Búcsú a családi pótléktól és az adókedvezménytől

Az érettségivel a családi bevétel is csökken

2018. január 26. Már csak szűk három hetük maradt a továbbtanulóknak a felvételi jelentkezésre. A családi kasszát jócskán megterheli a felsőoktatás. A számolgatásból nem szabad kihagyni azt sem, hogy nemcsak a kiadások ugranak meg, hanem a bevételek is csökkenni fognak az érettségi után. Búcsút inthetünk a családi pótléknak és a családi adókedvezménynek is.

Február 15-ig jelentkezhetnek a továbbtanulni vágyók a felsőoktatási intézményekbe. A pontok számolgatása és az esélylatolgatás mellett a családoknak a kiadásokat is érdemes átszámolniuk. Már csak azért is, mert milliókat is felemészthet a diploma megszerzése. A kiadások akkor is jelentősek, ha állami ösztöndíjasként sikerül elkezdeni az egyetemet. Azoknak különösen megugorhatnak a kiadásaik, akik más városban tanulnak tovább, mint ahol élnek. Az albérletárak ugyanis már megfizethetetlenné váltak.

Csökken a jövedelem is

A kiadások megugrása mellett azzal is számolni kell, hogy érettségi után a szülők bevétele is csökken. Érettségit követően ugyanis a családi pótlékot csak a tanév végéig, azaz június végéig folyósítják, tehát júliustól már nem. A jogszabály szerint ugyanis a családi pótlék (azaz iskoláskorúnál iskoláztatási támogatás) a tankötelezettség teljes időtartamára jár (ez ma már a 16. év betöltését jelenti), illetve addig, amíg a gyermek közoktatási intézményben tanul, de legfeljebb annak a tanévnek végéig, amikor betölti a 20.  - sajátos nevelési igényű gyermek esetén a 23. – életévét. (A részletes szabályok itt találhatóak.) 

A családi pótlék ugyan ugrik, de a felsőoktatási intézményben továbbtanuló gyermek beleszámít az eltartottak számába. Ha van kisebb testvér, aki után még jár a családi pótlék, az iskola megkezdése után kérvényezheti a szülő, hogy vegyék figyelembe a számításkor az egyetemista vagy főiskolás diákot is. Ez azért fontos, mert így a testvér után magasabb összeg jár. Tehát egy kétgyermekes családnál, ha a nagyobbik leérettségizett és továbbtanul, akkor nem az egy gyermek után járó után járó 12200 forintot, hanem a kétgyermekesek után járó 13300 forintot kaphatja meg a szülő a fiatalabb gyermek után. (A családi pótlékról, annak összegéről itt írunk részletesen.) A felsőoktatási tanulmányokat folytatók közül csak az első egyetemi vagy főiskolai szintű képzésben részt vevő hallgató számítható be a gyerekszámba.

Más a helyzet középfokú képzésnél

Ha szeptembertől ismét közoktatási intézmény nappali tagozatán tanul tovább a gyermek (OKJ-s képzés, szakképzés), akkor annak a tanévnek a végéig jogosult a szülő a családi pótlékra, amelyik évben a gyermek betölti a 20. életévét. Azonban nem jár automatikusan, érettségi után igényelni kell. Ha elmúlik 20 éves, akkor ugyanaz a helyzet, mintha egyetemen tanulna tovább, vagyis nem jár a családi pótlék, de ha kéri a szülő, a gyermekszámba (eltartottként) beleszámíthat. Például, ha valakinek három gyermeke van, 12, 19 és 22 évesek, és a két idősebb OKJ-s képzésen tanul, akkor a legkisebb és a 19 éves után jár a családi pótlék, a 22 éves után már nem, de a háromgyerekeseknek gyermekenként járó 16 ezer forintos családi pótlékot kérvényezhetik gyerekenként, így 32 ezer forintot kaphat a család. (A kétgyerekeseknek járó összesen 26600 forint helyett.)  

Ugrik a családi adókedvezmény is

Az a rossz hír, hogy ha a gyermek egyetemre vagy főiskolára megy, és nem jár utána a családi pótlék, akkor a családi adókedvezményt sem lehet utána igénybe venni. Ugyanakkor beleszámít az eltartottak számába, így a magasabb összegű kedvezményt lehet a fiatalabb testvérre (testvérekre) igényelni. Vagyis, ha egy háromgyerekes család legidősebb gyermeke egyetemre megy, akkor júniusig az összevont adóalapból gyerekenként minden hónapban 220 ezer forintot lehetett levonni (ha kevés volt ehhez az adóalap, akkor az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból is levonható). Tehát minden hónapban gyerekenként 33 ezer forinttal, összesen havi 99 ezer forinttal több pénz maradt a kasszában, mint a gyermekteleneknek. Júliustól viszont már csak két gyerek után jár a családi pótlék. Ha a legidősebb dolgozni menne, 2018-tól a két fiatalabb gyerekre fejenként 116670 forintot lehetne levonni az adóalapból, azaz összesen nettó 35 ezer forint lenne már csak a többlet, ami a zsebben marad a kedvezménnyel. De ha továbbtanul az egyetemen, akkor az eltartottak közé számít, így a háromgyerekesek kedvezményével lehet számolni, viszont csak két főre. Tehát a kétszer 33 ezer forint, azaz 66 ezer forint lesz a zsebben maradó adókedvezmény.

Munka tanulás mellett

Újabb csavart jelent, ha tanulás mellett munkát is vállal a diák. Ugyanis ha rendszeres jövedelme lesz, már nem számít eltartottnak, vagyis nem vehető figyelembe a családi pótlék számításánál. A jogszabály szerint rendszeres jövedelemnek kell tekinteni, ha három egymást követő hónapban a mindenkori legkisebb munkabér összegét meghaladja a jövedelme. A minimálbér összege 2018-ban bruttó 138 ezer forint, vagyis nettó 91770 forint. Ha a diák három hónapon keresztül ennél több jövedelemhez jut, akkor 15 napon belül ezt jelezni kell az államkincstárnak, és a negyedik hónaptól már nem számít az eltartottak közé.

Erre azért is érdemes odafigyelni, mert a fenti példában bemutatott háromgyerekes család esetében családi pótlékból 5400 forinttal kaphatnak kevesebbet, és a családi adókedvezmény pedig 31 ezer forinttal, összesen 36400 forinttal lesz kevesebb, ha az egyetemista keresete 3 hónapon át átlépi ezt a küszöböt.
 

A családi adókedvezmény 2018-ban

  • 1 gyermek esetén havonta 66 670 forint adóalap-kedvezményt
  • 2 gyermek esetén havonta 116 670 forint adóalap-kedvezményt
  • 3 vagy több gyermek esetén 220 000 forint adóalap-kedvezményt lehet igénybe venni GYERMEKENKÉNT.
Vagyis az adókedvezmény (ennyivel lesz magasabb a nettó bér)
  • 1 gyermek esetén havonta 10 000 forint gyermekenként és havonta
  • 2 gyermek esetén havonta 17 500 forint gyermekenként és havonta
  • 3 vagy több gyermek esetén 33 000 forint gyermekenként és havonta.

A családi pótlék havi összege itt található.


Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok