Önkormányzati kapcsolatokat is kihasznált

Börtönbe mehet a társasházakat kifosztó közös képviselő

2019. december 16. A Budaörsi Járásbíróság több év börtönre ítélte azokat a közös képviselőket, akik a kezelésükben levő társasházak számláit fosztogattak. Az első rendű vádlott önkormányzati képviselő is volt, amit szintén a síbolásra használt ki.

Sokan panaszkodnak, sőt gyanakodnak arra, hogy társasházuk közös képviselője nem mindig a ház érdekeit tarja szem előtt. Korábban már fény derült olyan esetre, amikor Majdnem 30 millió forintot sikkasztott el egy szombathelyi társasház képviselője. Akadt, aki 112 millió forintot vett el a lakóktól. A Budaörsi Járásbíróságon egy ma hozott ítéletéből is (ez itt olvasható) egy meglehetősen horrorisztikus történetet ismerhettünk meg.
 
A vádlottak Százhalombattán 24 társasház közös képviseletét látták el. Mint a leírtakból kiderül: a lakók bizalmát hosszan élvezők éveken keresztül fosztogatták a társasházak számláit. Az első rendű vádlott 2006. évtől önkormányzati képviselőként közvetlenül tájékozódott a társasházakra kiírt önkormányzati támogatásokról. Így az önkormányzattól vissza nem térítendő támogatást igényelt. Hamis közgyűlési jegyzőkönyvek, jelenléti ívek benyújtásával a társasházközösség tagjainak tudta nélkül hiteleket vett fel.

Az elszámolás során a lakások tulajdonosainak hamis okiratokat mutatott. Valótlan adatokat közölt a társasház költségvetéséről, bevételeiről és kiadásáról, tényleges teljesítéseiről, a kapott támogatások és felvett hitelek valós tartalmáról és összegéről. A megszerzett pénz egy részét ténylegesen nem a társasházak felújítására, hanem saját célra fordította. Még testvéreit is rávette, hogy alapítsanak a saját nevükre építőipari vállalkozásokat, és bocsássanak ki fiktív számlákat, olyan munkálatok elvégzésének igazolásáról, melyeket valójában nem teljesítettek.


Még a közös helyiséget is megpróbálta eladni


Több esetben a társasházak közös tulajdonú épületrészeit nem a társasház érdekében kezelte, e körben a társasházak tudta nélkül ingyenesen bérbe adta a közös helyiségeket és lakásokat. Avagy a bérbeadott közös helyiségek után járó bérleti díjat és közös költséget, illetve a tulajdonként használt garázsok utáni közös költséget nem vagy nem a társasház részére szedte be, hanem saját céljaira fordította, egy esetben pedig a társasház közös helyiségét a társasház tudta nélkül értékesíteni próbálta, jóhiszemű harmadik személytől vételárat vett át.

Az első rendű vádlottat a bíróság bűnösnek mondta ki 41 rendbeli – három esetben folytatólagosan, 33 esetben társtettesként és 4 esetben kísérletként elkövetett – csalás bűntettében, 18 rendbeli – 17 esetben folytatólagosan elkövetett – sikkasztás bűntettében, 2 rendbeli felbújtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében, valamint 69 rendbeli – 50 esetben folytatólagosan elkövetett – hamis magánokirat felhasználásának vétségében.

Mindezért őt a bíróság 4 év 2 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre, 5 év közügyektől és 8 év közös képviselői és gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól való eltiltásra ítélte, valamint több mint 500 millió forint vagyonelkobzást rendelt el. A másodrendű vádlottat 2 év, 5 évre felfüggesztett szabadságvesztésre és 5 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra ítélték. Az ítélet nem jogerős, az ügy másodfokon a Budapest Környéki Törvényszéken folytatódik.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok