Olcsóbb lett néhány számlahitel

Csak a megélhetési kölcsön kelendő

Fotó: Latzer Anna
2013. február 11. A jegybanki kamatcsökkentések nem igazán hatottak a megélhetési kölcsönök árára. Most azonban mintha valami megindult volna. Az MKB a múlt hét végétől adja olcsóbban a folyószámlahitelt, és az FHB-nál is engedtek a kamatból. Itt azonban az érintetteknek az öröm mellé rövidesen üröm is jön.

A jegybanki alapkamat 1,5 százalékponttal csökkent, közben azonban az adatbázisunkban szereplő folyószámlahitelek mostanra mindössze 0,16 százalékponttal váltak olcsóbbá (a friss kínálatot itt találja). Ezt sem szabad azonban reálisnak tartani, hiszen éppen a drágábban kínált számlapénzből fogy több. Ezt bizonyítja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatsora is. Eszerint ugyanis a tipikusan a napi megélhetést segítő kölcsönök átlagkamata decemberben 25 százalék felett volt (a számtani átlag akkor nálunk nem érte el a 21 százalékot). A bankok egyébként most kezdtek el a csökkentés irányában lépni.
 
Az MKB a hétvégétől teljes egészében (tehát 1,5 százalékponttal) lejjebb vitte a standard folyószámlahitele kamatát. Az FHB már korábban lépett. Itt a kamatcsökkentés általában nem éri el az egy százalékpontot. Kivéve a Flexibilis elnevezésű kölcsönnél, ahol a kamat 1,7 százalékponttal meglehetősen vonzó szintre esett. Nem sokáig örülhetnek azonban az ilyen hitelt igénylők. Egy hét múlva ugyanis nekik már a kártyás költés után is fizetniük kell. A változtatások között érdemes megemlíteni, hogy a Raiffeisen, amely kifejezetten kampányolt azért, hogy minél többen nyissanak hitelkeretet, a kölcsön kamatát 2012. október elsejétől egy egész százalékponttal megemelte.


Minden ötödik forintnál akadhatnak fizetési gondok


Ha valaki kiszámíthatatlan időre kerül pénzzavarba, akkor még mindig jobb a folyószámlahitel, mint például a hitelkártya. Nem véletlenül, a bankszámlához kapcsolt kölcsönhöz ugyanis rendszeresen érkező jövedelem kell. Nagy gond akkor van, ha ez elapad. Mivel a munkanélküliség növekedésével ez egyre gyakrabban fordulhat elő, a bankok érzékelhetően jobban megnézik, kinek adnak számlahitelt. Ezeknek a kölcsönöknek azonban a jegybank adatai szerint így is minden ötödik forintja nem mentes valamilyen problémától. Tavaly októberre már 11,3 milliárd forintnál vetettek be a bankok fizetéskönnyítést.

Elgondolkodtató az is, hogy miközben a hitelezés tulajdonképpen áll, a megélhetési kölcsönök iránt folyamatos az igény. Számításaink szerint 2012-ben a végtörlesztés és a forintosítás hatását kiszűrve több mint 300 milliárd forinttal csökkentette a lakosság a hiteleit (ennyivel többet törlesztett, mint amennyi új kölcsönt vett fel). Az összes hiteltípus közül kizárólag a megélhetési kölcsönöknél volt növekedés. A folyószámlahitelek állománya 38 milliárd forinttal nőtt (időközben az MNB módosított az adatokon, mert egy bank a hosszabb távra nyújtott hiteleit is ide sorolta, de ez már a korrekció utáni adat).


Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok