Összességében kevésbé támogatják a sportot

Betegségpénztárakká válnak a kasszák

2011. november 24. Az egészségpénztári számlákról 2012-ben nem lehet már sportra, gyógyüdülésre, vagy fürdőkre költeni. Mindez - csökkentett kerettel - csak a SZÉP felhasználásával vehető kedvezményesen igénybe. Az új "sztárkártya" viszont használható akár masszázs szalonokban is.

Az adótörvényekhez a végszavazás napján benyújtott módosítás alapján jövőre már nem költhetnek az egészségpénztári tagok gyógyüdülésre, sporttevékenységre és fürdőre. Lekerült a palettájukról a rekreációs üdülés is. Utóbbi nem nagy érvágást okoz, hiszen erre eddig is csak adóteher mellett lehetett költeni.

A Széchenyi Pihenőkártyáról (SZÉP) viszont már kedvezményesen adhatók ki a forintok az üdülésre, de akár méregtelenítő kúrákra is. Sőt, soláriumhoz és masszázs szalonokban is igénybe vehetők a támogatott forintok. A pénztári vezetők többsége szerint egyértelműen látszik, hogy a kormányzat mindent a SZÉP-hez akar átcsoportosítani.

Az MKB pénztárak vezetője, Lehoczky László jelen körülmények között kedvezőnek tartja, hogy a kormány a megszüntetéshez átmeneti időszakot biztosít. A már meglévő felhasználás esetén ugyanis még 180 napig van lehetőségük a tagoknak arra, hogy a kapott számlát elszámoltassák. A változás a 2010. évi adatok alapján - hangsúlyozta Lehoczky - az egészségpénztári szolgáltatások 5-6 százalékát érinti.

A Patika Egészségpénztár vezetője, Lukács Marianna azonban úgy véli, stratégiai hiba volt a kormány részéről ez az intézkedés. Határozott véleménye, hogy csak átmeneti időszaknak tekinthető, hogy nem lehet rekreációra és prevencióra költeni az egészségpénztári számláról. Ezek ugyanis biztosíthatnák, hogy hosszú távon egyensúlyba kerüljön az állami egészségügyi kassza. Mint megjegyezte: a Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetsége régóta harcolt azért, hogy ez a betegségmegelőzés szempontjából nagyon fontos terület visszakerüljön a támogatott körbe. A SZÉP-kártyánál pedig legalább ez megjelent.

Problémásnak tartja ugyanakkor, hogy az egészségpénztárak kialakított és ellenőrzött rendszerét most ezen a téren egy teljesen új, még kipróbálatlan konstrukcióval váltják le. Ahhoz, hogy az állami adóforintok megtérüljenek, a szövetség (amelynek Lukács az elnöke, a Patika pedig meghatározó tagja - a szerk.) javasolni fogja, hogy a SZÉP-kártyát rendeljék a pénzügyi felügyelet fennhatósága alá.

Lukács Marianna szerint ironikus az egészségügyi hozzájárulás (eho) kivetése azokra a pénztárakra, amelyek az Országos Egészségpénztárt segítik. A tíz százalékos adóterhet munkáltatói chips-adónak nevezte.

Néhány kisebb, az egészségmegőrzést különösen központi kérdésként kezelő pénztárnál még nem tudták megemészteni a szolgáltatási kör csökkentését. (A felháborodás annak tükrében érthető, hogy a Lehoczky által említett 5-6 százalék az átlag, ennél például a Patikánál kisebb, más kasszáknál azonban jóval nagyobb arányt tesznek ki a most lehetetlenné tett költések.) Többen is úgy vélik, így igazán betegségpénztárakká degradálták az egészségpénztárakat.

Mit is ösztönözne az állam?

A SZÉP-kártya "kivételezettsége" nem minden téren egyértelmű. Az egészségpénztárakból a sporttevékenységhez közvetlenül kapcsolódó kiadás értékhatára ugyanis 2011-ben személyenként a minimálbérnek megfelelő összeg, azaz 78 ezer forint. 2012-ben azonban a SZÉP-kártyához kötődő teljes szabadidős alszámláról (itt szerepel a masszázs és a fogyókúra is) összesen ennél kevesebb fordítható.