Egyre többen gondolják, esélytelen a saját lakáshoz jutás

2024. február 2. Jelentősen nőtt a 30-59 évesek körében azoknak az aránya, akik úgy látják, nem sok esélyük van saját lakás tulajdonlására – derült ki a K&H felméréséből. Ugyanakkor a válaszadók negyede úgy véli, az emberek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a saját lakásnak és feleslegesen sok anyagi terhet bevállalnak érte.

Az idén pesszimistábbak lettek a középkorúak, ami a saját lakás megszerzését illeti, erre jutott a K&H biztos jövő felmérése a harmadik negyedévben – közölte a pénzintézet.

A kutatás szerint az elmúlt négy évben 64 százalékról 75 százalékra nőtt a középkorúak esetében a saját tulajdonú lakóingatlannal rendelkezők aránya – köszönhetően annak is, hogy az infláció felgyorsulása előtti alacsonyabb kamatkörnyezetben könnyebben tudtak lakáshitelhez jutni. Ugyanakkor a jelenlegi bizonytalanabb környezet miatt az idén jelentősen megnőtt azok aránya, akik úgy gondolják, nem juthatnak a jövőben saját lakáshoz.

A 30-59 évesek 52 százaléka ugyanis azt mondta, ha nem örököl vagy kap egy lakást ajándékba, akkor esélye sincs saját lakáshoz jutni. Ez emelkedést jelent a korábbi évek eredményeihez képest, 2022 harmadik negyedévében ugyanis a válaszadók 44 százaléka, egy évvel korábban pedig 42 százaléka nyilatkozott így.

Talán javíthat a harmincas korosztály helyzetén az idén induló új lakástámogatási program, amelynek keretében az első, maximum 80 millió forintba kerülő lakóingatlan megszerzéséhez a gyermeket vállaló házastársak kedvezményes hitelt vehetnek fel – véli a hitelintézet.

A lakásbérlés pénzpocsékolás?

Miközben sokan saját állításuk szerint nem látnak lehetőséget a saját lakás megvásárlására, a megkérdezettek 62 százaléka úgy véli, hogy mielőbb el kell érni ezt a célt, mert a lakásbérlés pénzpocsékolás. A nem saját tulajdonban lévő ingatlanban élőknek pedig 56 százaléka mondta ugyanezt. Az ingatlanvásárlást a középkorúak 54 százaléka sorolta a legjobb befektetési lehetőségek közé, szemben a korábbi felmérésekben szereplő 58-69 százalékkal. A csökkenésben vélhetően szerepet játszik, hogy az ingatlanok drágulása megállt, az idei második negyedévben az elsőhöz képest 0,1, a harmadikban 0,6 százalékkal csökkent a használt lakások ára a KSH adatai szerint.

Nem érdemes vásárolni?

Bár kisebbségben vannak, mégis négyből egy középkorú mondta azt, hogy “az emberek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a saját lakásnak, és feleslegesen sok anyagi terhet bevállalnak érte”.

Annak ellenére, hogy sokan a lakásbérlést nem tartják jó alternatívának, vannak, akik igen. A válaszadók 19 százaléka, vagyis tízből majdnem minden ötödik válaszoló szerint mára felértékelődött a mobilitás és gyakran érdemesebb lakást bérelni, a saját kézben lévő ingatlan túl sok kötöttséget jelent. Emellett 9 százalékos tábort alkotnak azok, akik úgy látják, az egész életüket le tudnák élni egy bérleményben.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok