A testvérek száma a családi adókedvezménynél is fontos
2025. szeptember 16.
Érettségi után már nem jár családi pótlék, de az egyetemen továbbtanulók eltartottnak számítanak, ezért a kisebb testvér után már magasabb összeget ad az állam. Ehhez viszont lépniük kell a szülőknek, méghozzá minél előbb. A jogosultság igazolása a családi adókedvezmény magasabb összege miatt is fontos.
Miden évben egyre kevesebbet ér a családi pótlék, ennek összege ugyanis 2008-tól változatlan. Ugyanakkor az érettségi után továbbtanulók szüleinek mégis hiányzik ez az összeg, azt ugyanis csak a tanév végéig folyósítják, júliustól már nem jár. (A családi pótlékról, összegéről itt írunk részletesen.)
A hallgatói jogviszony igazolását tehát most szeptemberben érdemes beszerezni, és azzal kérni a testvérekre az emelt összegű családi pótlékot, így júliustól jár majd. Ha valaki ezt csak októberben tudja megtenni, akkor csak augusztustól kapja meg a magasabb járandóságot.
Háromgyerekeseknél egy továbbtanuló és két kisebb testvér esetén 13300 forint gyermekenkénti összeg, összesen 26600 forint helyett tehát gyerekenként 16 ezer forint, összesen 32000 forint jár. A felsőoktatási tanulmányokat folytatók közül csak az első egyetemi vagy főiskolai szintű képzésben részt vevő hallgató számítható be a gyerekszámba.
Mivel 2025 júliusától másfélszeresére nőtt a családi adókedvezmény összege, a jogosultság igazolása gyerekszámtól függően tízezreket jelenthet a családi kasszában.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Lovas Judit
Címkék: családi pótlék, családi adókedvezmény, továbbtanulás, szakképzés, egyetemista, diák, érettségi, felsőoktatás, diploma
Családi pótlék: most kell lépniük az egyetemisták szüleinek
Fotó: clipart.com
Miden évben egyre kevesebbet ér a családi pótlék, ennek összege ugyanis 2008-tól változatlan. Ugyanakkor az érettségi után továbbtanulók szüleinek mégis hiányzik ez az összeg, azt ugyanis csak a tanév végéig folyósítják, júliustól már nem jár. (A családi pótlékról, összegéről itt írunk részletesen.)
Kérni kell a hallgatói jogviszony igazolását
Bár családi pótlék nem jár az egyetemista gyerek után, a felsőoktatási intézményben továbbtanuló gyermek beleszámít az eltartottak számába. Ez azt jelenti, hogy ha van kisebb testvér (vagy más kedvezményezett eltartott), aki után még jár családi pótlék, kérvényezheti a szülő, hogy a számításkor vegyék figyelembe az egyetemista diákot is. Ez azért fontos, mert így magasabb összeget kaphatnak. Ezt azonban csak a tanév megkezdése után, az érvényes hallgatói jogviszony igazolásával lehet kérni, két hónapra visszamenőlegesen. Vagyis nem automatikus.A hallgatói jogviszony igazolását tehát most szeptemberben érdemes beszerezni, és azzal kérni a testvérekre az emelt összegű családi pótlékot, így júliustól jár majd. Ha valaki ezt csak októberben tudja megtenni, akkor csak augusztustól kapja meg a magasabb járandóságot.
Mekkora összeg jár?
Egy kétgyermekes családnál, ha a nagyobbik leérettségizett és egyetemen továbbtanul, akkor nem az egy gyermek után járó után járó 12200 forint családi pótlékot, hanem a kétgyermekesek után gyermekenként járó 13300 forintot kaphatja meg a szülő a fiatalabb gyermek után. (A családi pótlék havi összege ebben a cikkünkben található.)Háromgyerekeseknél egy továbbtanuló és két kisebb testvér esetén 13300 forint gyermekenkénti összeg, összesen 26600 forint helyett tehát gyerekenként 16 ezer forint, összesen 32000 forint jár. A felsőoktatási tanulmányokat folytatók közül csak az első egyetemi vagy főiskolai szintű képzésben részt vevő hallgató számítható be a gyerekszámba.
Más a helyzet a szakképzésnél
Más a helyzet, ha nem egyetemen tanul tovább az érettségizett diák, hanem a szakképzésben, ismét közoktatási intézmény nappali tagozatán. Ekkor annak a tanévnek a végéig jogosult a szülő a családi pótlékra, amelyik évben a gyermek betölti a 20. életévét. Nem jár azonban automatikusan, érettségi után igényelni kell. Ha elmúlik 20 éves, akkor ugyanaz a helyzet, mintha egyetemen tanulna tovább: vagyis nem jár a családi pótlék, de ha kéri a szülő, a gyermekek számába (eltartottként) beleszámíthat.Változik a családi adókedvezmény is
Családi adókedvezményt addig vehetünk igénybe a gyerek után, amíg a családi pótlék is jár. Továbbtanulóként azonban a gyerekszámba ugyanúgy beleszámít, mint a családi pótlék esetében. Vagyis ha szakképzésben vesz részt, 20 éves koráig (tanév végéig) még kaphat a szülő családi pótlékot, és akkor a családi adókedvezménybe is ugyanúgy veszik számba, mint korábban. Ha viszont elmúlt 20 éves vagy egyetemre, főiskolára megy tovább, akkor júliustól már nem jár utána a családi adókedvezmény sem. De beleszámít az eltartottak számába, így a magasabb összegű kedvezményt lehet a fiatalabb testvérre (testvérekre) igénybe venni.Mivel 2025 júliusától másfélszeresére nőtt a családi adókedvezmény összege, a jogosultság igazolása gyerekszámtól függően tízezreket jelenthet a családi kasszában.
Szólni kell a munkáltatónak
A dolgozóknak az év elején kell nyilatkozniuk a munkáltatóknak a családi adókedvezményről, tehát a munkáltató év közben nem fogja tudni, hogy változás történt. Ezért a mi felelősségünk, hogy jelezzük: a gyerek után már nem jár családi adókedvezmény, viszont a számításnál figyelembe kell venni. Ehhez hallgatói jogviszony igazolása kell majd.Fontos a diák keresete is
Ha a továbbtanuló diáknak rendszeres jövedelme van, már nem számít eltartottnak, vagyis nem vehető figyelembe a családi pótlék számításánál. A jogszabály szerint rendszeres jövedelemnek kell tekinteni azt, ami három egymást követő hónapban meghaladja a mindenkori legkisebb munkabér összegét. A minimálbér összege2025-ben bruttó 290 800 forint. Ha a diák három hónapon keresztül ennél több jövedelemhez jut, akkor ezt 15 napon belül jelezni kell az államkincstárnak, és a negyedik hónaptól már nem számít az eltartottak közé. Ekkortól sem a családi pótlék, sem a családi adókedvezmény számításánál nem lehet vele számolni. Ha viszont csökken a keresete, ismét lehet kérni, hogy vegyék számításba eltartottként.
A családi pótlék és a családi adókedvezmény havi összege itt található.
A diákok munkavállalásával és adózásával kapcsolatos, 2025-ös szabályokat részletesen itt foglaltuk össze.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: családi pótlék, családi adókedvezmény, továbbtanulás, szakképzés, egyetemista, diák, érettségi, felsőoktatás, diploma
Kapcsolódó anyagok
- 2025.09.22 - Tömegével buktak le kereskedők a Balatonnál és a Velencei-tónál
- 2025.09.17 - Jól megszedi magát rajtunk az állam
- 2025.09.16 - Szja-kedvezmény: ezt kell tenniük a háromgyerekes anyáknak
- 2025.07.25 - Mutatjuk, hogyan adózik a diákmunka 2025-ben
- 2025.06.25 - Nagyot nő a családi adókedvezmény, de nem mindenkinek
- 2025.05.22 - Leérettségizik a gyerek? Mondjon búcsút a családi pótléknak!
- 2025.05.22 - Családi pótlék és családi adókedvezmény összege 2025-ben
- 2024.02.08 - A családi pótlék és a családi adókedvezmény összege 2024-ben
További kapcsolódó anyagok