Az inflációtól rettegünk a legjobban
A Generali Biztosító friss, reprezentatív kutatása azt vizsgálta, hogy milyen várakozásokkal tekint a lakosság az idei évre: megosztó a kérdés abban a tekintetben, hogy bizakodóak-e 2025 kapcsán vagy sem. A magyarok többsége borúlátó, a megkérdezettek több mint fele nem vár sok jót az új évtől: 56 százalék egyáltalán nem, vagy nem kifejezetten derűlátó az idei évet illetően.
Közel harmaduk gondolja azt, hogy picit jobb évre számíthatunk, míg csupán 12 százalékuk vár nagyon pozitív, fantasztikus évet. A fiatalok és a budapestiek bizakodóbbak a jövő tekintetében, ezzel szemben az 50 felettiek már borúlátóbbak – írja közleményében a biztosító.
Van is ok a félelemre, hiszen a KSH legfrissebb adatai szerint az infláció emelkedik, decemberben átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak a 2023. decemberit, az élelmiszerek egy év alatt 5,4 százalékkal drágultak, míg a lakbér 12,6 százalékkal nőtt. Ráadásul az elemzők további áremelkedést várnak.
Az energiaárak növekedése miatt sem aggódnak az emberek, mintegy 9 százalékuk gondolja azt, hogy emelkednének az árak 2025-ben. A válaszadók 7 százaléka szorong a munkanélküliség növekedésétől és szintén 7 százalékuk tart a klímaváltozás negatív hatásaitól, úgy, mint a szélsőséges időjárástól, aszályoktól, árvizektől. A világjárvány okozta félelmek is enyhültek az elmúlt években, a lakosság csupán 4 százaléka aggódik egy újabb, globális szinten jelentkező vírus megjelenésétől.
A kutatás a napjainkban egyre inkább terjedő mesterséges intelligencia (MI) hatásaitól való félelmekre is rávilágított. Az MI alkalmazásával kapcsolatban gyakran felmerül, hogy elveheti a munkahelyeket, bizonyos szektorokban megszűnhet a humán erőforrás iránti igény, emellett társadalmi egyenlőtlenségeket is okozhat, ha nem fér hozzá mindenki az új technológiákhoz. A vizsgálat azonban rávilágított arra, hogy a lakosság szinte egyáltalán nem tart a mesterséges intelligencia térnyerésétől, csupán 4 százalékuknak vannak aggodalmai ezzel kapcsolatban.
A megkérdezettek 8 százalékának továbbá semmilyen félelme nincsen a 2025-ös évre vonatkozóan.
Szerző: L.J.
Címkék: Generali Biztosító, kutatás, 2025, biztosítás, egészség, infláció, MI, mesterséges intelligencia
Csak a magyarok tizede hiszi el, hogy fantasztikus év lesz 2025
2025. január 23. Míg a kormány a miniszterelnökkel az élén arról győzködi a lakosságot, hogy 2025 fantasztikus év lesz, addig egy friss kutatás szerint a magyarok mindössze 12 százaléka vár nagyon pozitív, fantasztikus évet. A többség nem derűlátó. Az is kiderült, hogy nem a háborútól, hanem az inflációtól rettegünk.A Generali Biztosító friss, reprezentatív kutatása azt vizsgálta, hogy milyen várakozásokkal tekint a lakosság az idei évre: megosztó a kérdés abban a tekintetben, hogy bizakodóak-e 2025 kapcsán vagy sem. A magyarok többsége borúlátó, a megkérdezettek több mint fele nem vár sok jót az új évtől: 56 százalék egyáltalán nem, vagy nem kifejezetten derűlátó az idei évet illetően.
Közel harmaduk gondolja azt, hogy picit jobb évre számíthatunk, míg csupán 12 százalékuk vár nagyon pozitív, fantasztikus évet. A fiatalok és a budapestiek bizakodóbbak a jövő tekintetében, ezzel szemben az 50 felettiek már borúlátóbbak – írja közleményében a biztosító.
Az egészség megőrzése a lakosság fő kívánsága
A kutatás eredményeiből jól látszik, hogy a lakosságot igencsak foglalkoztatja az egészsége: arra a kérdésre, hogy mi lenne az egyetlen kívánságuk 2025-re, a válaszadók nagyobb aránya, több mint harmada valamilyen egészséggel kapcsolatos dolgot kérne. Kiegyensúlyozottabb magánéletet 14 százalékuk, és egy új, a jelenleginél jobban fizető állást szintén 14 százalék szeretne magáénak tudni. Új lakásra a megkérdezettek 12 százaléka, míg új autóra 5 százalékuk vágyik. A kor előrehaladtával a kívánságokkal kapcsolatos attitűd is változik: míg a 16-29 évesek között csupán a megkérdezettek ötödénél kap szerepet az egészség megőrzése, addig az 50-59 évesek 44 százaléka, a 60-75 éves korosztálynál pedig már 60 százalékuk esetén kerül központba valamilyen egészséggel kapcsolatos vágy, kérés.Az infláció emelkedése a magyarok legnagyobb félelme
A lakosság több mint harmada – életkortól, végzettségtől és nemtől függetlenül – az infláció további növekedésétől és az árak elszabadulásától tart a legjobban. Az árak folyamatos emelkedése az általános életszínvonal romlásához vezethet, az alapvető élelmiszerek és szolgáltatások drágulása a mindennapi megélhetésüket befolyásolhatja. Pénzügyi helyzetük alakulására is vegyes várakozásokkal tekintenek: közel 40 százalékuk arra számít, hogy az új évben rosszabb anyagi körülmények közé kerülnek, míg 20 százalékuk szerint kicsit jobb, 10 százalékuk sokkal jobb anyagi helyzetre számít.Van is ok a félelemre, hiszen a KSH legfrissebb adatai szerint az infláció emelkedik, decemberben átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak a 2023. decemberit, az élelmiszerek egy év alatt 5,4 százalékkal drágultak, míg a lakbér 12,6 százalékkal nőtt. Ráadásul az elemzők további áremelkedést várnak.
Nem félünk az MI térhódítása miatt
A Generali kutatásban résztvevők félelmei között második helyen a saját vagy családtagok egészségi állapotának romlása áll, mintegy 17 százalékuk tart ettől a legjobban. Bár a fegyveres konfliktusok száma nőtt az elmúlt időszakban a világ több pontján is, a megkérdezettek csupán tizede fél egy nagyobb, nemzetközi szinten elterjedő háborús konfliktus kitörésétől.Az energiaárak növekedése miatt sem aggódnak az emberek, mintegy 9 százalékuk gondolja azt, hogy emelkednének az árak 2025-ben. A válaszadók 7 százaléka szorong a munkanélküliség növekedésétől és szintén 7 százalékuk tart a klímaváltozás negatív hatásaitól, úgy, mint a szélsőséges időjárástól, aszályoktól, árvizektől. A világjárvány okozta félelmek is enyhültek az elmúlt években, a lakosság csupán 4 százaléka aggódik egy újabb, globális szinten jelentkező vírus megjelenésétől.
A kutatás a napjainkban egyre inkább terjedő mesterséges intelligencia (MI) hatásaitól való félelmekre is rávilágított. Az MI alkalmazásával kapcsolatban gyakran felmerül, hogy elveheti a munkahelyeket, bizonyos szektorokban megszűnhet a humán erőforrás iránti igény, emellett társadalmi egyenlőtlenségeket is okozhat, ha nem fér hozzá mindenki az új technológiákhoz. A vizsgálat azonban rávilágított arra, hogy a lakosság szinte egyáltalán nem tart a mesterséges intelligencia térnyerésétől, csupán 4 százalékuknak vannak aggodalmai ezzel kapcsolatban.
A megkérdezettek 8 százalékának továbbá semmilyen félelme nincsen a 2025-ös évre vonatkozóan.
Szerző: L.J.
Címkék: Generali Biztosító, kutatás, 2025, biztosítás, egészség, infláció, MI, mesterséges intelligencia
Kapcsolódó anyagok
- 2025.02.06 - Kevesebbet költöttek a magyarok decemberben a boltokban
- 2025.02.05 - Ragaszkodnak nyugdíjpénzükhöz az emberek
- 2025.02.04 - Az MCC kutatója szerint megszűnt a szegénység Magyarországon
- 2025.02.03 - Megelégelték az orvosok, hogy romokban az egészségügy
- 2025.01.31 - Kilőttek az ipari termelői árak
- 2025.01.30 - Ki tud most nagyon jól elhelyezkedni? Attól is függ, hol él
- 2025.01.28 - Már nem mondja az MNB, hogy szünetelteti a kamatcsökkentést
- 2025.01.24 - Leálltak az emberek az állampapír-vásárlással
- 2025.01.23 - 50 hónapos mélyponton az üzleti bizalom
- 2025.01.23 - Lakossági forintokból remél Orbán Viktor fantasztikus évet
- 2025.01.19 - Kiderült, hogyan alakulhat a forint árfolyama
- 2025.01.16 - Tömegek maradnak saját háziorvos nélkül
- 2025.01.14 - Begyorsult az infláció decemberben
- 2025.01.09 - Egyre távolodunk az euró bevezetésétől
- 2024.11.07 - OTP: a lakosság negyede nem tud megélni
- 2024.10.01 - Mától él az új orvosi ügyeleti rendszer Budapesten
- 2024.09.30 - Katasztrofálisnak látják az állami egészségügy helyzetét az orvosok
További kapcsolódó anyagok