Bepöccentek a bankok a kormányra
2024. július 9. Visszautasítják a bankok, hogy a háború miatt extraprofitra tettek volna szert. Az újabb és újabb kormányzati adók pedig visszaütnek, ugyanis így kevésbé tudnak hitelezni és a gazdaságot élénkíteni – reagált a Bankszövetség a hétfőn bejelentett újabb adóterhelésekre.Hétfőn arra hivatkozva jelentett be újabb adóemeléseket a kormány, hogy védelmi hozzájárulást kell fizetni minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extra profitra tett szert – írtuk meg tegnap.
Augusztus 1-jétől megemelik a tranzakciós illeték mértékét, és a bankok devizaműveleteire átváltási illetéket vetnek ki. Az átutalásokra kivetett 0,3 százalékos, legfeljebb 10 ezer forintos tranzakciós illeték 0,45 százalékra, legfeljebb 20 ezer forintra nő. A készpénzfelvét esetén alkalmazott 0,6 százalékos tranzakciós illeték 0,9 százalékra emelkedik. De megmarad az, hogy 150 ezer forintig mindenki díjmentesen tud készpénzt felvenni. 2024. október 1-jétől vezetik be a kiegészítő illetéket a konverziót tartalmazó ügyletekre, amely a jelenlegi tranzakciós illetéken felül fizetendő meg. Ez 0,45 százalék, legfeljebb 20 ezer forint lesz. Csak a bankkártyás ügyleteket nem terheli majd.
Visszaszóltak a bankok
A Magyar Bankszövetség közleményben reagált a kormányzati lépésre és indoklásra. Mint írják, a háborúnak szinte valamennyi szektor a kárvallottja, köztük a bankszektor is. A gazdasági bizonytalanságok piaci következményei mellett számos kormányzati intézkedés terhét is fegyelmezetten és együttműködően viseli a bankszektor, ezért visszautasítja, hogy a háborús időkben extraprofitra tett volna szert.A sorozatos kormányzati terhek és intézkedések kiszámíthatatlansága jelentősen korlátozza a bankszektor hitelezési képességét, nemzetközi versenyképességét és gazdaságélénkítő szerepét.
Emellett a Magyar Közlönyben hétfő éjszaka megjelentetett intézkedések tovább növelik a határon átnyúló szolgáltatásokat nyújtó fintech szolgáltatók versenytorzító szabályozói előnyét. Az eredetileg két évre (2022 és 2023) bevezetett extraprofit adó, bankadó és ATM telepítési előírások ezekre a szolgáltatókra továbbra sem vonatkoznak, míg a szigorodó tranzakciós illeték szabályok a tapasztalatok szerint korlátozottan érvényesíthetők velük szemben.
Mindeközben a magyar bankszektor a pénzügyi közvetítőrendszer működtetőjeként a kormány egyik legfontosabb partnere a gazdaságpolitika megvalósításában: a pandémia kezelésétől a családpolitikán át, a KKV finanszírozásában, digitalizációban, infrastruktúraépítésben egyaránt igazolta, és nap mint nap igazolja az elkötelezettségét – írja a Bankszövetség.
Drágulásra számíthatunk
Bár a kormány hangsúlyozta, hogy az adóemeléseket nem lehet áthárítani a „családokra”, és a hétfő éjjel megjelent rendelet szerint 2024. december 31-ig nem drágíthatják a meglévő bankszámlákat a pénzintézetek, ebben a cikkünkben azt elemeztük, hogy bőven volt arra példa, hogyan tudták a bankok továbbadni az extra terheket. Az Azénpénzem.hu véleménye szerint ez most sem úszható meg, végül a végső fogyasztó, maga az ügyfél állja a számlát.Szerző: L.J.
Címkék: Magyar Bankszövetség, bankok, tranzakciós illeték, devizaváltás, adó, extraprofit, kormány, bankszámla, számladíjak
Kapcsolódó anyagok
- 2024.11.06 - Elindult a lavina: újabb bank hárítja át az adót
- 2024.08.23 - Már minden bank áthárítja az adót
- 2024.08.15 - Nincs menekvés az újabb adók elől
- 2024.08.01 - Háromszoros banki teherrel szembesülhetnek majd a cégek
- 2024.07.27 - A cégek felét érintheti a bírságok brutális emelése
- 2024.07.25 - Felepénzből gazdálkodhatunk, az állam rengeteg pénzt eltapsol
- 2024.07.25 - Ennyit húznak le lakossági ügyfeleiktől a bankok
- 2024.07.24 - Az MNB aggódik, hosszabb távon nem tartható a brutális adóemelés
- 2024.07.18 - A kormány miatt rengeteg pénz mehet ki külföldre
- 2024.07.15 - Vészjósló jelek a kölcsönöknél?
- 2024.07.12 - A kormány okozza a legtöbb gondot a magyar gazdaságnak
- 2024.07.10 - Már most látszik, miként nyerhetnek a NER milliárdosai a repteren
- 2024.07.09 - A kormány jól megdrágítja a bankolást
- 2024.07.08 - Újabb adóemelésről döntött a kormány
- 2024.02.19 - Brutálisan drágulnak a bankszámlák
- 2023.06.01 - Kiakadt a bankszövetség
- 2022.08.22 - Újabb bankok hárítják át az adóemelést
További kapcsolódó anyagok