A nagyon forgalmas turistahelyeket jobb elkerülni!
2018. január 22.
Összegyűjtöttük, hogy múlt pénteken milyen áron lehetett beszerezni az eurót néhány banknál és a legjobb valutaváltóknál. Érdemes résen lenni, hiszen eurónként majdnem 30 forintos különbség is akad.
A banki pénztárakban a hétvége előtt átlagosan 318 forintért, míg a valutaváltóknál 310 forintért lehetett beszerezni az eurót, a kártyákat használókkal pedig 314,3 forinton számoltak el. Tavaly januárban három olyan bank (MKB, OTP, Raiffeisen) is akadt, ahol a plasztikpénz olcsóbb volt, mint a legdrágább váltóknál.
Ilyenre azonban jelenleg egyetlen példa sem akadt. Legalábbis a táblázatunkban szereplő váltóknál. Összeállításainkban rendre a pénzváltók legjobb ajánlatait vetjük össze. Ez a kép azonban némiképp fals, hiszen a nagyon forgalmas helyeken, a határátkelők közelében egyáltalán nem ilyen kedvező árfolyamokkal találkoznak az ügyfelek. A repülőtéren pedig (mint az a múlt pénteken Ferihegyen készült képünkön is látható) brutálisan megsarcolhatják azokat, akik éppen ott szánják el magukat a valutaváltásra.
Százezer forintból a legjobb váltóknál január 19-én átlagosan majdnem 323 euróhoz lehetett jutni. Annak azonban, aki a Ferihegyen szerezte be a közös európai valutát, még 296 euróra sem futotta a százezer forintja (az eladási árfolyam 338,25 forint volt). Visszaváltáskor a jobb váltók átlagosan 307,2 forintot adtak az euróért – a ferihegyi 242,9 forinttal szemben.
Nem tévedés, a reptéri váltónál a marzs száz forinthoz közelít az amúgy általános mintegy három forinthoz képest. Ugyanez az eltérés egyébként a bankoknál 19 forint. Ennyivel kap kevesebbet az, aki visszavált eurót, mint amennyit a közös európai bankjegy vételekor kell fizetnie. Ennek alapján, ha valaki háromszor váltaná oda-vissza a pénzét (forintot euróra, majd fordítva), akkor az induló összeg majdnem 20 százalékának mondhatna búcsút. A pénzvesztésnek ez a módja persze például a reptéren sokkal gyorsabban kivitelezhető.
Nézze meg a cikkhez készült karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: pénzváltó, valutaváltó, bankok, euró, árfolyam, bankkártya
Durván ráfizethet az euróval
A banki pénztárakban a hétvége előtt átlagosan 318 forintért, míg a valutaváltóknál 310 forintért lehetett beszerezni az eurót, a kártyákat használókkal pedig 314,3 forinton számoltak el. Tavaly januárban három olyan bank (MKB, OTP, Raiffeisen) is akadt, ahol a plasztikpénz olcsóbb volt, mint a legdrágább váltóknál.
Az euró forintárfolyama néhány pénzváltónál, banknál 2018. január 19-én | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Pénzváltók | Vételi | Eladási | Bankok | Vételi | Eladási | Deviza eladási* | |
Northline | 305 | 311 | Budapest | 299,15 | 317,65 | 314,57 | |
Centrum Change | 308,7 | 309,18 | CIB | 296,1 | 320,78 | 314,61 | |
Akkad Brosa | 308 | 309,5 | Erste | 297,61 | 319,19 | 317,65 | |
H&Ma | 304 | 312 | K&H | 299,69 | 316,95 | 314,49 | |
BSa | 308 | 310 | MKB | 300,73 | 314,27 | 312,54 | |
Star Changeb | 308 | 309,5 | OTP | 300,57 | 317,88 | 312,32 | |
Correct Changec | 308,5 | 309,45 | Raiffeisen | 300,01 | 318,57 | 313,01 | |
Iblachanged | 307 | 309,5 | UniCredit | 297,7 | 319,29 | 316,88 | |
Gold Changec | 308 | 309,5 | FHB | 299,49 | 317,37 | 312,29 | |
*számlakonverziós, kártyás elszámolás esetén | |||||||
a) változó a kezelési költség b) kezelési költség 0,5 % c) 0,3-0,5%, de max. 6000 Ft kezelési költséget számítanak fel d) 0,7%, 1,5 millió Ft felett max. 4000 Ft a kezelési költség |
Ilyenre azonban jelenleg egyetlen példa sem akadt. Legalábbis a táblázatunkban szereplő váltóknál. Összeállításainkban rendre a pénzváltók legjobb ajánlatait vetjük össze. Ez a kép azonban némiképp fals, hiszen a nagyon forgalmas helyeken, a határátkelők közelében egyáltalán nem ilyen kedvező árfolyamokkal találkoznak az ügyfelek. A repülőtéren pedig (mint az a múlt pénteken Ferihegyen készült képünkön is látható) brutálisan megsarcolhatják azokat, akik éppen ott szánják el magukat a valutaváltásra.
Százezer forintból a legjobb váltóknál január 19-én átlagosan majdnem 323 euróhoz lehetett jutni. Annak azonban, aki a Ferihegyen szerezte be a közös európai valutát, még 296 euróra sem futotta a százezer forintja (az eladási árfolyam 338,25 forint volt). Visszaváltáskor a jobb váltók átlagosan 307,2 forintot adtak az euróért – a ferihegyi 242,9 forinttal szemben.
Nem tévedés, a reptéri váltónál a marzs száz forinthoz közelít az amúgy általános mintegy három forinthoz képest. Ugyanez az eltérés egyébként a bankoknál 19 forint. Ennyivel kap kevesebbet az, aki visszavált eurót, mint amennyit a közös európai bankjegy vételekor kell fizetnie. Ennek alapján, ha valaki háromszor váltaná oda-vissza a pénzét (forintot euróra, majd fordítva), akkor az induló összeg majdnem 20 százalékának mondhatna búcsút. A pénzvesztésnek ez a módja persze például a reptéren sokkal gyorsabban kivitelezhető.
Olvassa el az árfolyamokhoz kapcsolódó cikkünket is!
Nézze meg a cikkhez készült karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat! Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: pénzváltó, valutaváltó, bankok, euró, árfolyam, bankkártya
Kapcsolódó anyagok
- 2018.11.23 - Gyanús pénzváltások miatt bírságoltak meg bankokat
- 2018.09.18 - Ilyenek lesznek az új euró bankjegyek
- 2018.06.14 - Mire odaérünk, eltűnhet a jó valutaárfolyam
- 2018.06.14 - Jól betett a forint a nyári külföldi utat tervezőknek
- 2018.06.12 - A magyarok egyharmadának nem telik nyaralásra
- 2018.02.28 - Nem mindenütt gyengült egyformán a forint
- 2018.01.22 - Síelni menne? Mutatjuk, melyik banknál jár jobban
- 2017.10.31 - Kell-e nekünk igazán az euró?
- 2017.06.26 - Nem mindegy, hol veszi meg az eurót!
- 2017.01.13 - Most ennyiért szerezheti be az eurót
- 2017.01.13 - Olcsóbb lett a síelés
- 2016.06.27 - Nézegesse, mit kínálnak a pénzváltók és a bankok!
- 2016.01.13 - Árfolyamok: bedobták a törülközők a bankok?
- 2016.01.13 - A sílécet a forint is nyomja
További kapcsolódó anyagok