A lízingesek szerint maguk is kiszolgáltatottak a bankoknak

Adósmentés: az autóhitelesek mégis mások?

Fotó: Latzer Anna
2014. július 21. Az adósmentő törvény legtöbb rendelkezése ennek a hétnek a végén lép hatályba. A lízingesek bíznak abban, hogy a velük kötött szerződésekre még az árfolyamrést is sikerül majd másképp elszámoltatni. Információink szerint a Magyar Lízingszövetség segítséget kínál tagszervezeteinek a pereléshez.

A kormánya adósmentő csomagja, amely néhány passzus kivételével ennek a hétnek a végén lép hatályba, egyértelműen rendelkezik az árfolyamrésről. A jogszabály alapján a devizahitelek esetében a folyósítás és a törlesztés eltérő árfolyamát egyaránt a jegybanki középárfolyam váltja fel. Ez vonatkozik a lízingre is (ez logikus is, hiszen tapasztalataink szerint az adósok bármilyen finanszírozási formát választottak, azt „bankhitelnek” tartják). A Magyar Lízingszövetség főtitkára, Lévai Gábor hangsúlyozta: a bankok által folyósított devizaalapú lakáshiteleket és a pénzügyi vállalkozások, lízingcégek által banki forrásból finanszírozott ügyleteket nem szerencsés egy kalap alá venni.

Tény egyébként, hogy a nem banki hátterű lízingcégek a válság idején, és azt követően is, a lakossági ügyfelekhez hasonlóan kiszolgáltatottak voltak a bankoknak. Forrásaik nagyot drágultak, sőt alaposan meg is csappantak. Ilyesmire néhány banki hátterű cégnél is panaszkodtak. Az azonban még a válság előtti időszakra is igaz volt, hogy egy lízingcég nem tudott középárfolyamon devizához jutni. Lévai szerint az árfolyamok különbözőségéből eredő különbség (az úgynevezett árfolyamrés) a lízingtársaságoknál, pénzügyi vállalkozásoknál tényleges költségként merülhetett fel, ahogy a kamatok módosításának terhei is.

 Lassan érdemes elgondolkodni azon is, mi is a jelenlegi hitelezésnél a helyzet. A Magyar Bankszövetség főtitkára korábban arról beszélt, hogy a bankok jelenleg is kötnek szerződéseket, amelyek az új szabályok értelmében tisztességtelennek mondhatóak.  (A jelzáloghitelek nem sorolhatóak ide, azoknál nincs mód egyoldalú kamatemelésre – a szerk.) Az autók finanszírozásának kérdése elég élesnek tűnik. Az új Ptk. hatására gyökeresen átalakult ugyanis a magyar autófinanszírozási piac, a hitelek szinte teljesen eltűntek, maradt a lízing. Nem mellékes tehát, hogy ennek gyakorlata miként alakul.

Sokan lehetnek érintették még ma is


Információink szerint a Magyar Lízingszövetség abban bízik, hogy az árfolyamrés terén is sikerülhet a bankoknál kedvezőbb elszámolási szabályokat elérniük (az elszámolási szabályokról később külön törvény szól majd). Emellett segítséget kínál tagszervezeteinek ahhoz, hogy perben bizonyíthassák: az ő szerződéseik nem tisztességtelenek. A portálunk által megkérdezett független (tehát sem az adósokat, sem a bankokat nem képviselő) jogászok szerint az árfolyamrésre vonatkozó szabály egyértelmű, elég nehéz feltételezni, hogy a szövetség ezen a téren komolyabb sikereket érhetne el. Az egyoldalú kamatemelésnél azonban már jobbak lehetnek az esélyeik.

Nem mindenki gondolja azonban így. A Kúria hangsúlyozta, hogy irányelvei (amelyek a kormány szerint megalapozták az adósmentő törvényt) kizárólag a magánszemélyre vonatkoznak. A cégek nem számíthatnak ilyen típusú segítségre. Annak ellenére nem, hogy mi is több olyan kisvállalkozásról tudunk, amelyeknek a válság kitörése után egy mozdulattal 4-6 százalékponttal emelte a bank a kamatot, és nem volt mód a szabadulásra. Ha nekik nincs segítség, akkor a lízingcégeknek miért lenne – kérdezte az egyik (tény, hogy teljesen függetlennek nem tekinthető) szakértő.

A Magyar Lízingszövetség közleménye szerint az általuk képviselt társaságok 300 ezer deviza alapú lakossági szerződéssel rendelkeznek, a szabályozás számukra 100 milliárd forintos veszteséget okoz. Több cég csődbe is mehet. Ilyesmire a jogalkotók is gondolhattak, mert a rövidesen hatályos törvényben kitértek arra, hogy ha egy intézmény végelszámolás vagy felszámolási eljárás alatt áll, akkor a kötelezettségek a felszámolót terhelik. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyébként az idei első negyedév végén 133 ezer devizás autóhitelt tartott nyilván, három év alatt a szerződések száma mindössze 30 ezerrel csökkent. A még futó szerződések átlagosan 1,3 millió forint hitelre vonatkoznak.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!


Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok