Belendült a SZÉP kártyások bolti vásárlása
2023. szeptember 10. Augusztusban a pihenőkártyás költésekből körülbelül minden negyedik forintot élelmiszerre adtak ki a K&H ügyfelei. A korábbi tapasztalatok alapján ez az arány még emelkedhet. A bank szerint a költések összegére, de a kártyabirtokosok számára is hathattak az új szabályok.A kormány az idén augusztus elsejétől a napi megélhetésre is költhetővé tette a SZÉP-kártyára feltöltött összegeket. A pihenőplasztikot december 31-ig lehet használni a boltokban. Augusztustól ráadásul az idei év végéig a munkáltatók további 200 ezret (az éves 450 ezer forintos maximumom túl) adhatnak kedvezményesen dolgozóiknak. Tehát még a választások előtti lépésüket is überelték.
Az eddigi eredmények alapján – tudatta a K&H – a módosítás most is kedvező fogadtatásra talált a kártyabirtokosok részéről, ugyanis az elmúlt hónapban 24,4 százalékkal növekedett a K&H SZÉP-kártyák forgalma tavaly augusztushoz képest, és ezzel a havi költés megközelítette a 3,3 milliárd forintot. Augusztusban az élelmiszervásárlások a teljes forgalom 23,6 százalékát tették ki. Tavaly a K&H akkori tájékoztatása szerint februárban 24, márciusban 28, áprilisban pedig 29 százalék volt az arány.
Augusztusban a szabályok változására reagálva rekordmértékben emelkedett a K&H SZÉP-kártya elfogadóhelyek száma: egy hónap alatt 380 új üzlet csatlakozott. A bank pihenőplasztikos elfogadóhelyeinek száma így országosan már megközelíti a 41 ezret. A kártyabirtokosok száma is szemmel láthatóan növekedett. A SZÉP-kártya felhasználására vonatkozó módosítások júniusi bejelentését követően két hónap alatt közel 3500 új főkártyabirtokos számára vált elérhetővé a juttatás, ami az idei új belépők 29 százalékát jelenti.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: cafeteria, adózás, SZÉP-kártya, pihenőplasztik, élelmiszer, K&H, boltok
Kapcsolódó anyagok
- 2024.07.01 - Megugrott a SZÉP-kártyát elfogadó magánszálláshelyek száma
- 2024.03.18 - SZÉP-kártya: gyorsan költse el a megmaradt pénzt!
- 2024.03.07 - Elköltötte már a SZÉP-kártyás juttatását? Hamarosan jön a sarc
- 2023.12.19 - Januártól már nem lehet fizetni a boltokban SZÉP-kártyákkal
- 2023.11.29 - A kormány miatt ismét drágulhatnak az élelmiszerek
- 2023.10.02 - Már sokkal kevesebb kenyeret dobnak ki a magyarok
- 2023.09.25 - A cégek bő kétharmada nem ad többet SZÉP-kártyára
- 2023.09.24 - A Spar ellen 1600 fogyasztóvédelmi eljárást indítottak
- 2023.09.11 - Már 32 Pennyben vehetők fél áron élelmiszercsomagok
- 2023.09.11 - Szocho-mentes út a megtakarításhoz
- 2023.09.08 - Csökken az infláció, de éves átlagban még bőven 20 százalék felett járunk
- 2023.09.04 - Esett a magyar, nőtt a külföldi vendégek száma a turizmusban
- 2023.08.03 - Bezuhant a belföldi turizmus
- 2023.08.01 - Duplázódott a cukor ára, olcsóbb lett az étolaj
- 2023.07.31 - Holnap más világ jön a boltokban
- 2023.07.24 - Hová drágulhat még a kenyér, és mi a helyzet a rizzsel?
- 2023.06.27 - Csak úgy zúdulhat a plusz pénz a SZÉP-kártyára
- 2023.06.19 - Ismét lehet a boltokban fizetni SZÉP-kártyával
- 2023.06.13 - Fontos változások jönnek a cafeteriában
További kapcsolódó anyagok