Alaposan lenyesték a céges juttatásokat

Cafeteria: előnyben a gazdagabbak?

2013. május 18. Eddig nem látott mélységbe zuhant azoknak a cégeknek az aránya, amelyek béren kívüli juttatást kívánnak adni dolgozóiknak. A cafeteria egyes elemei közötti átrendeződés alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy a változásokat elsősorban az alacsonyabb jövedelműek szenvedhetik meg.

Eddig nem látott mélységbe zuhant azoknak a cégeknek az aránya, amelyek béren kívüli juttatást kívánnak adni dolgozóiknak – derül ki a K&H kis- és középvállalati (kkv) kutatásából. A következő egy évben a hazai kkv-k mindössze 42 százaléka tervezi, hogy a bér mellett dolgozóinak ad természetbeni juttatást is. Néhány évvel ezelőtt (amikor még nem vezették be az azóta emelt plusz adóterhelést) még a vállalkozások 75-80 százaléka építette be bérezési rendszerébe a cafeteriát.

A baj az, hogy sokan egyértelműen elbukták azokat a forintokat, amelyeket korábban béren kívüli juttatásként kaptak cégüktől. Úgy tűnik azonban, hogy az alacsonyabb jövedelműeknél jelenthetett ez nagyobb csökkenést. A cafeteria keretében megjelentek és egyre nagyobb teret nyernek ugyanis azok az elemek, amelyeket igazán azok tudnak kihasználni, akik eleve magasabb fizetésből gazdálkodhatnak. Az idén a tavalyihoz képest 20 százalékkal több pénz került a SZÉP-kártya szabadidő alszámlájára – mondta el az OTP Pénztárszolgáltató. Arra számítanak, hogy az idei nyár slágerszolgáltatása a hagyományos felhasználási módok mellett a sportszerkölcsönzés, illetve a nyári könnyűzenei fesztiválokra szóló jegyek, bérletek vásárlása lesz. Utóbbira tavaly több mint 100 millió forintot költöttek OTP-SZÉP kártyáról.

Az OTP úgy gondolja, hogy a SZÉP-kártya jelentős bevételi forrást jelent majd a hazai turizmusnak az idén is. Mint ugyanis elmondták: csak az OTP SZÉP-kártya birtokosainak egyenlegein több mint 30 milliárd forint vár felhasználásra. Ha ezt összevetjük azzal, hogy a magyar háztartások milyen arányban tudnak manapság nyaralásra költeni, akkor elég plasztikusan érzékelhető, miként rendeződik át a cafeteria (is) a tehetősebbek javára. A béren kívüli juttatások között újonnan megjelent egészségbiztosítás – legalábbis egyelőre – szinte kizárólag az egészen magas jövedelműeket érintheti.

A K&H felmérése is azt mutatja, hogy a SZÉP-kártyát alkalmazó cégek aránya több mint duplájára nőtt. Ez a juttatás már a közlekedési költségtérítéssel áll holtversenyben.  Ennek oka, hogy utóbbi népszerűsége 2010. óta folyamatosan csökken. A cégméret szerinti bontásban egyébként továbbra is jól látszik, hogy a vállalkozás méretével párhuzamosan egyértelműen nő a béren kívüli juttatásokat nyújtó vállalkozások aránya: míg a mikrovállalkozások csupán 37 százaléka tervezi valamely cafeteria elemmel támogatni dolgozóját, addig a kisvállalkozásoknál ez az arány 46, a középvállalatoknál pedig 59 százalék.

A cafeteria szabályairól, a SZÉP kártya zsebeiről itt tájékozódhat.


Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok