Már csak két hét a cégkapus regisztráció

Cége van? Vigyázzon, mert lejár a határidő!

2017. augusztus 16. Augusztus 30-ig a cégek képviselőinek regisztrálniuk kell a Cégkapu rendszerébe, az állam ugyanis januártól elektronikusan ezen keresztül fog velük kommunikálni. Akinek van Ügyfélkapu-regisztrációja, annak csak néhány perc a procedúra, akinek viszont nincs, annak most el kell zarándokolnia egy kormányhivatalba.

Már csak két hét áll a cégek rendelkezésére, hogy képviselőjük bejelentkezzen a Cégkapuba, noha a szolgáltatás maga csak 2018. januárjában indul el. A gazdálkodó szervezetek számára ugyanis januártól kötelező lesz a közvetlen elektronikus kapcsolattartás az állami szervezetekkel, és ehhez kell a regisztráció. A Cégkapu tárhelyébe érkezik majd jövőre minden hivatalos küldemény például a NAV-tól és az önkormányzattól is. Ez az Ügyfélkapuhoz hasonlóan működik majd, csak ide a céggel kapcsolatos hivatalos iratok fognak elektronikusan érkezni. A Cégkapu lehetővé teszi, hogy a vállalkozás minden illetékes munkatársa egy helyen férjen hozzá a szervezet hivatalos levelezéséhez. Ezen belül azonban a társaságoknak lehetőségük van arra is, hogy az egy helyre érkező küldeményeket jogosultsághoz kössék, és adott küldemények kizárólag a megfelelő jogosultsággal rendelkező munkatársak által váljanak elérhetővé.

Kinek kell?


A regisztrációt a gazdálkodó szervezet (bt-k, kft-k, kkt-k, nyrt-k, zrt-k, alapítványok, egyesületek) képviselője teheti meg itt online, ha rendelkezik már ügyfélkapus regisztrációval. Ebben az esetben a procedúra tényleg csak néhány percet vesz igénybe. Ennek ellenére nem célszerű az utolsó pillanatig húzni a dolgot. Várhatóan így is sokan fogják az utolsó napokra időzíteni a regisztrációt, így nem lenne meglepő, ha akkor lefagyna a rendszer. (Persze a hivatalos kommunikáció ilyenkor az szokott lenni, hogy csak lelassult a szerver.) Akinek nincs Ügyfélkapuja, most fel kell kerekednie, és elintéznie azt egy kormányhivatalban vagy okmányirodában. Tehát ezt is bele kell kalkulálni az ügyintézésbe.

A regisztráció során szükség lesz egy e-mail címre, ahova az értesítés érkezik majd, amikor a tárhelyen landol egy hivatalos levél. Vagyis olyan e-mail cím kell, amit tényleg naponta lát a cég képviselője, vagy erről az e-mail címről automatikusan továbbítja a leveleket egy olyanra, amit mindenképp lát valaki a cég vezetéséből. Lehetőség lesz majd arra is, hogy további felhasználókat regisztráljunk, ezt azonban csak akkor tudjuk megtenni, amikor 2017. december 1-jétől elindul a szolgáltatás. Vagyis most csak regisztrálni tudunk, de még nem működik.
Fontos tudni, hogy az egyéni vállalkozók nem nyithatnak Cégkaput, számukra továbbra is az Ügyfélkapu biztosítja az elektronikus kapcsolattartást. 


Noha a regisztrációt augusztus végéig kell elvégezni, a törvény egy átmeneti felkészülési időszakot biztosít. 2017. december 31-ig nem kell szankciótól tartania a bejelentési kötelezettségét időben nem teljesítő gazdálkodónak, azonban a türelmi idő lejárta után a mulasztó cégeknek hatósági ellenőrzésre és felügyeleti eljárásra is számítaniuk kell.


Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok