Átveri az Ékszer Tv a nézőket?

2018. október 5. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tudatta: vizsgálatot indított a több televíziós csatornán is sugárzott Ékszer Tv című műsor értékesítési módszerei miatt, mert valószínűsíthető, hogy ezek sértették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.

Több néző is a GVH-hoz fordult, mert úgy érezték, átveri őket az Ékszer Tv. A jelzések értékelése után a hatóság versenyfelügyeleti eljárást indított az üzemeltető Emporia Style Kft.-vel szemben. A Versenyhivatal az eljárás keretében megvizsgálja, hogy a vállalkozás valóban értékesítette-e a reklámozott ékszereket az eredetiként feltüntetett áron – akár korábban, akár a műsort követően – vagy a kedvezményesnek hirdetett árakkal csak a vásárlókat kívánta vásárlásra ösztönözni.
 Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
Áttekintik azt is, hogy a nézők számára élő adás benyomását keltő televíziós műsorban a telefonálóknak valódi hatásuk van-e az adás menetére – reakcióikkal ténylegesen befolyásolva a műsorban kínált termékek árát és készletét –, vagy előzetesen rögzített, meghatározott forgatókönyv szerint zajló felvételt látnak fogyasztók valódi bevonása nélkül. Az sem mindegy, hogy a bemutatott termékek valóban rendelkeznek-e a megjelölt tulajdonságokkal (például „a Pápa áldásával”).

A kutakodásban természetesen felmerül az is (ami – jegyezzük meg – minden vásárlós műsornak jellemzője), hogy a kínált termékek valóban csak korlátozott ideig és folyamatosan csökkenő készletben állnak-e rendelkezésre. Azzal ugyanis – nyomatékosította a GVH –, hogy a kedvezményesnek minősített áron a fogyasztókat azonnali döntéshozatalra késztetik, megfosztják őket a tájékozott döntéshez szükséges időtől és alkalomtól.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok