Banki díjak: pénzvisszatérítés és kemény bírság jöhet

Fotó: Azénpénzem
2014. január 28. Több pénzintézetnél tűnik úgy, hogy a számladíjak emelése meghaladja az indokolható szintet – mondta az Azénpénzem.hu érdeklődésére Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kommunikációs osztályvezetője (képünkön). Ez pedig a korábbi hasonló vizsgálatok tapasztalatai alapján jókora bírságot, sőt akár az ügyfelek számára pénzvisszatérítést is hozhat.

Rendkívüli adatszolgáltatás keretében – mint arról korábban már írtunk – 164 pénzügyi szervezetnél kezdett vizsgálódni az MNB a tranzakciós illeték áthárítása kapcsán. Azt ellenőrzik, hogy a bankok díjaikat és költségeiket milyen mértékben módosították, illetve módosítják a jövőben. A téma most különösen forróvá vált, mivel a februárra bejelentett banki díjemelések miatt először Németh Szilárd rezsicsökkentési biztos, majd ma már Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője helyezett kilátásba további változtatásokat.

Rogán a TV2 Mokka című műsorában arról beszélt, hogy egyeztetnek a Magyar Bankszövetséggel, de ha a pénzintézetek nem térnek önként jó útra, akkor már a február 13-áig tartó parlamenti ülésszakban keresztülvihetik azt a törvényt, amelyben megnövelik az ingyenes készpénzfelvételi lehetőségek számát, de tovább szigorítják a bankokra vonatkozó szabályokat is. Erre – mint mondta – azért van szükség, mert "a bankok megpróbálják átverni az embereket". Németh beszélt korábban arról, hogy sokan fordultak hozzá azzal a panasszal, hogy rengeteg olyan bankautomata (ATM) van, amelyből maximum 50 ezer forintot lehet felvenni.

Éppen a pénzfelvétel költéstakarékos módjának vizsgálata okán írtunk arról, hogy miként is néz ki az ATM-ekből egyszerre felvehető összeg. Az átlag berendezések 200 ezer forint felvételét teszik lehetővé, de korlátként is legfeljebb 100 ezer forintot találtunk (ezt az OTP, de ő is csak az idegen kártyáknál alkalmazza). Több banknál is azt feltételezik, hogy a panaszosok saját kártyás limitjük miatt nem juthattak magasabb összeghez (a limitet pedig ők tudnák módosítani).

Mit mond a vizsgálatokról az MNB?


Érdeklődésünkre Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kommunikációs osztályvezetője sem zárta ki, hogy esetleg egyedi korlátok állhatnak a kifogások mögött. Mint azonban hangsúlyozta: megvizsgálják ezt a kérdést is. Már csak azért is, mert – mint az a már elindított ellenőrzésekből látszik – nem mindig arányos a díjemelés mértéke azzal a szinttel, ami a bank indoklásából következne. Már több olyan bankot is talált az MNB, ahol gyaníthatóan ez a helyzet.

Érdemes felidézni, hogy a februári díjemeléseket a bankok a pótilleték kiszabásával és a kártyaelfogadási díjak új szabályozásával indokolták. Az MNB azonban nemcsak a kondíciós változásoknál szerepeltetett egymondatos indoklásokat ismerheti meg, hanem a részletes számításokat is. Ezekből pedig kiderülhet, hogy a feltűntetett tényező esetleg például egy százalékos drágítást tenne lehetővé, a bank azonban három százalékot lépett.

Emlékezetes, hogy a KDB-t és a Volksbankot is arra kötelezte a pénzügyi felügyelet (ezeket a feladatokat is az MNB látja már el), hogy fizesse vissza ügyfeleinek a tranzakciós illeték jogosulatlan áthárítását. A két hitelintézettől már több mint háromszázmillió forintot kaptak meg az érintettek. Emellett persze kemény büntetéseket is kiszabtak. Rogán egyenesen arról beszélt, hogy arra a bankra, amely sok embert érintő hátrányos intézkedést hoz, 500 millió forintig terjedő bírságot szabhatnak ki.


Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok