Akad indukciós főzőlap, amelynek kerete 90, holt tere 100 fokra is felhevül
2025. február 9. Esetenként tévhitnek bizonyulhat, hogy az indukciós főzőlapok gyorsak, illetve csak ott melegednek fel, ahol erre szükség van – derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) friss tesztjéből. Előfordult, hogy a keret 90 °C-ra, míg a főzőlapok közötti terület akár 100 °C-ra is melegedett a tesztek során.A Tudatos Vásárlók Egyesülete 22 márka - AEG, Beko, Bosch, Candy, Domo, ECG, Electrolux, Elica, Esperanza, Gorenje, Hyundai, Ikea, Indesit, Miele, Mora, Neff, Samsung, Sencor, Severin, Siemens, Smeg, Whirlpool - 73, a hazai piacon is kapható indukciós főzőlapját tesztelte nemzetközi együttműködésben. A tesztelés során kiderült, hogy 1 liter víz felforralása 2, de akár 7 percig is eltarthat. Néhány terméknek pedig meggyűlt a baja a sültkrumpli-készítéssel.
A leggyengébbeknek a tesztidő 45 perce alatt – amibe az olaj felmelegítését is beleszámolták – egy adag (500 gramm) sült krumplit sikerült sütni. A legjobban teljesítőkkel ugyanannyi idő alatt négy adag is lesült. Hat palacsinta elkészítéséhez a serpenyő előmelegítésével együtt 7,5 és 12,5 perc közötti időre volt szükség a különféle indukciós főzőlapokon, de nem a leggyorsabb termék segítségével sült a legszebb palacsinta, amiből látszik, hogy nem csak a paraméterek számítanak.
Gond lehet a több zóna használata
Az elektromos, termikus és egyéb biztonsági tesztek során a termikus biztonság volt a kritikus tényező néhány modellnél. Előfordult, hogy a keret 90 °C-ra, míg a főzőlapok közötti terület akár 100 °C-ra is melegedett a tesztek során. Energiafogyasztás szempontjából 28 tesztelt terméket értékeltek átlagon alulinak. Vagyis mindenképp érdemes ellenőrizni a fogyasztási adatokat vásárlás előtt. A stand-by fogyasztási értékek 0,12-2,03 Wh között mozognak, ami hosszabb távon jelentős különbség.
Ha valaki gyakran főz egyszerre többfélét, különösen érdemes utánajárnia, hogy a kiszemelt termék meg tud-e birkózni az ilyen jellegű kihívásokkal. Az összes zóna egyidejű használatával minden harmadik terméknek akadt problémája. Nagyok a különbségek a beépített elszívós főzőlapok zsír- és páraelszívási kapacitása között. A kettő az egyben funkció kevés modellnél sikeres. Míg a főzőlap funkció legrosszabb esetben is közepes a vizsgált termékeknél, a zsírelnyelés hatékonysága több esetben elégtelennek bizonyult.
Nincs arányban a teljesítmény és az ár
A flexi még a vizsgált termékek felénél sem működött jól. A funkció lényege, hogy a flexi felületre bármilyen méretű edényt lehet helyezni, akár sütő vagy gőzőlő edényt is, a főzőlap felismeri az edényt, és beállítja a főzési terület méretét. Ez lehetővé teszi a téglalap, ovális vagy bármilyen alakú edények használatát a kerek indukciós főzőlap korlátozása nélkül. A tapasztalatok szerint inkább a szélesebb kivitelű indukciós főzőlapok erőssége a funkció.
A termékek átlagárai 34 000 és 1 550 000 forint között mozognak. Ehhez képest a teljesítményük nem mutatott ekkora szórást. Összesítésben a legjobb a Bosch PIV975DC1E indukciós főzőlapja lett 411 000 forintos átlagárával, de a 90 centiméteres szélességével nem egy bárhová könnyen beilleszthető darab. Jó hír, hogy a sorban már a legtöbb konyhára jellemző 60 centiméter széles típusok követik: AEG, Bosch, Electrolux, Ikea, Siemens termékek végeztek még az élen, amelyek 124 000 és 279 000 forint közötti átlagáron elérhetők.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: termékteszt, TVE, Tudatos Vásárlók Egyesülete, indukciós főzőlap, energia
Kapcsolódó anyagok
- 2025.03.16 - Néhány mosógépnek éppen a tisztítással gyűlik meg a baja
- 2025.01.26 - Néhány sütőben 30 fokkal is eltérhet a beállítottól a hőmérséklet
- 2024.12.19 - Mindent vert a Spar kókuszos szaloncukra
- 2024.12.07 - Több mentett zöldségcsomagban is találtak penészt
- 2024.12.01 - Remek kávét olcsóbb főzővel is készíthetünk
- 2024.10.20 - A vizsgált energiaitalok 80 százalékánál találtak gondot
- 2024.09.25 - Megkóstolták a hegyes-erős paprikákat, ez lett az eredménye
- 2024.09.22 - Sok porszívó szinte teljesen alkalmatlan a szőnyegek tisztítására
További kapcsolódó anyagok