Kidobták a „Hét mesterlövész” közül
2024. január 30.
Kiábrándító eredményekről számolt be a világ legsikeresebb elektromos autógyártója múlt héten, ráadásul az elemzőket a vezetőség magyarázatai sem győzték meg igazán. Lassabb növekedésre készülnek a Teslánál, a részvények nem reagáltak jól a hírekre.
A 2023 negyedik negyedéves eredmények bejelentésének időszakát éljük most, a vezető amerikai nagyvállalatok sorra közlik a számaikat. Múlt szerdán a Tesla ismertette a főbb eredményeit, és ezen a hétfőn a teljes jelentést is elküldték a megfelelő hatóságoknak. A kibontakozó kép nem kifejezetten rózsás, a cég jelenleg több kihívással is küzd. Miközben az eladott autók száma 38 százalékkal nőtt, a bevétel közel sem tartotta a lépést: alig 3 százalékkal haladták meg a tavalyi értéket – mindezért a már többször elemzett árháború a felelős, amit maga Elon Musk robbantatott ki 2023 legelején.
Forrás: marketwatch.com
Az elemzők több okból is csalódottak voltak az eredmények bejelentetését követően. Egyrészt nem látszódik, hogy mi az a program vagy termék, ami rövid távon megoldást jelenthetne a csökkenő marzsokra és a kiélezett árversenyre. A Tesla bejelentette ugyan, hogy egy új, kisebb és olcsóbb platformot fejlesztenek, amit „Redwood” kóddal illetnek, és amitől jelentős sikereket várnak. Ennek a „Model 2” néven is ismert tervezett gépkocsinak azonban csak 2025 második félévében kezdődhet meg leghamarább az értékesítése Musk elmondása szerint. Természetesen lehet kétkedve fogadni az időzítésre vonatkozó előrejelzést, hiszen Musk sajnos elhíresült arról, hogy gyakran úgy ígér fejlesztéseket és időpontokat, hogy végül azokat nem sikerül tartani (gondoljunk a Cybertruck pick-upra vagy a Semi teherautóra).
Az elemzők másrészt azért is voltak csalódottak, mert eléggé rosszul sikerült az eredmények közzétételét követő telefonos értekezlet. Ez egy minden cég által minden negyedévben megtartott tájékoztató, ahol a vezetők magyarázzák a bizonyítványt, és válaszolnak a felmerülő elemzői kérdésekre. Ezzel szemben a Wedbush Securities elemzője, Daniel Ives úgy fogalmazott, hogy „teljesen tévedtünk, amikor azt hittük, hogy Musk és csapata majd felnőttként viselkednek és stratégiai és pénzügyi válaszokat adnak az árcsökkentések, a marzsok és a változó kereslet témakörében... ehelyett egy általános hosszú távú Tesla jövőképet kaptunk”.
A 2023-as évben a részvénypiaci növekedésnek a technológiai cégek voltak a motorjai, a CNBC jól ismert megmondó embere, Jim Cramer be is vezette a „Hét mesterlövész” kategóriát, az általa legjobbnak tartott 7 cégről: az Apple, Intel, Nvidia, Microsoft, Amazon, Alphabet és Meta mellett a Tesla volt a hetedik vállalat, amely kiemelkedően jól teljesített tavaly. A mostani csalódást keltő eredmények után azonban Cramer élő adásban jelentette be, hogy kidobja a Teslát a Hét mesterlövész köréből, mert elfogadhatatlan, hogy nincs magas növekedés a cégben.
Szerző: Szepesi László
Címkék: befektetés, tőzsde, árfolyam, Elon Musk, Tesla, autógyár, elektromos, részvény
Csalódást okoztak a Tesla számai
Fotó: Pixabay
A 2023 negyedik negyedéves eredmények bejelentésének időszakát éljük most, a vezető amerikai nagyvállalatok sorra közlik a számaikat. Múlt szerdán a Tesla ismertette a főbb eredményeit, és ezen a hétfőn a teljes jelentést is elküldték a megfelelő hatóságoknak. A kibontakozó kép nem kifejezetten rózsás, a cég jelenleg több kihívással is küzd. Miközben az eladott autók száma 38 százalékkal nőtt, a bevétel közel sem tartotta a lépést: alig 3 százalékkal haladták meg a tavalyi értéket – mindezért a már többször elemzett árháború a felelős, amit maga Elon Musk robbantatott ki 2023 legelején.
Az akár 25-30 százalékos árcsökkentésekkel a Tesla célja kettős volt; egyrészt meg akarták védeni a piaci részesedésüket, másrészt érzékeny veszteséget akartak okozni a hagyományos autógyáraknak, amelyek éppen igyekeztek betörni a gyorsan növekvő villanyautós piacra. Utóbbi célt látványosan jól sikerült teljesíteni, hiszen a Ford és a GM is hivatalosan bejelentette, hogy az elszenvedett pénzügyi veszteségek miatt több új autó programjukat is kénytelenek törölni.
A stratégia egyik nagy hátulütője természetesen az, hogy ezek az árcsökkentések a Tesla pénzügyeit is érzékenyen érintették. Az árcsökkentések miatt a korábban megszokott, és a befektetők által kimondottan nagyon kedvelt, kiemelkedően magas autóértékesítési nyereségességi ráta a 2023-as évben sajnos erősen visszaesett, a 2022-es 24 százalékról alig 17 százalékra. Míg ez az érték még mindig magasabb, mint a hagyományos autógyárak hasonló mutatója, de a csökkenés mértékét többen figyelemreméltónak találták.Negatív a fogadtatás
Az eredményekre nem meglepő módon a befektetők részvényeladásokkal reagáltak, így a részvény ára csökkent. Idén a Tesla 25 százalékot esett, míg a S&P 500 index 2,5 százalékkal növekedett, azaz Elon Musk cégének teljesítménye finoman szólva sem követi a piac többi részét.A Tesla részvény árfolyama az elmúlt 12 hónapban
Az elemzők több okból is csalódottak voltak az eredmények bejelentetését követően. Egyrészt nem látszódik, hogy mi az a program vagy termék, ami rövid távon megoldást jelenthetne a csökkenő marzsokra és a kiélezett árversenyre. A Tesla bejelentette ugyan, hogy egy új, kisebb és olcsóbb platformot fejlesztenek, amit „Redwood” kóddal illetnek, és amitől jelentős sikereket várnak. Ennek a „Model 2” néven is ismert tervezett gépkocsinak azonban csak 2025 második félévében kezdődhet meg leghamarább az értékesítése Musk elmondása szerint. Természetesen lehet kétkedve fogadni az időzítésre vonatkozó előrejelzést, hiszen Musk sajnos elhíresült arról, hogy gyakran úgy ígér fejlesztéseket és időpontokat, hogy végül azokat nem sikerül tartani (gondoljunk a Cybertruck pick-upra vagy a Semi teherautóra).
Az elemzők másrészt azért is voltak csalódottak, mert eléggé rosszul sikerült az eredmények közzétételét követő telefonos értekezlet. Ez egy minden cég által minden negyedévben megtartott tájékoztató, ahol a vezetők magyarázzák a bizonyítványt, és válaszolnak a felmerülő elemzői kérdésekre. Ezzel szemben a Wedbush Securities elemzője, Daniel Ives úgy fogalmazott, hogy „teljesen tévedtünk, amikor azt hittük, hogy Musk és csapata majd felnőttként viselkednek és stratégiai és pénzügyi válaszokat adnak az árcsökkentések, a marzsok és a változó kereslet témakörében... ehelyett egy általános hosszú távú Tesla jövőképet kaptunk”.
Nem mesterlövész többé
Amikor még sokkal nagyobb volt a növekedés üteme és kiemelkedően magas a nyereségesség, akkor talán ezek a viselkedések jobban elfogadhatóak voltak, de úgy tűnik, hogy ezeket a piac a mostani gyengébb pénzügyi teljesítmény tükrében már nem fogadja el. Az igazán rossz hír a Tesla befektetők számára most az, hogy még a cég vezetői is a növekedés lassulásával számolnak. Márpedig a mostani részvényárfolyam akkor számít elfogadhatónak, ha a korábban megszokott, a jelenleginél jóval magasabb, akár évi 50 százalékos növekedést is képes felmutatni a cég.A 2023-as évben a részvénypiaci növekedésnek a technológiai cégek voltak a motorjai, a CNBC jól ismert megmondó embere, Jim Cramer be is vezette a „Hét mesterlövész” kategóriát, az általa legjobbnak tartott 7 cégről: az Apple, Intel, Nvidia, Microsoft, Amazon, Alphabet és Meta mellett a Tesla volt a hetedik vállalat, amely kiemelkedően jól teljesített tavaly. A mostani csalódást keltő eredmények után azonban Cramer élő adásban jelentette be, hogy kidobja a Teslát a Hét mesterlövész köréből, mert elfogadhatatlan, hogy nincs magas növekedés a cégben.
Szerző: Szepesi László
Címkék: befektetés, tőzsde, árfolyam, Elon Musk, Tesla, autógyár, elektromos, részvény
Kapcsolódó anyagok
- 2024.10.15 - Csalódást okozott a Tesla robotaxi bemutatója
- 2024.09.10 - Elon Musk nagyot nyerhet Trump győzelme esetén
- 2024.05.13 - Ismét a magyarok kedvence lett a Suzuki
- 2024.04.10 - Már csak a Robotaxi mentheti meg a Teslát?
- 2024.04.03 - Disney: 26 milliárd forint a szavazatokért
- 2024.02.29 - Tízmilliós büntetést kapott egy magánszemély tőzsdei manipuláció miatt
- 2024.02.20 - Gigabírságot kapott a tőzsdét manipuláló cégalapító
- 2024.02.20 - Megugrott a használtautók adásvétele
- 2024.02.19 - Új indexeket indított a hazai tőzsde
- 2024.02.07 - Rekordot döntött a Meta
- 2024.02.05 - Heavy metal dobos perelte be a világ leggazdagabb emberét
- 2023.10.31 - Brutálisat fékezett a Ford
- 2023.10.18 - Drága-e a Tesla?
- 2023.07.04 - Vegyesen teljesítenek Musk cégei
- 2023.04.20 - Megvan a Tesla kihívója?
- 2023.01.17 - Elérte a gödör alját a Tesla?
- 2022.11.02 - Milliárdos Musk álom
- 2022.05.16 - Ez Elon Musk egymilliárd dolláros vicce?
- 2021.02.16 - Eljárás indulhat a Tesla vezére ellen árfolyam-manipuláció miatt
További kapcsolódó anyagok