!
- A kutatás eredménye megmutatta, hogy a szülők számára kiemelten fontos a gyerekeik biztonsága. Az OTP Bank tudatosan törekszik arra, hogy a banki ajánlatai mellett a biztosítási termékek esetében is versenyképes megoldást kínáljon az ügyfelek számára, akár gyermekük biztosítási védelmével kapcsolatban is – mondta Budai József a biztosítási terméket is forgalmazó OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője.
A Groupama Biztosító bankbiztosítási főosztályvezetője, Gönczi Erika elmondta, hogy ma már kifejezetten a gyermekeket érintő kockázatokra is köthető biztosítás. - Ezek – mint például az OTP Bank fiókhálózatában elérhető új, Junior Védelmező biztosítás – olyan fedezeteket is tartalmaznak, melyeket más típusú biztosítás nem feltétlenül. A vállalt kockázatok közé tartoznak például a gyerekeket sajnos gyakrabban érintő szúrt seb, kutyaharapás vagy a Lyme-kór is. A legújabb generációs biztosítások akár a gyermek balesete miatt szükségessé váló rehabilitációt is finanszírozzák vagy szükség esetén kórházi napidíj térítést is nyújtanak. Egy baleset gyakran a család kasszájára is kihat. Ha például az egyik szülő a gyermeke balesete miatt kiesik a munkából vagy egy sérülést követően utókezelésre van szüksége, akkor a biztosítás segíthet abban, hogy a baleset a sérülésen és ijedségen túl legalább anyagilag ne terhelje a családot – tette hozzá a szakértő.
A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: gyerek, tanuló, biztosítás, balesetbiztosítás, OTP Bank, Groupama Biztosító
Kapcsolódó anyagok
- 2023.03.27 - Nem mindig fizet a casco
- 2021.10.11 - Veszélyes hely az otthonunk: a legtöbb baleset ott történik
- 2021.06.20 - Kivásárolják a CIG életbiztosítót
- 2021.06.01 - Újabb bankvásárlással lesz piacvezető az OTP Szlovéniában
- 2021.05.03 - Kiemelkedő digitális hitelintézet címet kapott az OTP Bank
- 2021.04.06 - Ingyenes bankkártyák már 14 éves kortól
- 2021.01.18 - OTP Bank: fontos átalakításról döntöttek
- 2021.01.08 - Fontos figyelmeztetést adott ki az OTP
- 2020.04.03 - A járvány miatt egyre többen kötnének kockázati és hitelfedezeti biztosítást
További kapcsolódó anyagok