Jelentősek az eltérések a szükségből felszámolt számlák kamatozásánál

Brutális vágás a tartós lekötéseknél

2013. február 15. A szakértők szerint rövidesen történelmi mélységbe csökkenhet a jegybanki alapkamat. Ezzel szinte automatikusan szinte semmilyen gyarapodásra sem számíthatnak majd a pénzüket tartósan lekötők. Az akciós kínálatnál már most megindult a brutális vágás.

Több befektetési szakember is úgy véli, hogy a tegnap közzétett, a vártnál gyengébb növekedési adatok és a jobban csökkenő infláció megerősítik annak a valószínűségét, hogy további kamatvágások várhatók. Így a következő hónapokban történelmi mélységbe csökken majd a magyar alapkamat. A tartós befektetéseknél (tbsz) pedig ma már a konstrukciók többségénél az irányadó kamathoz kötött a pénz gyarapodása. Nem árt azonban résen lenni, mivel akadnak olyan megoldások is, amelyeknél kombinált lehetőségeket (például nem alapkamathoz kötött speciális lekötéseket) kínálnak a bankok. Ezeknél pedig a változtatás csak csúszva követi az MNB lépését. Most mintha éppen egy ilyen fordulóhoz értünk volna. Néhány napja ugyanis több konstrukciónál is egy teljes százalékpontos csökkentést hajtottak végre (a friss kínálatot itt találja).

A Volksbank éves akciós lekötésre a korábbi 7,5 százalék helyett már csak 6,5 százalékot fizet. Az Erste a 3-5 évre február 11-étől a korábbi átlagosan 6,5 százalék helyett már csak 5,5 százalékot ad. A külön akciós lekötéseknél persze itt is alaposan megcsappant a kamat. Különösen a 3 havi lekötésnél adott majdnem 6,6 százalék 4,64 százalékra csökkenése feltűnő. Szinte egyáltalán nincs olyan megtakarítási ajánlat, amelynél februárban ne adnának a hitelintézetek kevesebbet a januárinál. Az FHB-nál az akciós betétlekötésekre érvényes korábbi hét százalék 5,75 százalékra olvadt. Ez is csak az első fél-, illetve egyéves periódusra ját. Ezt követően a pénzt automatikusan újra lekötik, a normál ajánlat szerint. Ez pedig most mindössze 2,2-4,0 százalék.

A rövidebb futamidejű betétekkel éppen ezért jobb óvatosan bánni. Semmilyen garancia nincs ugyanis arra, hogy lejáratukkor egy újabb, hasonlóan jó kamatozásút kínál majd a bank. Többen jelezték portálunknak, hogy kulcskérdésnek tartják azt is, mire számíthatnak, ha időközben súlyos pénzzavarba kerülnek. (Ez sajnos manapság elég gyakran előfordulhat, amit más megtakarítások idő előtti, akár adóteher vállalása melletti felszámolása is mutat.)

Megosztott is lehet a látra szóló kamat is


A tbsz feltörése esetén, ha az éven belül történik, egyetlen fillér kamatot sem ír jóvá az AXA. Éven túl 3 százalékot ad. A Gránitnál jelenleg 3,5 százalék érhető el ebben az esetben. A Budapest Bank (BB) legalább kétezer, maximum tízezer forintos díjat kér el. Számlamegszűntetési díjat számít fel a Magnet is. Ennek mértéke a betét három éven belüli felszámolásánál fél százalék – felső korlát nélkül. Az FHB az éven belüli megszüntetésnél számít fel maximum húszezer forintot. Ennél a banknál ráadásul még a látra szóló kamat sem jár.

Többnyire pedig ott, ahol meghirdetnek látra szóló kamatot, legalább nem minden gyarapodást bukik el, aki kénytelen idő előtt feltörni a számláját. Rosszul járni persze így is lehet. Például az Ersténél látra szóló ugyan a kamat, de két részből áll (az AXA esetében is a hűségkamat révén hoz többet a megtakarítás). Az „alapkamat” 0,2 százalék, ezt egészíti ki egy kamatprémium (nagysága a jegybanki alapkamattól függ). Ezek után nyilván senkit sem lep meg, hogy lejárat előtti felvételkor csak az alapkamatot fizetik a betétre (az OTP még ennyit sem ad). Arra sem árt figyelni, hogy a konstrukció lényegéhez tartozik, hogy ha valaki időközben hozzányúl megtakarításához, akkor az egész számlát bukja. Részösszeg kivételére tehát nincs lehetőség.
(A tbsz kamatokat itt találja, a normál lekötött betéti kamatokat itt kalkulálhatja.)


Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok