Kérdés, mennyire sikerül helyzetbe hozni CBA, a Real és a Coop üzleteit

Akár kedvenc boltját is eltüntetheti a kormány

Üres polcok, diszkrét tábla, hogy kiadó
Fotó: Egyik olvasónk
2023. június 5. Az Azénpénzem.hu több olvasója is jelezte: nemrégiben becsukott kedvenc boltja. Az árstopok és kötelező akciók, valamint a megnövelt energiaköltségek a kisebb elárusítóhelyek közül sokat vághattak haza. A kiskereskedelmet sújtó extra adók miatt pedig a nagyok is szenvednek. Szinte leplezetlenül igyekszik a kormány a magyar láncokat hozni előnybe. Kérdés, ez mire lesz elég.

Felháborodott közleményben követelte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), hogy vezesse ki a kormány az árstopot és szüntesse meg a kiskereskedelmi adót. Mint leírták, azzal, hogy a kiskereskedelmi adót a 100 milliárdos árbevétel feletti sávban 4,1 százalékról 4,5 százalékra emelték 2024-re „súlyosan veszélyezteti a családokat is”. Érvelésük szerint ugyanis a kiskereskedelmi vállalkozások így képtelenek folytatni árletörő tevékenységüket.
 
Az OKSZ szerint érthetetlen a döntés azért is, mivel Európai Tanácsi határozatba foglalt vállalás a kiskereskedelmi extraprofitadó kivezetése 2024-től az Európai Uniónál annak érdekében, hogy az EU Helyreállítási Alap forrásaihoz hozzáférjen Magyarország. Ez egyik feltétele lenne az uniós források folyósításának, de az adó kivezetése helyett azt drasztikusan emelték – legalábbis a nagyoknak. Évi félmilliárd forint felett a boltok továbbra is 0,15 százalékot, 30 milliárd felett pedig 1 százalékot kénytelenek jövőre is fizetni.

Nem hogy extraprofit, még profit sincs


Kisvállalkozások tömegei is tönkrementek a kiskereskedelmi adó terhei miatt – állítja az OKSZ. Az Azénpénzem.hu több olvasója is jelezte: nemrégiben becsukott kedvenc boltja. Az árstopok és kötelező akciók, valamint a megnövelt energiaköltségek, helyenként pedig az extra adó is betehetett több elárusítóhelynek. Nem csak extraprofit nincs, profit sincs a kiskereskedelemben – hangsúlyozta a szövetség.
Az extraprofitnak elnevezett nyereségre kivetett adók pedig jellemzően nem a váratlan nyereséget elkönyvelőket sújtják, hanem – mint korábban megírtuk– jórészt ötletszerűen, vagy más szempontok szerint vetették ki őket.
A 24.hu összeállításában megállapította, hogy a friss mérlegek alapján négyből három nagy lánc is veszteséges lett 2022-ben. A cikk szerint a „számok sokkolóak”. A Spar az értékesítés nettó árbevételét 15,4 százalékkal tudta növelni, adózott eredménye így is 18 milliárd forinttal zuhant. Tavaly a társaság 13,1 milliárdos veszteséget ért el. Az Auchannál, ahová nemrégiben szállt be az egyik leggazdagabb magyar, közel 10 milliárd profit tűnt el, a tavalyi évet majdnem 2 milliárd forintos mínusszal zárták. A Penny profitja is a negatív tartományba csúszott. Az Aldi még nyereséges, de az egy évvel korábbinál kevésbé. A Tesco és a Lild mérlege évközi, július végére várható.

Előny szinte mindenben


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egy korábbi elemzésében leírta: volt olyan kereskedő, amelyik 2022-ben is tudott nyereséget termelni, sőt, olyan is akadt, amely képes volt még növelni is a profitot. Utóbbiak viszont a versenyhatóság szerint kizárólag kisebb méretű kiskereskedelmi vállalkozások, amelyek valamelyik hazai lánc franchise partnereként működnek. Ez a működési modell pedig igazán a CBA, a Real és a Coop, vagyis a magyar láncok üzleteire jellemző. Rájuk pedig nem róttak ki extra adót.

Előbbiek helyzetbe hozása nem is titkolt célja a kormányzatnak. Sajátos gondolkodásuk alapján egyébként ebbe az is beleillik, hogy közben a szintén magyar tulajdonban levő független boltokat is ellehetetlenítsék, Ezzel is csökkentik ugyanis a versenyt, így terelve több vevőt az általuk kívánt irányba. Hasonlót láthattunk a benzinárstop idején, amikor a független családi benzinkutakat véreztették ki, miközben a Mol degeszre kereste magát.
 
A június elsejétől előírt kötelező bolti akciózás a 2021-ben nettó egymilliárd forint feletti árbevételű boltokra vonatkozik, így a magyar láncok számos üzlete mentesül alóla. Azt egyébként sem igazán lehet megítélni, az akciók közül mit „intézett” a kormány, a kiskereskedelmi egységeknek olyan egyentáblát kell ugyanis kitenniük, ami azt sugallja, minden egyes árcsökkentés a „jelentősebb bevétellel rendelkező” boltokban a kabinet érdeme. Érdemes még felidézni, hogy a július 1-jétől létrehozandó árfigyelő rendszerbe az árakat csak azoknak kell jelenteniük, ahol a különadókat is fizetni kell.

Szerző: B.Varga Judit
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok