Holnap összeül az Alkotmánybíróság
2014. október 13.
Összeállításunkból kiderül, mely bankok devizahiteles ügyfelei számíthatnak 2015 elején pénzvisszatérítésre, jóváírásra. Sokan vélik úgy, hogy az önkormányzati választások mostani lezárulása után válik világossá, mennyire komolyan szánta el magát a kormány a bankok elszámoltatására. A folyamatot akár meg is akaszthatja az Alkotmánybíróság.
Az elszámoltatási törvényben szereplő határidőket és a konkrét teendőket, az adósok számára fontos részleteket korábbi cikkünkben már sorra vettük. (A jogszabályról itt talál részleteket, a hozzá benyújtott jókora módosítási csomagról pedig itt olvashat). A futószalagon futó perek között azonban sokan csak a fejüket kapkodják, nem képesek átlátni, vajon rájuk milyen visszatérítési időpont vonatkozik. Ehhez segítségként összeállítottuk azoknak a hitelintézeteknek a listáját, amelyek pert indítottak annak bizonyítása érdekében, hogy tisztességesen emeltek díjat, illetve kamatot (a listát és erről a részleteket itt nézheti meg). Aki nem találja finanszírozóját a felsoroltak között, annak január végéig kell értesítést kapnia az elszámolásról.
Az ügyvédek egy része még mindig inkább a saját utas eljárásokra ösztönzi az adósokat (többen jelezték, hogy még a napokban is kaptak perre buzdító megkeresést). Az adósok által indított perek közben állnak. Az állam pedig kifejezetten ösztönzi a megegyezést – átvállalja a peres eljárás illetékét, ha egyezség születik vagy a felek közösen kérik a per megszüntetését. Ehhez képest nem sok megállapodásról lehet hallani. Kivétel azért akad.
A Raiffeisen Lízinggel sikerült peren kívüli egyezséget kötni – számolt be a hitelsikerek.hu. Az adós 4,5 millió forint svájci frank alapú kölcsönt vett fel autóvásárláshoz. Amikor a hitelszerződést 2012-ben felmondták, a lízingcég még 5,5 millió forintot követelt az adóstól, de közben már visszavette az autót is. A kiegyezés keretében a hitelfelvevő lemondott az elszámolási törvény alapján neki (esetleg) járó követeléseiről. Arról, hogy végül hogyan jött ki a dologból, annyit közöltek: a megfizetett havi törlesztések, valamint a gépjárműről való lemondás hozzávetőlegesen akkora összeget tett ki, mint a folyósított kölcsön összege volt.
Nem elképzelhetetlen, hogy végül azok döntése bizonyul helyesnek, akik időközben inkább kiegyeztek bankjukkal. Sokan vélik úgy, hogy az önkormányzati választások mostani lezárulása után derül csak igazán ki, mennyire komolyan szánta el magát a kormány a bankok elszámoltatására. A visszakozás egyik lehetséges módja pedig az, ha az Alkotmánybíróság (Ab) – legalább részben – kifogásolja az adósmentő törvényt vagy akár az elszámoltatás módját.
A testület keddi ülésének napirendjén mindenestre már szerepel a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak tisztességtelenségével kapcsolatos törvényt támadó bírói indítványok ügye. Ezt Bitskey Botond, az Ab főtitkára közölte az MTI-vel. A nyilatkozatból az is kiderült, hogy az Ab egyesítette az eddig a Fővárosi Törvényszékről beérkezett indítványokat, és megkezdődött a határozattervezet előkészítése is. A határozat meghozatalához várhatóan több ülésre is szükség lesz, így nem valószínű, hogy a jövő héten döntés születik - mondta Bitskey. A testületnek bírói indítvány esetében 90 napja van határozata meghozatalára, ami december első felében jár le. Így szinte egy pillanattal az elszámoltatás előtt akár le is állítható az egész folyamat.
A gyanakvóknak az is feltűnt, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pályázatán összesen 78 millió forintos támogatást elnyert húsz nonprofit szervezet között érdekes nevek is szerepelnek. A hvg.hu által közzétett listán megtalálható például a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdekképviseleti Egyesület (PITEE) is. Az a szervezet, amely honlapján buzdítja az adósokat alkotmányjogi panasz benyújtására. Ehhez egyébként még formanyomtatványt is közzétesznek.
Nézze meg a perelő bankok listáját!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: adósmentő törvény, devizahitelek, perek, bankok, elszámoltatás, MNB, Alkotmánybíróság
Devizások: jön az igazság pillanata?
Fotó: kormany.hu

Fordulatként értékelték több cikkben is, hogy múlt szerdán a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és új tárgyalásra kötelezte a bíróságot a UCB Ingatlanhitel magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos perében. Emlékezetes, hogy ez az ügy is azon kevesek közé tartozott, amelyben részsikert ért el a hitelintézet. Az újratárgyalásra azonban – mint az a bíró szavaiból kiderült – eljárásjogi szabálysértés miatt kerül sor: a törvényszék nem foglalkozott a felperes pénzintézet által benyújtott kereset egyes részeivel.
Akad már egyezséggel zárult per
Az ügyvédek egy része még mindig inkább a saját utas eljárásokra ösztönzi az adósokat (többen jelezték, hogy még a napokban is kaptak perre buzdító megkeresést). Az adósok által indított perek közben állnak. Az állam pedig kifejezetten ösztönzi a megegyezést – átvállalja a peres eljárás illetékét, ha egyezség születik vagy a felek közösen kérik a per megszüntetését. Ehhez képest nem sok megállapodásról lehet hallani. Kivétel azért akad.
A Raiffeisen Lízinggel sikerült peren kívüli egyezséget kötni – számolt be a hitelsikerek.hu. Az adós 4,5 millió forint svájci frank alapú kölcsönt vett fel autóvásárláshoz. Amikor a hitelszerződést 2012-ben felmondták, a lízingcég még 5,5 millió forintot követelt az adóstól, de közben már visszavette az autót is. A kiegyezés keretében a hitelfelvevő lemondott az elszámolási törvény alapján neki (esetleg) járó követeléseiről. Arról, hogy végül hogyan jött ki a dologból, annyit közöltek: a megfizetett havi törlesztések, valamint a gépjárműről való lemondás hozzávetőlegesen akkora összeget tett ki, mint a folyósított kölcsön összege volt.
Nem elképzelhetetlen, hogy végül azok döntése bizonyul helyesnek, akik időközben inkább kiegyeztek bankjukkal. Sokan vélik úgy, hogy az önkormányzati választások mostani lezárulása után derül csak igazán ki, mennyire komolyan szánta el magát a kormány a bankok elszámoltatására. A visszakozás egyik lehetséges módja pedig az, ha az Alkotmánybíróság (Ab) – legalább részben – kifogásolja az adósmentő törvényt vagy akár az elszámoltatás módját.
Az MNB támogatja az egyik „ellenállót”
A testület keddi ülésének napirendjén mindenestre már szerepel a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak tisztességtelenségével kapcsolatos törvényt támadó bírói indítványok ügye. Ezt Bitskey Botond, az Ab főtitkára közölte az MTI-vel. A nyilatkozatból az is kiderült, hogy az Ab egyesítette az eddig a Fővárosi Törvényszékről beérkezett indítványokat, és megkezdődött a határozattervezet előkészítése is. A határozat meghozatalához várhatóan több ülésre is szükség lesz, így nem valószínű, hogy a jövő héten döntés születik - mondta Bitskey. A testületnek bírói indítvány esetében 90 napja van határozata meghozatalára, ami december első felében jár le. Így szinte egy pillanattal az elszámoltatás előtt akár le is állítható az egész folyamat.
A gyanakvóknak az is feltűnt, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pályázatán összesen 78 millió forintos támogatást elnyert húsz nonprofit szervezet között érdekes nevek is szerepelnek. A hvg.hu által közzétett listán megtalálható például a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdekképviseleti Egyesület (PITEE) is. Az a szervezet, amely honlapján buzdítja az adósokat alkotmányjogi panasz benyújtására. Ehhez egyébként még formanyomtatványt is közzétesznek.
Nézze meg a perelő bankok listáját!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: adósmentő törvény, devizahitelek, perek, bankok, elszámoltatás, MNB, Alkotmánybíróság
Kapcsolódó anyagok
- 2014.11.10 - Devizások: mégis kötelező lesz a forintra váltás!
- 2014.11.10 - Devizások: akad még kérdőjel
- 2014.10.15 - Kiderült: mindenki tudott a banki tisztességtelenségről
- 2014.10.13 - Kinyírta az árfolyamgátat az elszámoltatás
- 2014.10.07 - Elszámoltatás: itt a törvény!
- 2014.10.02 - Sorra mondják fel a hiteleket a bankok?
- 2014.09.25 - Devizások: mennyi lehet az annyi?
- 2014.09.23 - Elszámoltatás: itt az újabb csomag
- 2014.09.15 - Elbukhat-e az adósmentés?
- 2014.09.13 - Befellegzett az adóspereknek
További kapcsolódó anyagok