Akad bank, ahol 75 százalékos a jelentkezési arány
2013. október 8.
Becslésünk szerint a jogosultaknak már több mint 40 százaléka jelentkezett be az árfolyamgát hatálya alá. Közben azonban több mint ötezer adósnak mondhatták fel a bankok erre vonatkozó szerződését, mert még a csökkentett részletet sem tudták tartósan fizetni. Ez pedig további tízezreket veszélyeztethet.
Már meg kellett volna jelenniük az árfolyamgátra vonatkozó legfrissebb adatoknak, de a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) jegybankba olvasztása alighanem – a határozatokhoz hasonlóan – ezen a téren is hoz némi késlekedést. Az utóbbi időben egyébként sem adnak okot túl nagy izgalomra ezek a beszámolók (a legutóbb megjelent hivatalos statisztikáról itt olvashat). Hónapról hónapra egyre kevesebben szerződnek ugyanis fix törlesztésre. Jelentősebb igénylési hullám – mondták el az Azénpénzem.hu érdeklődésére az OTP-nél – a jogszabályban korábban meghatározott belépési határidők lejárata előtt volt tapasztalható. A Budapest Bank (BB) a Bankszövetség, a kormány és a bankok együttes májusi kampánya hatására érzékelt némi növekedést, de azóta meglehetősen gyér az érdeklődés. Az AXA Banknál az utolsó dinamikusabb hónap a március volt. (Az árfolyamgátnak, a szabályozás változásának itt nézhet utána.)
Úgy tűnik azonban, hogy sajnos nem csak befelé, hanem kifelé is vezet út. A törvény szerint az árfolyamgátas szerződés megszűnik, ha az érintett ügyfél 90 napot meghaladóan nem tudja fizetni csökkentett törlesztőjét sem. Mint az AXA szakemberei hangsúlyozták: munkatársaik folyamatosan tartják a kapcsolatot a „veszélyeztetett” ügyfelekkel, ennek köszönhetően csupán az eddig megkötött szerződések hat százaléka esetében kellett felmondani az árfolyamrögzítési szerződést. A kieső ügyfelek jelentős része már a programra jelentkezést megelőzően is fizetési nehézségekkel küzdött. Az MKB-nál is igyekeznek segíteni. Mint elmondták: a 90 napot meghaladó késedelem esetén egyedileg mérlegelik, hogy tudnak-e valamilyen más megoldást bevezetni, vagy kénytelenek felmondani a szerződést. Mindkét változatra akadnak példák.
A hatályba lépett szerződéseknek csak a töredéke esetében szűnt meg ügyfeleink számára a rögzített árfolyamon törlesztés lehetősége – állították az UniCreditnél. A BB-nél is elenyésző arányról beszéltek. Itt úgy látják, hogy jellemzően azok kerülnek bajba, akik az árfolyamgát igénylése előtt valamilyen fizetéskönnyítő programban vettek részt, illetve a konstrukció miatt léptek ki valamely más fizetéskönnyítő programból.
Az OTP tapasztalata az, hogy az árfolyamgát konstrukcióba belépő ügyfelek fizetési készsége, képessége lényegesen jobb, mint a szolgáltatással nem élő ügyfeleké. A legnagyobb magyar bank szakemberei szerint a futamidő prolongálása révén lehetőség van a megemelkedő törlesztőrészletek simítására még az árfolyamgátba történő belépés előtt. Ezek együttes hatásaként pedig jelentősebb törlesztési tehercsökkenés érhető el, amellyel az ügyfelek megőrizhetik fizetőképességüket. Folyamatosan monitorozzák ügyfeleiket, hogy a gondokról időben értesüljenek.
Címkék: árfolyamgát, PSZÁF, statisztika, gyűjtőszámla, devizahitel, fizetési késedelem
Árfolyamgát: ezrek bukták már be
Fotó: Leéb Ádám

A pénzügyi felügyelet idei első kockázati jelentésében arról írt, hogy az árfolyamgát alá belépettek több mint ötöde csúszott meg a törlesztéssel. Áprilisban a 90 napon túli késedelem aránya ebben a körben 2,6 százalék volt. Mint megállapították: egyre több olyan ügyfél választja a programot, aki a belépés előtt már késedelemmel rendelkezett. Emiatt a számára megnyitott gyűjtőszámla nem nulláról, hanem a hátralék összegének megfelelő forinthitellel indul. Mindezek alapján becslésünk szerint már biztosan meghaladja az ötezret azoknak az adósoknak a száma, akik kényszerűen távoztak az árfolyamgát hatálya alól. Veszélyben (fizetési késedelemben) viszont már majdnem negyvenezren lehetnek.
A megkötött árfolyamgát szerződések száma jelenleg mintegy 175 ezerre rúghat, ami a jogosultak valamivel több mint 40 százalékát jelenti. A devizakölcsönöknek már majdnem felét törleszthetik az adósok fix árfolyamon. Az eltérések bankonként továbbra is igen jelentősek. Az OTP Banknál az árfolyamgát konstrukcióba eddig a potenciális deviza ingatlanhiteles ügyfelek több mint egyharmada lépett be, az érintett hitelek közel felét törlesztik fix árfolyamon. Az MKB-nál a jogosultak közel 30 százaléka, a BB-nél több mint 50 százaléka lépett be. Az AXA portálunknak arról számolt be, hogy árfolyamrögzítésre jogosult ügyfeleinek 75 százaléka jelentkezett a programra, és 52 százalék már a kedvező árfolyamon fizeti a törlesztőrészleteit.Monitorozás és egyedi mérlegelés
Úgy tűnik azonban, hogy sajnos nem csak befelé, hanem kifelé is vezet út. A törvény szerint az árfolyamgátas szerződés megszűnik, ha az érintett ügyfél 90 napot meghaladóan nem tudja fizetni csökkentett törlesztőjét sem. Mint az AXA szakemberei hangsúlyozták: munkatársaik folyamatosan tartják a kapcsolatot a „veszélyeztetett” ügyfelekkel, ennek köszönhetően csupán az eddig megkötött szerződések hat százaléka esetében kellett felmondani az árfolyamrögzítési szerződést. A kieső ügyfelek jelentős része már a programra jelentkezést megelőzően is fizetési nehézségekkel küzdött. Az MKB-nál is igyekeznek segíteni. Mint elmondták: a 90 napot meghaladó késedelem esetén egyedileg mérlegelik, hogy tudnak-e valamilyen más megoldást bevezetni, vagy kénytelenek felmondani a szerződést. Mindkét változatra akadnak példák.
A hatályba lépett szerződéseknek csak a töredéke esetében szűnt meg ügyfeleink számára a rögzített árfolyamon törlesztés lehetősége – állították az UniCreditnél. A BB-nél is elenyésző arányról beszéltek. Itt úgy látják, hogy jellemzően azok kerülnek bajba, akik az árfolyamgát igénylése előtt valamilyen fizetéskönnyítő programban vettek részt, illetve a konstrukció miatt léptek ki valamely más fizetéskönnyítő programból.
Az OTP tapasztalata az, hogy az árfolyamgát konstrukcióba belépő ügyfelek fizetési készsége, képessége lényegesen jobb, mint a szolgáltatással nem élő ügyfeleké. A legnagyobb magyar bank szakemberei szerint a futamidő prolongálása révén lehetőség van a megemelkedő törlesztőrészletek simítására még az árfolyamgátba történő belépés előtt. Ezek együttes hatásaként pedig jelentősebb törlesztési tehercsökkenés érhető el, amellyel az ügyfelek megőrizhetik fizetőképességüket. Folyamatosan monitorozzák ügyfeleiket, hogy a gondokról időben értesüljenek.
Címkék: árfolyamgát, PSZÁF, statisztika, gyűjtőszámla, devizahitel, fizetési késedelem
Kapcsolódó anyagok
- 2013.12.09 - Októberben már csökkent a gyűjtőhitelesek száma
- 2013.12.02 - Árfolyamgát: szó sincs áttörésről
- 2013.11.19 - Jobban szorul az adóshurok
- 2013.11.18 - Átverés az árfolyamgátas hitelelengedés
- 2013.11.07 - Adósbajok: itt a megoldás!
- 2013.11.05 - Devizahitelesek mentése: újabb jelentős módosítás
- 2013.11.04 - Árfolyamgát: végre eltörlik a korlátokat
- 2013.10.27 - Devizahitelesek: mit is javasol a bankszövetség
- 2013.08.29 - Itt vannak az új árfolyamgátas adatok!
- 2013.08.16 - Adósbajok: kozmetikázottak a számok
- 2013.06.07 - Árfolyamgát: elképesztő különbségek
- 2013.05.28 - Gördülő lett az árfolyamgát
- 2013.05.17 - Döbbenet! Már a devizahitelesek többsége bajban van
További kapcsolódó anyagok