Heteket kell várni az állami fogászatra

Egyre jobban csúsznak a kórházi műtétek

2017. október 27. Egyetlen hónap alatt több mint 800 beteg került fel a kórházi várólistára, ahol itt már majdnem 28 ezren nézegetik, mikor kerül a műtétjükre sor. Az állami fogászatokon is egyre nő a várakozási idő, a betegeknek két-három hetet kell kibírniuk a beavatkozásokig.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint október elején 27 962 beteg várt valamilyen műtétre. Mint a Világgazdaság megírta: egy hónappal korábban még 813-mal kevesebben szerepeltek az összesített kórházi várólistán. A leghosszabb várólista a szürkehályogműtéteknél van, átlagosan 94 nap telik el egy szemműtétig, a lap cikke szerint októberben összesen 11,5 ezren várnak ilyen beavatkozásra.

Az átlag azonban (mint mindig) ebben az esetben is félrevezető lehet. A gyöngyösi Bugát Pál Kórházban ugyanis, aki az elmúlt a napokban kereste fel az orvosát szürkehályogműtét miatt, annak az operáció tervezett időpontja 2018. október elejére van datálva, és ő a 230. a listán. Májusban még „mindössze” öthavi várakozásra lehetett ugyanitt számítani.
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az egészségpénztári költésekben is egyre nagyobb hányadra rúgnak a magánorvosi ellátások. Már majdnem minden negyedik egészségpénztári forint egészügyi szolgáltatásra megy el.
A szürkehályogműtétre – derült ki korábban egy konferencián – a várakozási időben a megyék között 11,7-szeres. A sokféle műtétet gyakran megelőző MRI vizsgálat esetében pedig mintegy hétszeres az eltérés, ami szintén a beavatkozások kényszerű elhalasztását okozhatja. Elképesztő emellett az is, hogy akad olyan térség, ahol a népesség 20 százalékának egyáltalán nincs háziorvosa.

A NEAK által finanszírozott fogászatokon is egyre nő a várakozási idő, a betegeknek két-három hetet kell kibírniuk a beavatkozásokig. A praxisok egyre kevesebb kezelést tudnak kigazdálkodni, és elindult az iskolai szezon is – mondta a Világgazdaságnak Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, aki a szeptember eleji háromnapos sztrájkot szervezte.

Szerző: Az Én Pénzem/Világgazdaság
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok