Alig akad változás a bankszámláknál, ami mégis, az nagyon durva

Brutálisan drágít szeptemberben a CIB

Fotó: Latzer Anna
2017. július 17. Stabilizálódni látszanak a számladíjak, éppen ma ugyan akad emelés, de annak mértéke elhanyagolható. Őszig nem is látszik igazán kelletlen meglepetés, de sajnos egy kivétel akad. A CIB sokáig csábított új ügyfeleket kedvező feltételekkel ajánlva számlacsomagokat. Úgy tűnik, szeptemberben vége a „mézesheteknek”. Közel 50 százalékos díjemelés is akad.

Az FHB mától emeli meg számladíjait, de ezt aligha veszi bárki észre. A bank ugyanis a 2016-os 0,4 százalékos inflációt érvényesíti. Számos tételnél ez mindössze annyit tesz, hogy a maximális díjak nőnek meg néhány forinttal (ezt szó szerint kell érteni, akad egyetlen forintos változtatás is). Az OTP a hétvégén léptette hatályba a munkáltatói számlacsomagok új kondíciós listáját. Ez azonban még semmi változást nem okoz, hiszen csak annyit jeleznek, hogy október elsején kivezetik a Bonusz számlacsomagot. Az érintettek egyébként ezzel kifejezetten jól járnak, a bank ugyanis őket kedvezőbb (arany, platina vagy gyémánt kedvezményeket biztosító) csomagra állítja át.

A CIB ügyfelei már javában várhatják (néhányan már kézhez is kaphatták) új érintőkártyájukat. Üröm az örömben, hogy a bank egy hónappal ezelőtt jókorát drágított a plasztikokon. Sajnos azonban a bank ügyfelei nem ússzák meg ennyivel. Jókora áremelkedés várhat azokra, akik nem az igazán kívánatos (a kívánatosak a jövedelmüket rendszeresen a bankhoz utaltatók, akik aktívak, és előnyben részesítik az elektronikus szolgáltatásokat) ügyfelek körébe tartoznak.

Érdemes felidézni, hogy a CIB éppen ebben a hónapban csukott be néhány fiókot (amivel nem volt egyedül). Nem is titkolják a bankok, hogy igyekeznek minél több ügyfelet az elektronikus csatornák felé terelni. Erre nem csak a hálózat szűkítése, hanem az árazási gyakorlattal is igyekeznek rászorítani minél többeket. A CIB nem vezet be plusz díjat a fióki ügyintézésre (mint tette azt az MKB), de csak a netbanki tranzakciókat nem drágítja ősszel. A bank ezen kívül szinte minden díját emeli.

Egészen meghökkentő mértékek is akadnak


A Kártyázó csomagok számlavezetéséért 80-160 forinttal kérnek többet szeptember elsejétől. A Maximum már havonta majdnem 5000 forintba kerül majd. A helyzet azonban nem annyira rossz, mint elsőre gondolnánk, hiszen a bank egyúttal az aktív kártyahasználat után járó visszatérítést is növeli (ha nem is annyival, mint a havi terhet). Jó esetben – vagyis, ha nem lesz valaki például ágyhoz kötött beteg, illetve más okból sem szorul vissza a kártyahasználata – elméletben megúszhatja 20-40 forintos költségnövekedéssel.

A gyakorlatban azonban valószínűleg kevesen lehetnek ennyire szerencsések. Emelkednek ugyanis a Kártyázókhoz kapcsolódó tranzakciós díjak is. Például 8000 forint eseti telefonos átutalása a mostani 415 forint helyett már 700 forintba kerül majd. Bankfiókban pedig készpénzt a jelenlegi minimum 940 forint helyett 1200 forintért lehet majd felvenni.

A kártyafigyelő szolgáltatás is drágul. A havidíj 236 forintról 349 forintra emelkedik, ami abszolút összegben nem sok, de az áremelkedés mértéke alapján (majdnem 50 százalék) meglehetősen kiugró. Hasonló a helyzet az sms-ek díjával, ezek ugyanis 40 százalékkal drágulnak. Szeptember elsejétől 25 helyett már 35 forintot számol értük fel a bank. A minimum csomaggal rendelkezők az egész változást azonnal érzékelik majd, de jövőre alighanem a Médium és a Maximum csomagosok is szembesülnek vele (náluk több díj az idén még akciósan nulla).

Egyetlen csomag sem ússza meg


Az Eco csomagosok úszhatják meg talán a legolcsóbban a bank lépését. Esetükben ugyanis a telefonos és papíros átutalások fix díját emelik meg 200 forintról 250 forintra. A saját számlák közötti telefonos átvezetés (ez július elsejéig akciósan díjmentes volt) díja viszont 70 forintról 200 forintra emelkedik. Kissé furcsa, de papíralapon Magnifica bankárnál az év végéig még nincs ilyen költség.
Óvtunk már mindenkit attól, hogy a folyószámlahitelre, mint a havi költés kiegészítőjére gondoljon. Elsősorban azért tanácsolunk el sokakat ettől, mert ez a kölcsön meglehetősen drága. Úgy látszik azonban, akad bank, amely szerint nem eléggé. A CIB ugyanis szeptember elsejétől a Kártyázó számlacsomagokhoz igényelhető számlahitel költségét is emeli: 25,1-37,92 százalékról 25,41-38,61 százalékra. Ami pedig a jelenlegi kamatkörnyezetben azért elég furcsa lépés.
A Classic magánszámla és az online csomag sem marad drágítatlan. Ezeknél a havi számlavezetési díj 40 forinttal emelkedik 550, illetve 815 forintra. A kedvezmények feltételeit (legalább havi 50 ezer Ft egyösszegű jövedelemátutalás és 2 megbízás) teljesítő online számlásoknak viszont marad a jelenlegi havi 345 forintos díj. A telefonon vagy papíron utalók azonban a Kártyázóhoz hasonló díjemelést érzékelhetnek majd. Az Alapszámlával rendelkezőket a díjemelés szeptember 15-én éri el. A havi számlavezetési költség számukra akkortól emelkedik 186 forintról 299 forintra. Emellett a sms is ekkortól drágul.

A CIB a díjak emelését ezzel a mondattal indokolta: „informatikai rendszereiben, belső folyamataiban, eljárási, működési és kockázatvállalási szabályzataiban történő változás”. Néhány kiemeltebb (munkáltatói megállapodás alapján biztosított) csomagot „üzletpolitikai célkitűzéseinek megváltozása” miatt adnak majd kedvezőtlenebb feltételekkel.


Nézze meg a cikkhez készült karikatúránkat is!

A nagyobb bankok most nyitható számláinak aktuális díját itt kalkulálhatja

A pénzmozgatás költségeit itt kalkulálhatja

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok