Az enyészeté lesz a magyar AXA Bank

Elhagyják a terepet
Fotó: Latzer Anna
2016. február 3. Az AXA Bankot tokkal-vonóval felvásárolja az OTP – derült ki a legnagyobb magyar banknak a tőzsde honlapján közzétett rendkívüli tájékoztatásából. A már egy ideje gyanítható fejlemény az ügyfelek számára (ha nem is azonnal) biztosan hoz változásokat. Ezzel pedig folytatódik a jegybank által nagyon várt piaci koncentráció.

– Koncentráció, koncentráció, koncentráció – kezdte előadását Nagy Márton, még a Magyar Nemzeti Bank (MNB) stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatójaként 2014 végén. Arról is beszélt, hogy várakozásaik szerint öt bank maradhat csak a piacon. Az első fejlemény ezen az úton a Citibank lakossági üzletágának eladása lehetett. Ma pedig kiderült: a magyarországi AXA Bank teljes egészében eltűnik a „süllyesztőben”.

Az OTP-nek a tőzsde honlapján közzétett rendkívüli tájékoztatása szerint: az AXA Bank Europe SA és az OTP Bank megállapodást írt alá az AXA Bank magyarországi üzletágának megvásárlásáról. Az üzletág-átruházás magában foglalja az AXA Bank lakossági hitel és megtakarítási, valamint vállalati területét, illetve a bank alkalmazottainak átvételét. Ez az integrációs folyamat (a Citinél is ez a helyzet) az idei év végén zárulhat le.

A nemfizetők még rosszabbul is járhatnak


Már jó ideje kivonult a lakossági jelzáloghitelezésből az AXA, de még jókora állomány lehet a kezelésében. Az OTP ugyanis azt is tudatta, hogy jelzáloghiteleinek nagysága az üzletág átvételével közel negyedével nő majd. Kérdés persze, hogy milyen minőségű hitelekről van szó. A legnagyobb magyar bank ezt nyilván alaposan megvizsgálta (persze a – nem publikus – vételárból következtetni lehetne ilyesmire is, hiszen mindez árkérdés is). A hozzánk érkezett jelzések alapján azonban úgy tűnik, bőven lehetnek bajba került axás hitelesek.

Számukra rossz hír, hogy a tulajdonosváltás semmiképpen sem jelenti azt, hogy a kölcsönt kevésbé kellene törleszteni. Sőt. Úgy véljük, az eddig lazábban kezelt behajtás (legalábbis mi ilyesmit tapasztaltunk) egyértelműen keményebbé válhat majd.

Az OTP is változtathat


Az AXA sajátossága direktbanki jellege (ez tulajdonképpen online kapcsolatot jelent), és speciális számlakínálata. Korábban egyértelműen úgy tűnhetett, hogy az AXA folyószámlásai a tehetősebbek közül kerülhettek ki, hiszen egészen bombázó kamatokat adtak látra szólóan is. Ez a helyzet azonban már 2014-ben megváltozott. Először a vaskos kamat, és benyomásunk szerint ezt követően fokozatosan az arra rámozdult tehetősebb réteg is elolvadhatott. (Számos beszámolót kaptunk axás számlabezárási bonyodalmakról, mert persze a direkt bank már közel sem annyira direkt, ha valaki távozni akar onnan, de ezt mi érthetően tartottuk, így inkább csitítottunk mindenkit.)

Azért még sokaknak vonzó maradhatott a kínálat, amit az is bizonyított, hogy a maguknak helyet kereső citisek egy részénél az AXA is szóba jött. Most örülünk, hogy az érintetteket némi kivárásra bíztattunk. Az egész jelenség azonban igen elgondolkodtató. A kisebb, exkluzivitásra, spéci ajánlatra törekvők közül így már kettő is eltűnik. Ráadásul mindkét esetben egy óriási lakossági bank (A Citinél az Erste, az AXA esetében pedig az OTP) a vevő. Kérdés persze, hogy ez milyen további változásokat hozhat a piacon, ami a kormányzati törekevések ellenére (még) létezik. A hézagokat pedig ilyenkor más igyekezhet kitölteni.

Az Erste és a Citi tehetősebbeknek ajánlott kondícióit korábban összehasonlítottuk, de ezt most nem tartjuk célravezetőnek. Remélhető ugyanis, hogy az OTP, amelyik ugyan a legnagyobb magyar bank, de mégis mintha kifejezetten rugalmasan reagálna a változásokra, saját kondíciói körében is változást hozhat ez az ügylet.


Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok