Csökkent az internetes elfogadóhelyek száma

Egyre többet és többért vásárolunk bankkártyával

2019. június 17. Az idei első negyedévben belendültek az üzleti plasztikok, az összes bankkártyás vásárlás pedig az egy évvel korábbit ötödével haladta meg. Az elfogadóhelyek száma közben csökkent, ami most először az interneten is igaz volt.

Tovább folytatódott a hazai kibocsátású fizetési kártyák számának emelkedése 2019 első negyedévében – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Már több mint 9,4 millió plasztik van forgalomban. Az idei több mint 40 ezer darabos növekedés azonban szinte teljes egészében az üzleti kártyák terjedésének tudható be.

A kártyás vásárlások a tavalyi rekordot követően 2019 első három hónapjában is szépen bővültek. Az előző év azonos időszakához képest számuk és értékük is mintegy 20 százalékkal nőtt. Az első negyedévben a lebonyolított vásárlási tranzakciók száma meghaladta a 202 milliót, értéke pedig megközelítette a 1425 milliárd forintot. Ezen belül is kiemelkedően bővült a kártya fizikai jelenlétét nem igénylő internetes vásárlási forgalom, darabszám alapján 28, értékben pedig 35 százalékos növekedéssel. A netes vásárlás aránya viszont a teljes vásárlási forgalomhoz képest továbbra is alacsony.

A bankkártyás elfogadóhelyek száma közben tovább csökkent. Az előző év végéhezz képest közel 2 ezerrel kevesebb elfogadóhely és 435 darabbal kevesebb kereskedői terminál (POS) állt a vásárlók rendelkezésére 2 019 első negyedévének végén. 2016 harmadik negyedéve óta először csökkent az internetes elfogadóhelyek száma is. Az online vevők közel 300-al kevesebb helyen vásárolhattak.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok