Itt a javaslat, a forinthitelesek is kapnak segítséget

Adósok figyelem! Keményen lép a kormány

Fotó: Latzer Anna
2014. június 27. Az árfolyamrés minden devizahitelesnek visszajár, az egyoldalú kamatemelés jogszerűségét pedig – a forinthiteleknél is – a bankoknak kell külön per indításával bizonyítaniuk, derül ki a kormány által benyújtott törvényjavaslatból. A végrehajtásokat gyakorlatilag teljes egészében befagyasztják. Nyitott kérdések még maradnak.

Benyújtotta a kormány a parlamenthez a devizahitelesek által a Kúria jogegységi döntése után ígért törvényjavaslatot. Ebben egyértelműen azt mondják ki, hogy minden devizahiteles szerződésben semmis (kivéve, ha arról egyedileg tárgyalt a bank az adóssal) az árfolyamrés. (A teljes szöveget itt nézheti meg.) Ehelyett a hitel folyósítása és a törlesztés esetében is a Magyar Nemzeti Bank (MNB) „hivatalos devizaárfolyama” alapján kell a bankoknak az adósokkal 90 napon belül(!) elszámolniuk. A jogalkotók 2010-ben már rendelkeztek arról, hogy a banknak középárfolyamot kell alkalmaznia (tehát a törlesztés már szabályos). Ilyen esetekben is szükséges az átszámítás, de csak a folyósításra kell kiterjednie.

Az egyoldalú szerződésmódosításokra is kitér a jogszabály. Mint a törvényben lefektették: „vélelmezni kell, hogy tisztességtelen” a kamat-, költség-, díjemelést lehetővé tevő kikötés. (Persze itt is kivétel az egyedileg megtárgyalt kikötés, ami esetenként előfordult.) Ennek kivédéséről a bankoknak kell intézkedniük. Ők 30 napon belül indíthatnak pert, amiben bizonyítaniuk kell, hogy mégis megfelelnek a Kúria által felsorolt hét pontnak (egyértelmű és világos megfogalmazás, tételes meghatározás, objektivitás, ténylegesség, átláthatóság, felmondhatóság és szimmetria). A határidő jogvesztő.

 A törvény hatálya nem terjed ki a végtörlesztéssel lezárt szerződésekre. Azokban az esetekben ugyanis az indoklás szerint az adósok az eredeti szerződésben szereplőnél kedvezőbb feltételekkel szabadulhattak.  A szövegből teljesen egyértelmű viszont, hogy a forinthitelesek is jobb helyzetbe kerülhetnek majd. Ennek részleteire azonban még várni kell.

Amikor a hóhért akasztják, a bankoknak kell perelniük


A bánk által indított per tárgyalását a kereset beérkezését követő nyolcadik napra kell kitűzni. Az illeték ebben az esetben 1,5 millió, fellebbezéskor pedig 2,5 millió forint. Utóbbit is gyorsították, 30 napon belül kell ugyanis elbírálnia a bíróságnak. Felülvizsgálati eljárás is kérhető 3,5 millió forintért.

A bankoknak, lízingcégeknek összesen egy hónapjuk van arra, hogy megvizsgálják az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő passzusokat. Nyilatkozniuk kell a felügyeleti hatóságnak minden egyes blankettaszerződés típus esetében arról, hogy azokat tisztességesnek tekintik-e vagy sem. A bejelentéshez mellékelniük kell a szerződési kikötéssel érintett megállapodások azonosítási számát és az érintett követelések összegét.

Az adósok számára alighanem jókora elégtételt jelenthet, hogy a jogszabály alapján megfordul a dolog: ahelyett, hogy a bank fenyegetné az adóst, neki kell tipornia, ha teljes követelését érvényesíteni akarja. Ez még akkor sem elhanyagolható fejlemény, ha némi bizonytalanságot hoz a rendszerbe, hogy a kamatemelések elszámolásáról egy külön törvény rendelkezik majd.

Nem csekély annak a jelentősége sem, hogy a törvény indoklásában lefektetik: „biztosítani kell ugyanakkor, hogy а helytelenül kiszámított követeléseken alapuló, folyamatban lévő végrehajtási eljárások megszakadjanak mindaddig, amíg а törvényes elszámolást lehetővé tevő jogszabályok alapján а jogviszonyok megfelelő rendezése, а követelések tényleges összegének megállapításával megvalósul.” Ebből következően a végrehajtási eljárásokat teljes egészében befagyasztják.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!


Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok