Ajándék pénzzel mehetsz szórakozni
2014. április 29. Több száz fiatalt keres Budapest szórakozási, kulturális és gasztronómiai lehetőségeinek tesztelésére a MasterCard és a We Love Budapest. A kiválasztott fiatalok feladata az lesz, hogy olyan üzleteket, szolgáltatókat próbáljanak ki, ahol egyérintéses bankkártyával fizethetnek. Ehhez a MasterCard fejenként tízezer forintot ad a résztvevőknek PayPass bankkártyán.Várhatóan május 6-tól lehet jelentkezni a fiataloknak a Welovebudapest.com oldalon, ha részt szeretnének venni a programajánló honlap és a MasterCard együttműködésében induló We Try Budapest közösségi tesztelésben. A cél az, hogy a kiválasztott ötszáz fiatal kipróbálja, és friss szemmel, saját nézőpontjából értékelje a főváros nyújtotta szórakozási, kulturális és gasztronómiai lehetőségeket – hangzott el a program sajtótájékoztatóján.
Ez az első ilyen nagyságrendű fogyasztói tesztelés Budapesten, amely egyúttal segíti a készpénzkímélő fizetési kultúra terjedését is,
hiszen a tesztelők egyérintéses bankkártyával fizethetnek majd – mondta Mondovics Péter, a MasterCard marketing menedzsere.
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2013-ban háromszorosára nőtt az egyérintéses bankkártyák száma Magyarországon, év végén 1,76 millió ilyen plasztik volt forgalomban. A kártyatársaság adatai szerint 2012 és 2013 között megtízszereződött a PayPass kártyás fizetések száma, ezzel a MasterCard és Maestro kártyás fizetés 7 százaléka már egyérintéses.
Az érdeklődők a Welovebudapest.com oldalon jelentkezhetnek egy rövid bemutatkozással és motivációs levéllel. A kiválasztott résztvevők fejenként tízezer forintot kapnak a MasterCard jóvoltából, amit MasterCard PayPass vagy Maestro PayPass bankkártyával költhetnek el a tesztelés során. Az élményeket a honlap erre a célra kialakított aloldalán, moderálás után tehetik közzé szöveggel, képpel, videóval – mondta Papp Regina, az oldal főszerkesztője.A legkreatívabb két tesztelő fődíjat kap. Az egyik nyertes a MasterCard nagykövete lesz a nyári zenei fesztiválokon, a VOLT-on, a MasterCard Balaton Soundon valamint a Szigeten. A másik díjazott szeptembertől gyakornokként dolgozhat a programajánló honlapnál.
A szervezők olyan 18-35 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akiknek már van PayPass bankkártyájuk, vagy ilyet már igényeltek. A közösségi tesztelés során a résztvevők olyan üzleteket, szolgáltatókat választhatnak ki, ahol jelenleg már van PayPass-elfogadás. Ez ma már több ezer elfogadóhelyet jelent Budapesten. Ezek megtalálását a MasterCard PayPass Locator vagy a MasterCard Nearby alkalmazása segíti majd.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: MasterCard, PayPass, Welovebudapest.com, We Try Budapest, bankkártya, egyérintéses fizetés