Pórul járhattak a bankbetétekből menekülők
2014. március 6.
Közel egy százalékot esett eddig idén a pénzpiaci alapok éves hozama, a rövid kötvényalapoknál ennél is nagyobb a csökkenés. Nagyot csalódhatnak, akik bankbetét helyett ide teszik a pénzüket. Az akciós bankbetét ugyanis jobban hozott az elmúlt egy évben. Magas hozam már csak nagy kockázat mellett képzelhető el.
Egy évvel ezelőtt még 5-6 százalékos akciós kamatot is kaphatott lekötött betétjére a megtakarító, a jobban teljesítő legnagyobb pénzpiaci alapok viszont mindössze 3-4 százalékot hoztak. (A befektetési alapok legfrissebb hozamát itt találja.) A rövid távra lekötött bankbetét alternatívájaként is számon tartott befektetések 12 havi hozama tavaly év végén még 4-4,8 százalékon állt, a csökkenés két hónap alatt közel egy százalék. A jelenlegi akciós kamatok (a betéti kamatokat itt kalkulálhatja) egy évre legfeljebb 3 százalék körül szóródnak, de a többség 2 százaléknál nem ajánl többet. Ez pedig azt jelenti, hogy ha nem változnak a pénzpiaci folyamatok (azaz ha nem indul el a kamatemelés) talán 1,5 százalékos hozam várható a következő egy évre a pénzpiaci alapoktól.
Ennél valamivel többet hozhatnak a rövid kötvényalapok, amelyek 4,2-7,4 százalékot tudtak kitermelni az elmúlt 12 hónap alatt. (December végén még 5-9 százalék volt.) A jövőt tekintve sem rózsás a helyzet, legfeljebb 4-5 százalékra lehet számítani. Igaz, ez jelentősen megváltozhat, ha a pénzpiaci helyzet is változik. Akár mínuszba is fordulhat a hozam. Ezzel pedig nem biztos, hogy minden megtakarító tisztában van, aki ide teszi a pénzét. Januárban a rövid kötvényalapok voltak a legnépszerűbb befektetési alap kategória, akkor 50 milliárd forint áramlott ide. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a korábbi hozamokat ott megtalálja.)
Aki a bankbetétet a befektetési jegy magasabb várható hozamáért hagyja el, annak figyelembe kell vennie, hogy a betéti kamatoknál csak a kockázatosabb alapok hozhatnak többet. Minden befektetési alapról közzé kell tenni a kötelező Kiemelt Befektetői Információk elnevezésű tájékoztatót, amiben az alap kockázati besorolását is megtaláljuk 1-7-ig. A pénzpiaci alapok 1-es, 2-es, a rövid kötvényalapok jellemzően 3-as besorolást kapnak. Ezek tehát a biztonságosabb kategóriát képviselik, azonban - szemben a bankbetéttel – nem vonatkozik rájuk a betétgarancia, és az árfolyam változása miatt akár veszteségbe is fordulhat a hozamuk. A befektetési jegyek vásárlása plusz költségeket is jelent, ezekhez ugyanis értékpapírszámlát kell nyitni, és a jegyek vásárlását illetve eladását is költség terhelheti.
Az elmúlt évben slágertermékké alakult abszolút hozamú befektetési alapok már a kiemelten kockázatos kategóriát képviselik. Igaz, itt találhatunk kiemelkedően jó, de negatív hozamokat is. Aki ide teszi a pénzét, annak a magas kockázaton kívül azzal is tisztában kell lennie, hogy a befektetést hosszabb távúnak kell tekinteni, tehát nem ez a néhány hónapos bankbetét alternatívája.
A pénzpiaci és a kötvényalapok részletes, 2014. március 5-i hozamát itt találja.
A betéti kamatokat itt kalkulálhatja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Forrás: Azénpénzem.hu összeállítás a BAMOSZ kalkulátora alapján
Megjegyzés: A táblázatba a legnagyobb befektetési alapok közül kerültek ki a legtöbb hozamot elérők.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: befektetési alap hozama, befektetési alap, BAMOSZ, kötvényalap, pénzpiaci alap, abszolút hozam, abszolút hozamú alap, állampapír
Durván estek a hozamok

Alapok toplistája (2014. március 5-én)
Pénzpiaci | 12 hó | Rövid kötvény | 12 hó | Hosszú kötvény | 12 hó |
---|---|---|---|---|---|
Megnevezés | Hozam | Megnevezés | Hozam | Megnevezés | Hozam |
Pioneer Pénzpiaci | 4,00% | Erste Nyíltvégű Kötv | 7,40% | OTP Maxima | 8,30% |
Erste Pénzpiaci | 3,60% | Concorde Rövid Kötvény | 6,60% | Pioneer Kötvény A | 7,80% |
CIB Pénzpiaci | 3,50% | OTP Optima | 5,50% | Concorde Kötvény | 7,20% |
CIB Hozamgarantált Betét Likviditási | 3,40% | K&H Aranykosár | 5,10% | Raiffeisen Kötvény | 7,10% |
Raiffeisen Tőke- és Hozamvédett Likviditási | 3,30% | Budapest (I.) Állampapír | 4,50% | K&H Kötvény | 6,90% |
Takarék Likviditási | 3,30% | Raiffeisen Kamat Prémium | 4,20% | Erste XL Kötvény | 6,70% |
Megjegyzés: A táblázatba a legnagyobb befektetési alapok közül kerültek ki a legtöbb hozamot elérők.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: befektetési alap hozama, befektetési alap, BAMOSZ, kötvényalap, pénzpiaci alap, abszolút hozam, abszolút hozamú alap, állampapír
Kapcsolódó anyagok
- 2015.04.10 - Befektetési alapok hozama 2015. április 9-én
- 2014.09.12 - Kétszámjegyű hozamok a kitartóknak
- 2014.06.13 - Befektetési alapok hozama 2014. június 12-én
- 2014.05.09 - Legalább ekkora hozamot akarunk!
- 2014.05.09 - Befektetési alapok hozama 2014. május 8-án
- 2014.04.16 - Slágertermékbe fektetjük a pénzt
- 2014.04.10 - Befektetnél? Segítünk!
- 2014.04.04 - Van, ahol nőtt a hozam
- 2014.04.04 - Befektetési alapok hozama 2014. április 3-án
- 2014.03.28 - Ők kezelik legjobban a pénzünket
- 2014.03.19 - Itt vannak a legjobb kamatok
- 2014.03.19 - Friss számok: megint lenyomták az állampapírt
- 2014.03.14 - Így harcol az állam a pénzünkért
- 2014.03.06 - Befektetési alapok hozama 2014. március 5-én
- 2014.02.28 - Kapcsolt áruval akcióznak a bankok
- 2014.02.18 - Újabb rekord: ide önti a pénzét a magyar
- 2014.02.10 - Veszteséget hoztak az állampapírok
- 2014.02.10 - Befektetési alapok hozama 2014. február 7-én
- 2014.01.20 - Ez lett mostanra a sztárbefektetés
- 2014.01.09 - Befektetési alapok hozama 2013. december 31-én
- 2014.01.09 - Megmutatjuk, mennyit fialt a befektetők pénze 2013-ban
- 2013.12.20 - Tovább ömlik a lakosság pénze az alapokba
- 2013.12.20 - Befektetési alapok hozama 2013. december 19-én
- 2013.11.21 - Befektetési alapok hozama 2013. november 20-án
- 2013.11.21 - Ide tettek 100 milliárdot a befektetők
- 2013.10.25 - Befektetési alapok hozama 2013. október 24-én
- 2013.10.25 - A forint gyengülésére számítunk
- 2013.08.23 - Befektetési alapok hozama 2013. augusztus 22-én
- 2013.08.23 - Így veszíthetsz az állampapíron
További kapcsolódó anyagok