Belföldi tarifák külföldön: évi 90 nap

2016. szeptember 6. Közzétette a roamingdíjakra vonatkozó szabályok módosításának tervezetét az Európai Bizottság, amiben különböző időkorlátokat szabnak meg. Az ingázókra az egész nem vonatkozik.

Az uniós állampolgárok az MTI által ismertetett uniós tervezet szerint 2017 júniusától évente 90 napig a belföldi feltételekkel megegyezően telefonálhatnak, küldhetnek SMS-t és használhatják az adatkeretüket az Európai Unió területén. Nem csak erre kell azonban figyelni. A szabály ugyanis az lesz, hogy a roamingdíjak fizetése alól legfeljebb egy 30 napos egybefüggő időszakra lehet majd mentesülni, a felhasználóknak ezt követően be kell jelentkezniük az otthoni hálózatról, amennyiben el akarják kerülni a felárakat. Ez a korlátozás nem vonatkozna a határ menti ingázókra, a csak részben külföldön töltött napok ugyanis nem számítanának bele a 90 napos keretbe, amit a szolgáltatóknak nem is lenne kötelező alkalmazni.

A bizottság nyilvános konzultációt folytatott az ügyben, és ennek nyomán arra tett javaslatot, hogy a szolgáltatók a korlátok túllépése után egy perc beszélgetés után legfeljebb 4 centet, egy megabyte adatforgalom után 0,85 centet, SMS-enként pedig 1 centet számolhassanak fel.

Az országhatárokat átlépő mobilhasználat különdíját lépcsőzetesen számolják fel. Már az elmúlt években is fokozatosan csökkentek a roamingtarifák az EU-n belül, 2017. június 15-én pedig végleg eltűnnek ezek a díjak az egységes távközlési piacról szóló, tavaly nyáron elfogadott rendelet értelmében. Ez az eltűnés – mint a tervezetből kiderült – mégsem lesz teljes. Az uniós tagországok közötti mobil távközlési szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak ugyanis joguk lesz díjjal sújtani a „visszaélésszerű barangolást". A külföldi mobilhasználat akkor nem minősül visszaélésszerűnek, ha „időnkénti utazáshoz" kapcsolódik. Szakértők szerint ennek az előírásnak a célja annak a megakadályozása, hogy az ügyfelek a kedvezőbb tarifák reményében ne a hazájukban működő szolgáltatók egyikénél, hanem egy másik tagállamban kössenek szerződést.

A tervezetet még a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok